Bárdosiék: Újévi tervek
Szerző:csalad.hu2021. 01. 08.Blogok
Új családtag érkezett Bárdosiékhoz, aki bevallásuk szerint a legnagyobb motivációjuk lesz 2021-re. Ildi és Sanyi néhány jó tanáccsal is ellátnak bennünket azzal kapcsolatban, hogy hogyan érdemes a céljainkat megvalósítani idén.
Ildi szerint 2021-re ne fogadalmakat tegyünk, hanem legyenek apróbb, kézzelfogható céljaink, amiket el tudunk érni. Ezzel Sanyi is egyetért, szerinte is kis dolgokat kell kitűzni, ő elmondása szerint az Olimpián is mindig csak a következő feladatra koncentrált.
Ildi még hozzáteszi: ne vágjunk bele 8 dologba egyszerre, először egy valamivel kezdjük, arra koncentráljunk, és csináljuk végig!
A Bárdosi család év eleji motiváló videója nagyot szól, érdemes kattintani!
Küldhetek haza én is egy mesét?
Egerben jártam. A börtön előtt vitt el az utam. Meséltem egyszer ott bent…
TOVÁBB
Költözködés karácsonykor
Még sötét volt odakint, füstszagú, fogvacogtató hideg, amikor Baricza bácsi bezörgetett a konyhaajtón.
TOVÁBB
Elsősök
Mindig mondtam, a gyerekekben lehet bízni. Most is milyen jó napot szereztek. December hatodikán történt, Szent Miklós napján. Azaz hát Mikuláskor.
TOVÁBB
Hőscincér
Régi naptárakat lapozgatok. Régi jegyzeteket. Régi írásokat. És rátaláltam arra az éjszakára.
TOVÁBB
Öt sor elgurult ananászkonzerv
Pályázatra küldött írásokat olvasok. Nagy papírhalom. Száznál több írás. A téma: család, közösség, boldogság, ennek keresése – s ezek variánsai.
TOVÁBB
Mit csináltál a fejeddel?
Kamaszok… Humor kell hozzájuk. Türelem. Bölcsesség. Lélekjelenlét. Következetesség. Önirónia. És több mázsa szeretet.
TOVÁBB
A kis kócos meg az öreg pék
Vannak öregek, akiket elkerülnek a fiatalok. És vannak, akik úgy vonzzák az ifjúságot, mint virág a méheket. Valamit tudnak az ilyen emberek, valamit, amit más öregek nem. Valahol a szív körül lehet a kulcs…
TOVÁBB
Apu, vegyél fel!
A kiskocsma, ahol az életnek ezt a helyben született spontán filmjét egyszer régen végignéztem – már rég bezárt.
TOVÁBB
Hazajöttek! Újra együtt…
A nyár a tetőcserék, teraszbeépítések és egyéb felfordulások ideje. Is.
TOVÁBB
Papírfecni
Mi mindent vesznek észre, amit mi nem. Mi minden köti le az érdeklődésüket, ami a miénket nem. Mennyi minden fordul bennük a színére, míg bennünk csak a visszája marad. Hadd meséljek erről..!
TOVÁBB
Lopott percek
Szeretek bámészkodni. Utcán, villamoson, buszon, vonaton, családban. Bárhol. Szoktam mondani, egy hosszabb vonatúton egy hatszemélyes fülkében minden megtörténik. Még akkor is, ha nem.
TOVÁBB
Meglátni a jót...
Hetek óta őrlődőm, hogy mennyit lelkizzek nektek az elmúlt hetek történéseiről. Lelkizzek-e egyáltalán?
TOVÁBB
Ideje az emlékezésnek
Tegnap egy ismeretlen hölgy telefonált. Ahogy beszélni kezdett, elfogta a sírás. Az ok, amiért hívott, a köszönet. Olvasta egy írásomat, abban egy gondolatot, s ez elragadta és most hálás. Elment a társa, és nem tudja, mit …
TOVÁBB
Mobilon lógó életek
Móricz Zsigmond kis notesszel jött-ment a világban, jegyezte, ha valami érdekes történetet, kifejezést hallott.
TOVÁBB
Évek hordaléka
Azt veszem észre magamon, hogy elég egy villanás, egy oldalára dőlő vitorlás, egy elsuhanó villamoson egy arc – és az évek ködéből előjön egy történet.
TOVÁBB
Nekivágtunk a hidegnek…
Minden adventben előtolulnak az emlékek. A közeli és a távoli múltból. Talán, hogy segítsék a mát.
TOVÁBB
Szárnyalás vagy szárnyszegés?
„Csiszolni kell a tehetséget, és úgy bánni vele, mintha jelzőtűz lenne az egyre sötétebb világban”. Ezt a csodálatos mondatot egy Ken Liu nevű kínai származású, amerikai író írta és nagyon megragadott, illetve elgondolkodtatott. …
TOVÁBB
Játszótéren
Nem kell pszichológusnak lenni, se semmiféle pedagógiai vagy más nevelésügyi gurunak.
TOVÁBB
Alapok és pillanatok
A múltkori blog megjelenése után hirtelen belém hasított a felismerés, hogy csak az általános iskolára koncentráltam, és annyira elragadtak az indulatok, hogy a diákéveim pozitív élményeit nem is említettem. Pedig azért abban …
TOVÁBB
Óvó néni, átértem!
Nagy csapat gyerek vonul a kertkapunk előtt. A Gőtés tóhoz mennek. Óvodások.
TOVÁBB
Hajnalban néha játszottunk
Egy verset kerestem, és rátaláltam egy régi hajnalra. Egyik régi hajnalunkra…
TOVÁBB
Könyörgés mai szülőkhöz
Még hat nap és mondhatom Adyval, „jöjjetek szabad mellű örömök…!” Június 15-e az utolsó tanítási nap, és utána vakáció! A gyerekeknek, de a szülőknek nem kis munka!
TOVÁBB
Kikaptuk a legjobbakat!
Iskola, iskola… ki a csoda jár oda? Ennyire emlékeztem, aztán gyorsan megnéztem a folytatást. Hát mindenki odajár: „A takács, a kovács, a kőműves meg az ács, a kardjával odajár kese lovon a huszár!” És hosszú még a sor… Hogy …
TOVÁBB
Dia, tizenhat éves
Hagyományőrző aratás volt, s csak néztem, hogy a kaszások, a marokszedők, a vízhordók mind fájós derekú, visszeres lábú jó hetvenesek. Ebédnél mondom is egyiküknek, hol vannak a fiatalok? Rám néz, nevet: Fiatalok? Mint a …
TOVÁBB
Két pillanat – tanulságokkal
Történnek dolgok, amelyek abban a pillanatban nem bírnak semmi jelentőséggel.
TOVÁBB
Gyerekek titkai
Legszívesebben azt írtam volna címnek: Tanuljunk a gyerekektől! Ó, de hányszor gondolok erre. Apró találkozásaimból most ilyen gyerektitkokat szedegettem össze.
TOVÁBB
Vigyázz rájuk, kis körtefa!
Most először láttam az unokám szemében azt a valami mást.
TOVÁBB
Nem Uram, őt nem adom…
Nagy meserajongó vagyok. Annak idején, amikor a gyerekeink kicsik voltak, az esti mesélést lehet, hogy jobban vártam, mint ők. De azóta is csak úgy, magamnak sok mesét olvasok. Gyerek és „felnőtt” meséket is.
TOVÁBB
Kisfiúk
Az imént jöttem meg egy rövid sétáról, még nem volt négy óra, amikor hazaértem. A nap még átsütött a lombokon, sárgán, pirosan lángoltak a kertek. A kerítések mentén a járda teli sárga, vörös, cinóber, barna, fakózöld levelekkel. …
TOVÁBB
Elengedés
Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond… tartja a mondás.
TOVÁBB
Fáj...
Álszentség lenne részemről, ha elmennék amellett, ami az elmúlt pár hétben történt/történik velem. Ráadásul annyian kérdezik, miként viselem, ahogy emberek ítélkeznek, hogy megállás nélkül gyaláznak, bántanak engem, a családomat …
TOVÁBB
A suli előtt
Az alábbi életképekkel bárki találkozhat, ha megáll egy iskola előtt, mondjuk tanítás vagy napközi után. Tanulság nincs. Talán csak az élet gyakorlása van. Vagy hát mit is beszélek… élünk, botlunk, elesünk, fölállunk.
TOVÁBB
Kislány a villamoson
Muzsikus barátom mesélt erről az elsuhanó találkozásról. Ami valójában nem is volt találkozás.
TOVÁBB
Hol ered a Duna?
Miről is mesélek itt? Családról. Emberekről. Kapcsolódásokról. Kötődésekről. Pillanatokról. S ezek hol fájdalmasak, hol örömteliek, de mindig a legbenső érzésekről, érzelmekről szólnak. Akkor is, ha nem akarom. Mert ha csak …
TOVÁBB
Minden oké, nagymama?
A gyerekek tapintata, érzékeny figyelme folyamatosan elképeszt. Ahogy észrevesznek hangulatváltásokat, felnőttek összezördülését, kínos helyzeteket – s ahogy reagálnak rájuk. Tanítani kéne…
TOVÁBB
Unokasoroló
Hét. Hét kis etűd. Hét pillanatkép. Hét gyerekről. Figyelem az unokáimat – ezzel a címmel írt egy szemével és lelkével figyelős bölcs és vidám könyvet egy régi kolléganőm, Szász Anna. Ő kezdte az első lapot ezzel a mondattal: …
TOVÁBB
Székfoglaló
Csaltam. Becsaptam. Hazudtam. Igazoltan jó cél érdekében. De akkor is…
TOVÁBB
Öleld magadhoz!
A három keservesen síró kisbabával egyetlen nap leforgása alatt találkoztam. Talán ezért maradt meg bennem olyan élesen…
TOVÁBB
Két kölyök és a fahasábok
Amikor az ember a való életben találkozik szakkönyvekben megfogalmazott ténnyel, miszerint a gyerekek segítőkészsége, aktivitása természetük része, legyint: de hát még arra sem képes, hogy levigye a szemetet!
TOVÁBB
A játék
A két öt év körüli kislány, mit mondjak, elviselhetetlen volt.
TOVÁBB
Apai ösztön
Úton-útfélen lehet hallani, olvasni az anyai ösztönről, de jóval kevesebb tanulmány vagy újságcikk szól az apukák megérzéseiről.
TOVÁBB
Álompasi és a semmi doboz
A szerelem, pláne a házasság állandó hullámzás, és ez valószínűleg így van rendjén. Van, hogy egymás agyára megyünk, máskor meg pár óra különlét után már úgy hiányzik a másik, mintha évek teltek volna el.
TOVÁBB
A motoros
Csak egy régi autóstopos emlék. Szól mindenféléről. Nekem a bizalomról és a bizalom hiányáról.
TOVÁBB
Suli után
A múlt héten az iskola előtt várakozva az unokámra, figyelmes lettem mindenfélére. Leginkább mirólunk, felnőttekről jegyeztem meg ezt meg azt. Most meg gyerekekkel találkoztam. Hátizsákos gyerekekkel. Játszótéren, vízparton. …
TOVÁBB
Reggel nyolc előtt
Hogy hogyan keveredtem a reggeli becsöngetés előtt három iskola közelébe – ne kérdezzék.
TOVÁBB
Bokaficam
Egy régi mondatom jutott eszembe. „Az ember szavak nélkül is tud bántó lenni.” És a gondolat nyomán egy kajla-koromból való emlék.
TOVÁBB
Az igazi érték
Tizenhárom napja új időszámítás van. Tizenhárom napja teljesen más értelmet nyert minden…
TOVÁBB
Karácsony
Visszatérve a karácsonyra, nagyon vártam már. Én hetekkel (talán a hónapok sem túlzás) ezelőtt elkezdtem készülődni ezekre a napokra. Több helyen el is mondtam, hogy téli mesevilágot akarok varázsolni Hanninak.
TOVÁBB
Újjászületés
Hát nem sikerült… Megfogadtam, hogy már az új otthonunkban festjük a húsvéti tojásokat, de nem jött össze.
TOVÁBB
Nagy utazás – karácsony előtt
Furcsa pár volt. Magukba feledkezett két ember. Két öreg gyerek. Az sütött belőlük. Gyermeki derű. Kint már hideg december volt, bent a vonatban körülöttük fény és játék.
TOVÁBB
Én édes családom…
Nem tudom megfejteni, mi volt, mikor, hol esett meg velem az a pillanat, amikor az ide-oda vetődő, ötletszerű életet élő lány, aki voltam, egyszer csak tudta, hogy meg van mentve. Pedig nem ütötte meg a főnyereményt, amire …
TOVÁBB
Hullámvasút
Arra gondoltam, hogy panaszkodom kicsit Hannira, mert észrevettem, hogy akárhányszor örömködöm valami miatt vele kapcsolatban, pár napon belül mindig megfordul a szerencse és az ellenkezője történik.
TOVÁBB
Békében, háborúban – kisbabák üzenete
Két kicsi babát láttam a napokban. Egyiket egy filmkockán a zsúfolt határátkelőnél, másikat itt, az utcánkban, egy kocsiból emelte ki az amúgy sietős édesapja. Ez a két kép finoman összeért a gondolataimban és rásimult egy …
TOVÁBB
Tényleg kendőzetlenül
Kedves olvasók! A mai téma miatt megkérlek titeket, hogy semmiképpen ne étkezés előtt, után, de főleg NEEE közben olvassátok az alábbi sorokat. Ez egy undi bejegyzés lesz.
TOVÁBB
Hurrá, nyaralunk #2
Ééés sikerüüült! Itt vagyunk, nyaraluuunk. Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy észre sem vettem.
TOVÁBB
A Dédivel beszélgetünk. Vele a legjobb…
Maszkon innen, maszkon túl – hallom valakitől, és hát igen, akár egy újfajta időszámítás. Maszkon innen… Hát ez az alábbi kis találkozás még maszkon innen esett meg. Nem is találkozás volt. Csak egy pillanat. S hogy miért …
TOVÁBB
Az öreg körorvos almái
Ismertem a Túr partján egy embert. Jánosnak hívták. Amikor az alma érett, nem volt perc, hogy elmaradt volna a kezéből. Egész nap almát evett.
TOVÁBB
Rövidtávú turmixgép
Az ismerősök körében egy válásra készülődő párról hallottam. És akkor eszembe jutott Panni kis dobozkája.
TOVÁBB
“Ezt egy hurrikán sem tépné szét”
Na már megint a Krausz lesz a téma. Lehet, hogy ismételni fogom magam, de hát nincs új a nap alatt, szeretem a férjemet, és ennek időről időre hangot is adok.
TOVÁBB
A sündisznó és a kagyló
A barátok: a választott család. Amikor bajban vagy és a barátod melléd áll, akkor érted meg, hogy miért is őt választottad.
TOVÁBB
Az amulett
Sopronból utaztam Pest felé. És előjött egy régi emlék, egy röpke találkozás.
TOVÁBB
Játék a járdán
Előfordul, hogy mi, felnőttek, beszállunk egy játékba. Csak úgy, spontán.
TOVÁBB
Egy vasárnap pillanatképei
Vannak ilyen napok. Talán érzékenyebb az ember. Könnyen elsírja magát és hálás egy mosolyért. Mint azon a vasárnapon. Pedig semmi nem történt. Mégsem tudok elfelejteni három arcot.
TOVÁBB
Ijjáj úgy élvezem én a strandot! 1.
Ma már ritkán járok strandra, a természetes vizek és vízpartok szerelmese lettem, de a strandélet színes palettája a szemlélődésnek és a tanulságoknak örök terepe marad.
TOVÁBB
Kaland és parák
Jelentem, túléltük a nyaralást… Jó, jó, tudom, nem nagy kunszt egy nyaralást túlélni, de higgyétek el, nem véletlenül írtam így!
TOVÁBB
Az igazi születésnap
Állok a takarásban, kukucskálok a függöny mögül, mint egy kisgyerek és már remeg is a térdem. Hallom, ahogy bemondják a nevem: a színpadon Tóth Gabi! Belassulnak a hangok, látom az emberek fürkésző tekintetét, már nemcsak …
TOVÁBB
Anyák napi könnyek
Azt gondolhatnánk, hogy anyák napján az édesanyák csak örömkönnyeket hullajthatnak, de ez sajnos nem így van.
TOVÁBB
Minibarinő
Emlékeztek, amikor párás szemekkel, elcsukló hangon meséltem, hogy Hanni kimondta a szót: Anya? Nyilván ebben a formában nem emlékeztek, de el tudjátok képzelni. Azóta már sokszor mondja… mi az, hogy! Napjában 94857674584958-szor…. …
TOVÁBB
Mama, húzza a hajam!
Azt szoktam mondani, nem számra megy… És valóban nem. De azt az érzést, amikor láttam, ahogy egy pólya fölött összedugják hárman a fejüket és úgy nézik a negyediknek érkezett testvérüket – soha nem fogom elfelejteni.
TOVÁBB
Rejtjeles üzenet – szabálytalanul
Visszaszaladok az időben karácsonyig. A helyszín a legnagyobb lányunk otthona.
TOVÁBB
Anya, ne sírj...
Kérlek titeket, hogy mindig hallgassatok az anyai ösztöneitekre! MINDIG! Én is hallgattam, és milyen jól tettem.
TOVÁBB
„Nyár van, nyár, röpke lepke száll virágra…”
„...zümmög száz bogár…” Mióta tudom, hogy nemsokára megyünk nyaralni, ez a dal, illetve ennek a gyerekkori dalnak ez a bizonyos sora zeng a fülemben.
TOVÁBB
Mosolygós mese
Nem tudom, hová való, hol hallottam vagy olvastam ezt a mondatot, mindegy is. Nekem jót tett. Talán másnak is: Ha a mai napot netán nem mosollyal kezdted, kezdj el gyakorolni holnapra!
TOVÁBB
Kirsti piros-fehér-zöldje
A helyszín Finnország. Egy mérnökházaspár konyhája. Reggelizünk…
TOVÁBB
A brigadéros
Egy fiatal lány, ismerősöm gyereke tanácsot kért. Élete első munkahelyén kezd nemsokára. Várja is, meg fél is.
TOVÁBB
Boldog Blog szülinapot nekünk!
Két éve írom a kis szösszeneteimet és Ti két éve töretlenül olvassátok. Kísértek ezen a rögös úton, amit úgy hívnak, anyává válás.
TOVÁBB
Pisti, a gyáva
Ma, amikor nekiülök az írásnak, nézem a naptárt. Január hatodika. Vízkereszt napja, mondom hangosan és körülnézek, hallja-e valaki, bólint-e rá valaki.
TOVÁBB
Minikém és babahablaty
Komoly fejtörést okozott, hogy merjek-e most kicsit vidámabb, könnyedebb témákról írni nektek, hiszen sajnos még mindig tart a háború a szomszéd országban. Higgyétek el, nagyon nehéz nekem is elvonatkoztatni attól, hogy amíg …
TOVÁBB
Karácsonyra tartogattam
Adni sok mindent lehet: ruhát, játékot, karórát, pénzt. De kosár almát, tehénkét? Azt hogy lehet? Hát elmesélem ezt a két kis, valójában nem is karácsonyi történetemet.
TOVÁBB
A rózsaszín padlizsán és a környezetismeret
A piacon, ahová járok, még a nyáron az egyik standnál felkaptam a fejem. A szokatlan párbeszéd szereplőiről mindjárt mesélek. Tegnapelőtt megint találkoztam velük.
TOVÁBB
Ila néninek, virág helyett
Mondja az unokám, vinne virágot a legkedvesebb tanárának pedagógusnapra, de nem visz, mert ez nem szokás.
TOVÁBB
Minden (is) NEM, avagy hogyan éljük túl a dackorszakot?
Én: Éhes vagy? Hanni: NEM! Én: Kéred a joghurtot? Hanni: NEM! Én: Felveszed a sapkát? Hanni: NEM! Én: Menjünk a játszótérre? Hanni: NEM! Én: Olvassunk mesét? Hanni: NEM! Én: Szereted anyát? Hanni: NEM! Ismerős, ugye?
TOVÁBB
Marcisor
Március első napjaiban mindig jött egy apró boríték a temesvári ómamától…
TOVÁBB
Egyszer végre célba érünk
Amikor elindultunk erre a „vándorútra”, mi sem hittük, hogy ilyen sokáig fog tartani.
TOVÁBB
A kék papír és a vinyetta
Akkor még a papírboltban is lehetett kapni kék bekötőpapírt.
TOVÁBB
A kedd a miénk
Ha minden igaz, a kedd délután a miénk lesz. Akkor nincs se edzés, se szakkör, eljön már tanítás után.
TOVÁBB
Amikor hirtelen nem tudsz mit kezdeni a rád szakadt idővel
Nekem egy kisgyerekes szülő se akarja bemesélni, hogy néha nem vágyik arra, hogy be tudjon ülni egy kád vízbe, hogy kellemes halk zene mellett relaxáljon!
TOVÁBB
Láttátok? A Mikulás volt a kalauz!
Korán sötétedik. Tegnap, ebben a korai sötétségben épp mentem át az úton. Szépen, szabályosan a zebrán. Előttem a sínek, a vasúti lámpa pirosan villogott. Megálltam. Sokan álltak a megállóban és csodálkozva néztek. Nem értettem, …
TOVÁBB
Ez a nap rólunk szól
Ez a harmadik anyák napi posztom, de valójában már negyedik éve ünneplem ezt a napot, mint édesanya. Hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy fény derült a létezésére, már anyának éreztem magam…
TOVÁBB
Újratervezés, avagy átlendülni a holtponton
Remélem, a 2023-as év is ilyen rendszertelen rendszerben zajlik majd a folyamatosan újratervezett életünkben, hangosan, olaszosan, szeretetben.
TOVÁBB
Vigyázat, figyelnek!
Ha jól számolom, e hét végén gyereknap. Bevallom, nálunk soha nem volt sátoros ünnep ez a nap, ajándékok sem lapultak sehol – másképp ünnepeltünk.
TOVÁBB
Újratervezés 2.0 – avagy szörny az ágy alatt…
Nem véletlenül maradtam az előző bejegyzés címénél, mert ez az alvásmegvonás megér még pár misét…
TOVÁBB
„Megint egy évvel öregebb lett(em) és bölcsebb is talán…"
Bizony, öregebb lettem egy évvel és bár sokan kételkednek benne, de én hiszem, hogy bölcsebb is. A dal úgy folytatódik, hogy „őrizd meg az emlékeid és légy nagyon vidám”…
TOVÁBB
Ember tervez, Isten végez
Én hiszek a jelekben. Most már azt is megtanultam, hogy nem szabad elhessegetni azokat a belső hangokat, amelyek csak úgy átsuhannak az ember agyán, hanem meg kell próbálni megfejteni, hogy az adott élethelyzetben vajon …
TOVÁBB
Az első önálló szárnycsapások
Tudtam, hogy eljön ez a perc, persze, hogy tudtam, de most, hogy itt gubbasztok az ovi egyik sarkában, életemben (illetve a Hanni életében először) feleslegesnek érzem magam.
TOVÁBB
Monológ a homokozóban
Rá kellene érnünk… Akkor is, ha sietnünk kell. Mert mindjárt felnőnek. Egy perc, észre se veszed… és üres a homokozó.
TOVÁBB
A dió és helyünk a Teremtésben
Érik a dió. S ezzel kezdetét veszi kis privát meditálásom.
TOVÁBB
Öt év kellett, hogy ne fájjon…
Van, amikor fiatalon éri az embert a veszteség. Elveszíthetünk édesanyát, édesapát, testvért, nagyszülőt.
TOVÁBB
Kicsi-kém
Nekünk semmi nem elég jó? De tényleg! Amikor kicsi volt, arra vágytam, hogy egy picit már nagyobb legyen, most meg, hogy már egy kész hölgy, azon kapom magam, hogy hova lett a kisbabám?
TOVÁBB
Ijjáj úgy élvezem én a strandot! 2.
Ezúttal a nádassal körülvett kis balatoni szabadstrand megfigyelésem terepe, s itt is főleg a gyerekes családok. Na, meg a párok, s egy-két sajátos viselkedésű ember.
TOVÁBB
Az első, aki elment
Most már sokan vannak. Sok gyertyát gyújtok. De ő volt, aki elsőnek elment. Az édesapám.
TOVÁBB
És hová álljanak a Sellők?
Valamikor régen a kezembe akadt egy könyv, már a címe is vonzott, mint a mágnes: Már az óvodában megtanultam mindent, ami érdemes volt. Nem szoktak ilyen hosszú, ráadásul ennyire tényközlő, bölcs címet adni.
TOVÁBB
Kövek
Az elkövetkező három hétben egymás után három történetet mesélek el. A közös bennük, hogy az itt szereplő gyerekek nem látnak. Vagy vaksággal születtek, vagy kicsi korban veszítették el a látásukat.
TOVÁBB
Mama, köszönöm, hogy vannak testvéreim!
Itt, az íróasztalomon van egy kép. Több is van, de ez az, amire mindig ránézek. Jobbra fordítom a fejem és ott vannak. Ők négyen. Hátul mosolyog az édesapjuk…
TOVÁBB
Három kendőm
A vállkendők szerelmese vagyok. Az első nagykendőmet Sári nénitől kaptam. Félbehajtott, fekete gyapjúkendő volt, ha bebugyoláltam magam, a hátsó vége a derekam alá lógott.
TOVÁBB
Ha jön az este...
Tudom, már sokszor mondtam, hogy ez nem lesz hosszú bejegyzés ezért vagy azért, de aztán persze, ha írás közben elkap a hév, akkor füstöl a kezem alatt a klaviatúra. Most azonban lehet, hogy tényleg betartom a szavam, mert …
TOVÁBB
Nevessünk velük!
Az év utolsó napjai. Kabaré, szerpentin, konfetti, dudák, mi az anyósnyelvet szerettük. Néha ki se bírták éjfélig, annyit fújtuk. Arra gondoltam, csináljunk egy sajátos szilvesztert, játsszunk a gyerekekkel. Beszéljenek most …
TOVÁBB
Mondanám, de nem megy
Panka nem szótlan. A feje, a lelke, a szíve tele van kivételes gondolatokkal. Képtelen elmondani. Nem tud beszélni. Huszonöt éves. Autista.
TOVÁBB
Öregek titkai
Tizenkétéves, mindent megfigyelő, a világ dolgait szivacsként beszívó, elraktározó, s bármikor előszedő Bulcsú unokám a badacsonyi kéknyelűt hallván, Feri bácsit emlegette.
TOVÁBB
Mini tükör
Közeledik Hanni harmadik születésnapja. Sok változást fog hozni az életünkbe ez a mágikus szám.
TOVÁBB
Holnap is lesz nap…
A játszóterek sajátos kis világok. Érdemes ott ácsorogni kicsit…
TOVÁBB
Az ugrás
Emlékszem a beszélgetésre. A vak kisfiú akkor már tizenegy éves volt, életüknek egy olyan nehéz időszakát élték, amikor sokat vagdalkozott az övéivel, türelmetlen volt, s amilyen sosem, agresszív.
TOVÁBB
Felnőtté válás
Mindenki máshonnan számolja a felnőtté válást. Van, aki onnan, hogy betölti a 18-at. Van, aki onnan, hogy kirepül a családi fészekből, vagy saját családja lesz. Valószínűleg mindegyik teljesen jogos.
TOVÁBB
Két szempár
A kis jelenet kapcsán azon gondolkodtam, milyen jó lenne a saját gyerekeinket is meglesni néha.
TOVÁBB
Kanalazz is közben!
Látom, és nem hiszek a szememnek. Ennyire nem tudják a fiatal szülők, hogy képernyőt nézni káros a kicsiknek?
TOVÁBB
Extázisban
Köszönöm a rengeteg levelet, születésnapi jókívánságot Hannikámnak, nagyon jól sikerült a nagy nap!
TOVÁBB
A jóság: hatalom
A jóság: hatalom, mondta egy idős, lakáshoz kötött barátnőm, s nem értettem, mit akar ezzel mondani.
TOVÁBB
Az én párom galambász
Sok évvel ezelőtt kaptam egy levelet. Fiatal nő írta – a férjéről mesélt benne. De úgy, hogy azonnal elmentem hozzájuk. Két kicsi gyerek hempergőzött a pokrócon, odakint meg harminc postagalamb tollászkodott a dúcokban. És …
TOVÁBB
Kegyelemgyerekek
„Te nem a szívem alatt nőttél, hanem a szívemben.” Már nem tudom, hol olvastam ezt a mondatot. Csak arra emlékszem, egy örökbefogadó édesanya írta örökbe fogadott kislányának a tizenhatodik születésnapjára. A kislány pedig …
TOVÁBB
Kislány?! Dehogy, fiú…!
Nem tudok leszokni a leskelődésről, hallgatódzásról, élménygyűjtögetésről. Íme egy csokor a legutóbbiakból…
TOVÁBB
Hanni születésnapja
Figyelem, a nyugalmat megzavaró, végletekig szentimentális bejegyzés következik. Egyeseknek felkavaró lehet (beleértve magamat is), így tényleg csak erős idegzetűeknek ajánlom.
TOVÁBB
Gyerekmeccsek
Úgy röhögök, miközben próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy elkezdjem az aktuális blogot...
TOVÁBB
Mit, mikor és hogyan?
Ezek szerintem alapvető kérdések egy első gyerekes anyukának. Sőt, tulajdonképpen a szókincsünk szinte ezekre a kérdésekre korlátozódik az első időszakban.
TOVÁBB
Félelmek kontra ösztönök
Vannak dolgok, amiktől félünk, vannak, melyektől rettegünk és a legtöbb embernek akadnak fóbiái is. Mondanom sem kell, hogy én az utóbbiak csoportját erősítem.
TOVÁBB
Szerencsés vagyok…
Ez a harmadik történet, amit nem látó gyerekekről, és a hozzájuk tartozó emberekről mesélek. És ez most több, mint emlékezés, több, mint késői búcsú. Sokkal inkább főhajtás, őelőtte és a családja, barátai előtt.
TOVÁBB
Bátrak és erősek
Mariska elém jön, most nem kell se bot, se járókeret, elég, ha összekarolunk. A kedve nem csappan, nem hagyja magát.
TOVÁBB