Meg a kíváncsiság: mit is szeretne?

A levél valójában nem is volt annyira rejtélyes. Talán csak a stílus és a forma volt szokatlan, ugyanis versben – szabadversben – íródott, és nem számítógépes nyomtatással, nem kézírással. Hanem… hanem egy réges-régi írógépen. Onnan gondolom, hogy öreg masina lehet, mert a hosszú magánhangzókra kézzel kellett rátenni a vesszőt. S ezt a gondos levélíró szép akkurátusan meg is tette. Valamint a levélpapíron lyukat ütött minden kerek betű – ez is a régi írógépek sajátja. Na, meg az a fránya német betű, az umlautos a, azaz „ä” az is rajta van a gépen! Szóval öreg írógépen írták a levelet, ennyi biztos. 

A levél saját kezű kézbesítéssel érkezett a postaládámba – a bélyeg rajzolva volt rajta, postai bélyegző nem illette, postás nem látta – apró borítékban jött, rajta a nevemmel. 

A borítékban tenyérnyi cédulácska, ezzel a szöveggel:

Kedves Schäffer Erzsébet!

Nagyon szépen megkérlek

Segíts megírni könyvemet. 

Nem fog szólni másról

Csak az én cicámról.

Ha nem szeretné, nem kel

Viszont ha szívvel veszi ezt a levelet

Meg hoza a kedvemet

Meg adom a címemet

Cs. Ö. üdvözli

Levelet kér küldeni. 

És alul ott állt a cím – ahogy néztem, egy jó sétányi távolságra tőlünk, a játszótér mögötti utcáról volt szó. 

Írtam is a választ gyorsan, el is vittem nyomban, bedobtam a postaládájukba. A levélbe beleírtam a telefonszámom. Másnap Cs. Ö. fel is hívott, meg is beszéltük a találkozót, s – még télen – egy korán sötétedő délutánon becsöngetett az ajtónkon egy komoly fiatalember. Hóna alatt füzet, zsebében toll, a feje pedig tele volt kérdéssel. Ő volt Cs. Ö. A keresztnevét elárulom, Özséb. Ritka név, gondoltam, ritka, mint a viselője. 

Leültünk a nagyasztal mellé, kitettem a vendégváró dióval, mogyoróval teli tálkát, Özsi mellé tette a füzetét, ropogtatni kezdte a diót és neki kezdtünk. A kérdései csak úgy záporoztak. 

Hogyan kell regényt írni? 

Hogyan kezdődjön? 

Bemutatkozással? 

Történettel? 

Hány szereplője legyen? 

Milyen hosszú egy regény? 

Hol történjen?

Lehet több helyszín is? 

Lehet benne álom is? 

A cicája nevében akarja megírni, azaz, mintha mindent a cica mesélne el. Ezt így lehet? 

Hogyan kezdjen hozzá?

Szorgalmasan jegyzeteltem. S közben néztem ezt az öntudatos, felkészült és elszánt tizenkét éves fiatalembert. Akinek célja van, határozott elképzelése, fantáziája, nagy kedve az egészhez. Időt szán rá. És nem restell megkeresni egy felnőttet, akiről azt képzeli, hogy segíteni tud terve megvalósításában. Nevezetesen, hogy regényes történetet írjon a cicájáról. 

Hallgattam, míg beszélt, aztán kérdezgettem a cicáról,. Elmondtam néhány „szakmai fogást”, s javasoltam, hogy kezdje el, írjon néhány oldalt a füzetbe, s utána megbeszéljük. 

Jó volt szembenézni Özsivel, belenézni a tiszta kerekre nyílt szemekbe. Élvezni a kíváncsisággal párosult nyugalmát, ami nem felnőtt, egy gyerek nyugalma volt, talán ezért volt annyira lenyűgöző. 

Amikor elment, megkérdezte, vihet-e az útra egy kis diót. Így váltunk el. Vitte a feladatot, s most várom, hogy felhívjon, s határozott hangján megkérdezze, jöhet-e a füzetével és mikor. 

Elhiszik, hogy alig várom a telefonját?