Külsőre akár zenetanár vagy háziasszony is lehetne. Vagy egy csöndes mosollyal figyelő kollégiumi nevelő. Aztán kiderült, valahogy minden az egyben: evangélikus lelkész, egyetemi oktató, teológus, biblia-kutató és – ha nem is zenetanár, de bármikor leül az orgonához. 

A cukrászdában, ahol ülünk, még nem fűtenek, plédet terítünk a térdünkre, derekunkra, a teánk gyorsan hűl, az almáslepény meg már akkor is hideg volt, amikor hozták. Én hamarabb mondom, hogy máskor ide nem jövünk, Gyöngyin látszik, strapabíró. 

– Nem fázol? 

– Nem mondom, hogy kőbölcsőben ringattak, mert nem igaz, de volt egy kemény időszak az életemben. Huszonhárom éves voltam, amikor végeztem a Teológián. Lelkész lettem. Akkoriban a könyvek közül indultunk a hívek közé. Engem Miskolcra helyeztek. Nagy elszánással szálltam vonatra, de ami ott várt, az lelombozott. A valahai Vasgyár területén volt a templom és a parókia, a tető beázott, a romos szobákban nem találtam egy ép sarkot. A hívek hatvan és az örök élet között, nézték ezt a gyereklányt, aki voltam és láttam, bizalmatlanok. A presbitérium meg is mondta, nem értik, hogy a püspök úr miért nem egy férfit küldött ide. Na, szép fogadtatás, mondtam, a Jóisten idehozott háromszáz kilométerre az otthonomtól, de ha nem tetszik, akkor én pakolok és megyek! Valahogy megbékéltünk, így kezdődött. És ekkor hasznát vettem annak, hogy édesapám fiút várt – Balázs lettem volna –, és kiképezett. Megtanított valamelyest villanyt szerelni, vízvezetéket reparálni, falat fúrni, sok mindenre. Na, nekiálltam a Vasgyárban, jártam a Tüzépeket, egyezkedtem a mesterekkel, alkudtam, pénz nem volt sok, magam is csináltam, amit tudtam. És valahogy rendbe hoztuk a parókiát meg a templomot is.

– És ott volt még a gyülekezet…

– Jól akartam csinálni a dolgomat, azt hittem, mindent jobban tudok, hittem, hogy ráncba kell szednem a gyülekezetet is, és magamra vállaltam mindent. Volt humoruk, a hátam mögött Vasladynek hívtak… Egy hete voltam ott, amikor az első istentisztelet után megvárt egy idős lelkész. És leteremtett. Durván és modortalanul. Azt mondta, a prédikációm unalmas, száraz, üres teológia, lejárt panelek, nincsenek életből vett példák – így nem lehet. Annyira rosszul esett, hogy elsőre még az igazságát se láttam be. Az egésznek sokkhatása volt. De végül is a javamra vált. Aztán valahogy átfordult minden, a vaskosságából barátság lett. De az az egy év felért öttel, így éreztem, amikor eljöttem. A segítő hivatalú embereknél sokszor látom, hogy hasonló gondokkal küszködnek. Ha például egy lelkész nem kap elismerést, megerősítést, nem érik jó élmények, akkor nincs miből töltekeznie, a szolgálat sok évtizede alatt kiég. Szétszolgáljuk magunkat – mondta egyszer egy kollégám. És ha nő vagy, az egyházban is háromszor annyit kell teljesíteni.

– Hogyan született az Áldás-könyv?

– A kockám nagyot dobott. Kőszegi lévén, jól beszélek németül. Az egyetem felkért, hogy a németországi vendég professzornak én tolmácsoljak. Az ismeretségből meghívás lett. Három évig tanulhattam a tübingeni egyetemen. Aztán sok év múlva, már itthon elkezdtem az áldással, az elemzésével, a „megfejtésével” foglalkozni. Izgalmas terület. Sokan nem tudják, hogy áldást bárki adhat. Te is. Ez a legősibb szentség. A jó szavakat, de az ártókat is a régi időkben értették az emberek. Ha átöleljük a másikat, fejére tesszük a kezünket, hozzá egy jó szót mondunk – ez is áldás, gyógyítani tud. Tegnap este a boltban látom a hullafáradt pénztárosnőt és azt mondtam, mindjárt vége a napnak, legyen majd szép estéje – és kinyílt az arca – ez is áldás. Így válunk áldássá mi magunk. És áldásból születik az ünnep is. Amit meg kell ülnünk, mert az ünnepek tesznek minket fölfelé tekintő emberré. Én advent első vasárnapján meggyújtom mind a négy gyertyát. Hogy lássam a „perspektívát” – hová tartunk? Aztán elfújom és kivárom az időt. A keresztény ünnepeknél van egy ilyen ráfutás. Karácsony előtt az advent. Húsvét előtt a hosszú böjt. Mintha tudnák, hogy a lelkünknek szüksége van az érlelésre. Kell a ráhangolódás.

– Mielőtt elköszönünk, kérhetek egy áldást…? 

– Legyen az alkalomra szóló. A kezem ott van a fejed fölött…

Adasson számodra ebben

az adventi időben

benső figyelem és fegyelem

érzékenység és igazi megértés

vágyakozás fényre és reményre.

És szavakon túli tiszta csönd.

blog