csalad.hu - Élet-töredék
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Élet-töredék
Takács Bence
2019. okt. 2. 8:00
Apajegy(zet)
avagy hogyan öltözzünk fel otthon…

Én nem tudom, te hogy vagy ezzel, kedves Olvasó, de én egyenesen ellene vagyok a homeoffice-nak. Ellene, mert számos olyan pontot érzek benne, ami becsapás, ami nem segíti a családi együttélést és azt sem, hogy a családot megalkotó két főszereplő: a nő és a férfi hosszabb távon is megőrizze intimitását, megőrizze azt, amiért a családi alapokat lerakták.

Édesapa az, aki dolgozik

Mint minden ember, minden férfi, vagy éppen nő élete egy hullámvasút, úgy az enyém is. Nem állítom ugyanis, hogy ne lett volna fantasztikus szériám, mint ahogyan azt sem, hogy a vasút nem robogott le egészen a völgyig, annak is szinte a már-már felszín alatti rétegeiben található megállójáig. Amióta gyermekeim vannak, szerencsére csak egyszer éltem át ilyet. És, felismerve a „senkineknemkellek, nincsenmunkahelyem” érzését, a gyerekeim érdekében váltottam. Minden nap, mindig hasonló időpontban elindultam „dolgozni” otthonról.

Megborotválkoztam, felvettem a szokott „munkaruhát”, igaz, lehet, nem emeltem az ingre zakót, de összeszedett és rendezett kinézettel, miután gyermekeimmel a reggeli forgatagon túljutottunk, hónom alá csaptam kopottas laptop táskámat, a titkos munkahelyemet és elindultam – dolgozni. Kávéházakba, szabadtéri helyszínekre, wifi-s, vagy éppen mentes területekre. Mert gyermekien lázadok, és közben felnőtt szemmel vizsgálom a családom helyzetét, ahol mégis csak az a jó, ha látják apát dolgozni. Látják, amikor munkába indulok, látják, hogy értük cselekszem és várnak haza. Várnak úgy, mint amikor több állás, vagy éppen a rengeteg munka után érkeztem meg. Mert féltem…

Tessék nőnek és férfinak maradni – otthon is!

lássák gyerekeink a szüleiket nem csak otthoni körülmények között

…ha otthon maradtam volna, vagy, ha most is otthonról dolgoznék, egészen biztos, hogy reggel nem vennék vasalt inget, nem csatolnék a karomra órát, elengedném a borotválkozás okozta akár kellemetlen perceket is, és egészen biztos, hogy a nők által, a családanyák által kialakított, mondhatni zárt térbe, menetrendbe belepiszkítottam volna. Mert nem kell a férfiaknak látni azt, hogyan lesz estére rend a lakásban, vagy éppen hogyan nem esett, vagy esik le a gyerek a kerti csúszdáról, nem kell látnunk, hogy anya vagy elkészül, vagy akár a reggeli csipával nyomja a délelőttöt, mint ahogyan azt sem, hogy hányszor öltözik át a gyerek, akár egy délelőtt alatt. Én nem voltam és vagyok kíváncsi ezekre. Nem bírom a „mackóban” átvészelt napokat, nem szeretem, mikor fürdés vagy reggeli újságolvasás közben valamelyik rám nyitja a fürdőszoba ajtaját és azt sem, amikor vagy én, vagy a társam kevésbé illatos, kevésbé rendezett, kevésbé van tudatában annak, hogy minden nap egy csatamező, amelyre mindkét fél, minden nap, minden felismerés ellenére rálép, és amelyre, mikor még nem voltak gyerekek, mindkét fél a teljében tette ezt.

Igenis, adjuk meg az intimitást, várjuk el az intimitást és cselekedjünk – a gyerekeink érdekében is – úgy, hogy lássák gyerekeink a szüleiket nem csak otthoni körülmények között. Mert így tán kevésbé használjuk el a kevésbé ismert, „elnemcsókolt” emberi, férfiúi és női arcunkat. Mert így tán jobban fenntarthatjuk a családi békét. Az egymásra lopott idők izgalmát, a szexust, az apa és az anyaképet, fenntarthatjuk a tradicionális nyugalmat. Tessék tehát hölgyeim, tessék tehát uraim, az eredeti szerepeknek megfelelni. Tessék már reggel úgy mosdani, öltözni, fésülködni és parfümözni, hogy az a nap a csatamezőn (is) nyertes nap legyen.