Az utazás komoly összegeket emészthet fel, különösen, ha nem tervezzük megfelelően a költségeket. Napjainkban pedig a felkészülésnél már mind fontosabb igény az is, hogy a kikapcsolódás mellett a környezetünket se károsítsuk. E szempontok mentén állítottuk össze kisokosunkat.  

Ahogy arról korábban már írtunk, a pénzügyi tudatosság felé vezető út egyik első és legfontosabb lépése a háztartási költségvetés készítése. Ennek része az is, hogy felkészüljünk a nagyobb kiadásokra és megtakarításokat képezzünk. Akár hónapokkal korábban elkezdhetünk félretenni a kitűzött célokra. A nyaralásra is a legjobb, ha már az év elején gondolunk, de még most sem késő elkezdeni a gyűjtögetést. 

Vegyük figyelembe azt is, hogy ha belföldi célpontot választunk, azzal – a hazai gazdaság támogatása mellett – az odautazás költségeit és az ökológiai lábnyomunkat is mérsékelhetjük. Ugyanakkor az országon belüli nyaralás még nem jelent feltétlenül pénztárcakímélő megoldást.   

Mivel?   

A vakáció egyik legjelentősebb tétele maga az utazás, ami nagyban függ attól, hogy milyen közlekedési eszközt választunk. A repülős utazásnak általában az ára és a karbonlábnyoma is a legnagyobb. Tengerentúlra persze elkerülhetetlen a választása, de Európán belül érdemes megnézni a vasút nyújtotta lehetőségeket vagy a távolsági buszokat. A helyi nevezetességek, programok eléréséhez pedig a legpraktikusabb a tömegközlekedés.  

Az autós utazás mellett szól, hogy sokkal több csomagot tudunk magunkkal vinni, bárhol megállhatunk pihenni, vagy váratlan látnivalókat megtekinteni a végcél felé vezető úton. De nem szabad megfeledkezni az ezzel járó extra költségekről: az üzemanyag mellett az autópályamatricákról, a parkolási díjakról és arról sem, hogy az autó lerobbanhat, meghibásodhat, ami ugyancsak megdobhatja a kiadásainkat.  

Szállás  

Gyakran olcsóbb a közvetlen foglalás, mint ha az online rendszereket választjuk, utóbbiaknak ugyanis a szálláshely a vendég után jutalékot fizet, és azt általában beépíti a szobaárba. De az alapos tájékozódáshoz mindenképpen érdemes végigböngészni az összesítő oldalakat. Előfordul, hogy a közvetlenül a szállodánál foglalók valamilyen pluszszolgáltatást is kapnak: például ingyenes reptéri transzfert, ami nem elhanyagolható tétel.   

Azt sem árt tudatosítani magunkban, hogy ha a helyi közösség által nyújtott kis, környezetbarát szállásokat, a falusi turizmus szolgáltatóhelyeit választjuk, azzal a helyi közösség fennmaradását is támogatjuk, és autentikus forrásból ismerhetjük meg a helyi kultúrát.   

A tanúsítvánnyal ellátott szállodák esetében biztosak lehetünk abban, hogy a szállásadók odafigyelnek az energia felhasználására, a szelektív hulladékgyűjtésre, a környezettudatos fenntartásra. De mi magunk is sokat tehetünk a környezetért, ha a szálláshelyen kikapcsoljuk a légkondicionálót és a lámpákat, ha elmegyünk, nem kérünk napi törülközőcserét, és a saját piperecikkeinket használjuk.   

Pénztárcabarát élmények  

Már egy néhány napos családi nyaralásnak vagy egy wellness hétvégének a kiadásai is több százezer forinttal terhelhetik meg a családi kasszát. De ennek töredékéből is jól érezhetjük magunkat. Hogyan? Kiránduljunk! Nincs szállásköltség, belépők, repülőjegy, csomagok. Az erdei túrákon – szemben a városnézéssel – attól is megkíméljük magunkat, hogy elcsábuljunk a kirakatok előtt. A „nemvásárlással” védjük a leghatékonyabban a környezetet.  A kirándulás, mint költséghatékony élményszerzési lehetőség legfontosabb tudnivalóit az MNB Családi Zöld Pénzügyek cikke foglalja össze.  

Utazás előtti teendők   

Külföldi nyaralásra semmiképp ne induljunk el utasbiztosítás nélkül! Ez a külföldön váratlanul bekövetkező megbetegedésre, balesetre, poggyászkárra, valamint a biztosítási kötvényben meghatározott egyéb kockázatokra nyújt fedezetet.   

Az utasbiztosítás ára a nyújtott szolgáltatásoktól és a biztosító társaságtól függően napi néhány száz és néhány ezer forint közötti összegre tehető. Érdemes átböngészni a lehetőségeket, mert egy-egy ajánlat nem csupán a díjakban, hanem a vállalt kockázatok és a biztosítási szolgáltatások értékhatárának meghatározásában is különbözik egymástól.   

Az utazás előtt érdemes végiggondolni, hogy milyen értékeket viszünk magunkkal, baj esetén milyen színvonalú egészségügyi ellátást várunk el, a célországban mekkorák a betegellátási, baleseti költségek, milyen életkorúak és egészségi állapotúak vagyunk, milyen közlekedési eszközzel és mennyi időre utazunk, mennyire tűnik balesetveszélyesnek az utazás.  Ennek alapján válasszuk a biztosítási lehetőségek közül a számunkra legmegfelelőbbet.  

Készpénz vagy kártya?   

A hazai kibocsátású bankkártyák általában külföldön is érvényesek. Azonban a kártya használata előtt külföldön is mindig ellenőrizni kell, hogy a kártyán található védjegy/logó fel van-e tüntetve az ATM-en, illetve ki van-e ragasztva az elfogadóhely bejáratán vagy a pénztárban. 

A kártya érvényességi idejét ugyancsak fontos még az utazás előtt ellenőrizni, hiszen a lejárati idő után a kártya sem készpénzfelvételre, sem vásárlásra nem használható! Érdemes végiggondolni azt is, hogy a beállított limitek külföldön is elegendőek-e. Végszükség esetére pedig jegyezzük fel azt a telefonszámot, amelynek segítségével a bankkártyánkat külföldről is letilthatjuk.  

A hitelkártyákra általában ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a bankkártyákra. Tartsuk szem előtt, hogy csak a kibocsátó pénzügyi intézmény által meghatározott hitelkeret erejéig tudunk vele fizetni, de ne feledjük: a hitelkártya valójában egy hitel. Amikor tehát hitelkártyával vásárolunk, a bank pénzét költjük, amit meghatározott feltételek szerint vissza kell majd fizetnünk!  Egyes hitelkártyatípusok készpénz felvételére is alkalmasak, ami azonban nagyon drága, mert erre a tranzakcióra mindig kell kamatot fizetni. Ezért lehetőség szerint kerüljük a készpénz felvételét hitelkártyával, akár úgy is, hogy a szükséges készpénzmennyiségről előzetesen, még az utazás előtt gondoskodunk. 

Összességében tehát – mint a mindennapi életben sok mindenre – a nyaralásra is igaz: sok kicsi sokra megy. A vakációra fordított teljes kiadás több kisebb tételből tevődik össze, sokszor olyanokból, amelyekkel előzetesen nem is számoltunk. De egy kis tervezéssel és odafigyeléssel megelőzhető, hogy az utazás jelentősen megterhelje a családi kasszát, így valóban azt adhatja, amit várunk tőle: maradandó élményeket és önfeledt kikapcsolódást.