Bár az érintettek pontos számáról nagyon is eltérőek a becslések, a statisztikusok hagyományosan a – végső kimenetelként ismert – májzsugor okozta halálesetek alapján kalkulálják a lehetséges betegek számát. Így a KSH közlése szerint csaknem 400 ezer alkoholista él közöttünk. Már az is intő jel, hogy ugyanezen forrás szerint közülük a nyilvántartott betegek száma – azaz akik viszonylag rendszeres gondozásban is részesülnek – még a 20 ezret sem éri el. Gyakorló egészségügyi szakemberek szerint jóval nagyobb a baj: a különféle nyilatkozataikban 800 ezer köré, olykor 1 millió fölé is teszik az alkoholfüggők hazai számát. Ami azt is jelenti, hogy mindannyiunknak nagy esélye van arra, hogy a tágabb családjában, a közelebbi ismerősei között is legyen valaki, aki alkoholproblémával küzd.

Nem akaratprobléma

A szövődményekkel érintettek köre még a milliósnál is bővebb. Mert ugyan a végső májbaj csak magát a túlivót fenyegeti, az ő személyiségének már jóval korábban megmutatkozó lassú "szétesésétől" az egész családja szenvedhet. Ma már abban egyetértés látszik, hogy az alkoholfüggés nem "akaratprobléma", hanem valódi betegség, amit gyógyítani lehet. Vannak hozzá pszichoterápiás, szükség esetén gyógyszeres eszközök is. Ám ezek sikeres alkalmazásához az is kell, hogy a beteg ismerje fel a helyzetét, akarjon gyógyulni és a családja is értően, jól segítse ebben. Ez különösen azért nehéz, mert a pusztán rossz ivási szokások és az italtól való függőség között nem is olyan nyilvánvaló a határ. A közvetlenül érintett legtöbbször igyekszik bagatellizálni, kimagyarázni a bajt, a családtagok meg eleve csak a következmények alapján ítélhetnek. Pedig legalább nekik tudniuk kellene, hogy mikor van már leginkább orvosi segítségre szükség. Ám ezt nem könnyű észrevenni.

Egyre több a nő és a fiatal

Az emberek túlnyomó többsége iszik kisebb-nagyobb rendszerességgel alkoholt. Még az alkalmanként elfogyasztott mennyiség sem különösebben biztos támpont: a személyes adottságok erősen befolyásolják az ital hatását. Vannak, akik alkalmanként akár nyilvánosan is kiütik, "a sárga földig" leisszák magukat, de számos alkoholistát soha senki nem lát részegen. Még azt sem lehet mondani, hogy a nemük vagy a koruk jelölné ki a függőségre esélyeseket. Bár korábban az alkoholizmust leginkább az apák betegségeként ismerték, a mai tapasztalatok szerint e drog is egyre több nőt, illetve fiatalt ránt magával. Ma – a még jó karban levő alkoholisták esetében – a legtöbbet a viselkedésük változása árul el a függésük mélységéről. Emiatt változik a családban betöltött szerepük is, amiről viszont a vele élők és az azt megszenvedők tudhatnak a legtöbbet.

Hogyan ismerjük fel a függőséget?

A betegség felismertetésben nagy előrelépés lehet, ha az érintettel sikerül kitöltetni valamilyen alkoholfogyasztással kapcsolatos kérdőívet, például a WHO által ajánlott AUDIT-ot, vagy a Johns Hopkins Egyetemen fejlesztett alkoholizmus-tesztet, amelynek egy magyar változata itt érhető el. Bár ezt az esetleges betegek számára tervezték, a nem egészen kéttucatnyi kérdés zöme olyan, amire az egymással törődő családtagok is tudhatják a választ. Ezzel ugyan nem megspórolható, hogy az érintett szembesüljön saját állapotával, viszont segítheti a családtagjait annak megítélésében, hogy valójában mekkora bajban van.

Ha kiderül, hogy a függés már orvosi beavatkozást kíván, és még a terápiáig is sikerül eljuttatni az érintettet, még akkor sincs túl a család a nehezén. Meg kell tanulnia azt is, miként segítheti a gyógyulófélben lévő tagját. Mint a Félúton Alapítvány honlapján írják: "Az egyes önsegítő csoportokkal egybehangzó tapasztalatunk, hogy minden családtagnak sok feszültséggel jár az a változás, amikor az alkoholfüggő leteszi az italt." Ezért ez az alapítvány is fenntart kifejezetten a függők hozzátartozóinak szánt segítő szolgáltatásokat. Itt elérhető tesztjük segítségével ki-ki felmérheti, számára mekkora terhet jelent társa, családtagja szenvedélybetegsége.

Azt, hogy az alkoholizmusból kivezető út is igazi családi próbatétel, más szervezetek is igazolják. Például a gyógyulók ismert önsegítő csoportja, az Anonim Alkoholisták mintájára létezik az Al-Anon, ahol kifejezetten a függők családtagjai és barátai találhatnak támogatásra. Hogy valakinek szüksége van-e erre az offline és online is létező közösségre, itt tesztelheti.

Fontos Önnek, hogy a családot érintő egészségügyi kérdésekben otthon mozogjon? Keresse fel a Nekem szól! kezdeményezést itt és itt!