(helyszín: bírósági tárgyalóterem)

– Jó napot kívánok!

– Jó napot, bíró úr!

– Üdvözlöm a teremben megjelent hozzátartozókat, a szülőket, a gyermekeket, és tisztelettel megkérem önöket, mint a tárgyalóteremben teljhatalommal rendelkező döntő személy, hogy mellőzzék a nyilvánosságot, kapcsolják ki telefonjaikat. A teremben 13 K felbontású képkészítésre csak a bíróságnak van joga, 20 darab arcfelismerő és mozgáskövető kameránk másodpercenként posztolja az izgalmasabb pillanatokat saját online felületeinkre, így mind az otthonmaradottak országos egylete, mind az anonim személyek polgári tagozata folyamatosan értesülhet az itt elhangzottakról. Köszönöm együttműködésüket, valamint, hogy szenzoraink érzékelései alapján elfogadták az erre vonatkozó adatvédelmi szabályzatunkat. Kérem, a tárgyalás megkezdése előtt felállva énekeljük el közösen a Nyomom, osztom és lájkolom kezdetű orwelli átdolgozású himnuszunkat.

(A hallgatóság egyként felállva boldogan énekel, amit külön erre az alkalomra létrehozott karaoke-alapú hangfelismerő szoftverek is segítenek. A bíró mindenkit a dal végén egyperces néma tátogásra kér, majd leültet.)

– Köszönöm. Kérdezem, mint a 2050/11/11/11/11/3/7 számú ügyirat tárgyalója, hogy ön, mint az IP 1900-asévekvége továbbra is tartja-e magát a vádiratban megfogalmazott Google alapú beadványához.

– Tisztelt bíró úr, igen.

– Kiegészítené?

– Tisztelt bíró úr, igen. Szeretném, ha a napirendi pontok közé felvenné még az IP 1981 kelt 2019. szeptember 25/csak100megapixelesfagyi című, valamint ugyanezen keltezésű rolexórafelhúzásawcben nevű képeket is.

– Jegyeztem. Tisztelt jelenlévők, kérdezem a mélyen tisztelt felsőbbrendű, lefokozni kívánt szülőtől, hogy egyetért-e a vádiratban szereplő törvénysértésre, személyiségsértésre, munkahelyteremtésiellehetetlenítésre, családon belüli túlreakciókra, valamint az egyéni fejlődési szabadságra vonatkozó tételekkel?

– Igen, bíró úr, szülőként ma sem tennék másként.

– Kíván ehhez bármit hozzátenni?

– Igen, bíró úr. Szeretném megköszönni gyermekeimnek, hogy felnevelhettem őket, hogy megtaníthattam őket enni-inni, tisztálkodni, fogat mosni, köszönni és imádkozni. Köszönöm, hogy sportoltathattam őket és minden különórára elvihettem őket. Köszönöm, hogy lakást vehettem nekik és nem adták még el. Köszönöm, hogy az autót elfogadták tőlem. Köszönöm, hogy mindannyian sokgyermekes családot alapítottak és erről csak a fészbúkon keresztül értesültem. Köszönöm, hogy az apjuk lehettem és elfogadtak…

– Kérem, kerülje ezt az érzelmi zsarolást. Szenzoraink jelezték, hogy Önnek vérnyomásemelkedése és sűrűbb szempillaremegése alakult ki, amit heves könnyzivatarok kísérhetnek, így kérem, az ítélethirdetésig ne szólaljon meg.

Tisztelt Jelenlévők. Megvizsgálva a fent már említett hivatkozási számmal tíz éven át tárgyalt ügyirat 1984 oldalát az alábbi ítéletet mondom:

„a per tárgyát képező, a kiskorúak személyiségi és fejlődéslélektani zavarát okozó több százezer fényképet megvizsgálva, a vádiratban megjelölt szülőt napi egy posztolásra korlátozom, valamint felhívom figyelmét arra, hogy ezeken a posztokon sem gyermeke, sem unokája, sem a családi kedvencek (kutya, macska) nem tűnhetnek fel előnytelenül, továbbá amely kép a közösségi felületeken eléri a 100 db like-ot, azok után minden egyes további kattintással az SZJA adóalapba, a családi gazdasági adóalapba, valamint a gyermekek mosolyából fakadó többlet like-ok adóalapba egy, azaz 1 egységnyi nemzeti valuta fizetendő”

A határozatot meghoztam, kérem a tisztelt egybegyűlteket, hogy a tárgyalás bezárása után fizessék ki az online közösségi térbe róluk kiposztolt képek árát, amelyek csak ma, csak most 33,39% kedvezménnyel megvásárolhatók.