– A téli hónapokban az immunrendszerünk legyengülhet, aminek következtében fogékonyabbá válunk a vírusok és baktériumok okozta fertőzésekre – magyarázza dr. Faragó Csilla orvos-természetgyógyász. – A megelőzés fontosságát szem előtt tartva az immunerősítést ajánlatos minél előbb elkezdenünk, már csak azért is, mert a koronavírus egy ideig vélhetően még velünk lesz. A prevenció többféle módon lehetséges, a magam részéről a komplexitásnak vagyok a híve, tehát úgy gondolom, hogy vitaminokkal, gyógyteákkal és étrend-kiegészítőkkel egyaránt célszerű megtámogatni a szervezet védekezőrendszerét.

Melegen ajánljuk!

A tél beköszöntével elérkezett a teázás időszaka, amikor is a légúti betegségek elkerülése érdekében mindenképpen érdemes rendszeresen kortyolgatnunk a finom, gőzölgő nedűket.

– A leghatékonyabb immunerősítő tea a lapacho tea, ami egy perui fa kérgéből készül – mondja a doktornő. – A jótékony hatás eléréséhez főzzük legalább 10-15 percig, ezután még 10 percig hagyjuk állni, lefedve, majd szűrjük le és a nap folyamán kortyolgatva fogyasszuk. A gyömbér magas ásványianyag-, valamint nyomelem-tartalmának köszönhetően szintén rendkívül hatékonyan erősíti a legyengült szervezetet. Emellett vírusölő, köhögéscsillapító és náthaellenes hatásai miatt népszerű fűszer- és gyógynövény. Fontos, hogy ne forrázatot készítsünk belőle, mert akkor nem jön ki elég hatóanyag a gyógynövényből. Ehelyett célszerű 7-10 percig főzni. A téli hónapok elengedhetetlen immunerősítője, a kakukkfű az egyik leghatásosabb vírus- és bacilusölő gyógynövény. Fertőtlenítő hatásán túl rendkívül értékes illóolajaival véd a kórokozók ellen. Ivásra, inhalálásra és aromaterápiára is jó szívvel ajánlom. A citromfű amellett, hogy remek nyugtató, valamint migrén esetén is sokat segít, a vírusirtó hatása miatt nem hiányozhat ebből a sorból. A zsálya az antioxidáns vegyületeinek köszönhetően védelmet biztosít a káros szabadgyökökkel szemben, erősíti a szervezet védekező rendszerét, és csökkenti a gyulladás kialakulásának esélyét. A sokoldalú immunerősítőként ismert kamilla az egyik leghasznosabb gyógynövényünk, azonban fontos tudni, hogy a hosszú távú fogyasztásánál allergiás tüneteket okozat, ezért célszerű kúraszerűen alkalmazni. A mentatea szintén kiváló immunerősítő, csakúgy, mint a bíbor kasvirág. Utóbbit, amellett, hogy kellemes íze van, magas antioxidáns tartalma miatt is érdemes kortyolgatni.

– Ha nem tudjuk ízesítés nélkül meginni a gyógyteákat, lehetőleg mézet használjunk az édesítéshez – javasolja a szakember. – A méz a legértékesebb édesítőszerünk: tele van aminosavakkal, vitaminokkal, ásványi anyagokkal, nyomelemekkel.

Illóolajok a javából!

A doktornő szerint a lakásban mindenképpen érdemes illóolaj diffúzort, illetve párologtatót használnunk. Mivel a koronavírus is cseppfertőzéssel terjedő betegség, rendkívül fontos, hogy a gyakori szellőztetés mellett folyamatosan irtsuk a kórokozókat a légtérben.

– Figyeljünk oda arra, hogy csak jó minőségű, 100 százalékos, tiszta illóolajat használjunk, mert már akár 5 százalékos szintetikus illóolaj-tartalom is allergiás tüneteket idézhet elő, köhögést, valamint bőrpírt okozhat – figyelmeztet dr. Faragó Csilla.

– A 4 testőr, a boróka, az eukaliptusz, a teafa és a kakukkfű magas vírus és bacilusülő hatásuknak köszönhetően élen járnak a jótékony illóolajok sorában. Mellettük szintén nagyon jó hatásfokkal bírnak a citrusfélék illóolajai, valamint a levendula is kiválóan fertőtlenít. A kifejezetten vírusirtó hatással bíró bodorrózsa-kivonat az utóbbi időszak „sztárja”, és mivel felfedezték a pozitív élettani hatásait a covid fertőzéssel szembeni védelemben is, így minden formában kapható. Aki nem szeret teázni, az illóolajként, csepp formában is alkalmazhatja.

Fontos a vitaminpótlás!

– Ahhoz, hogy a szervezetünk hibátlanul működjön, szükségünk van vitaminokra, ásványi anyagokra, nyomelemekre, amelyeknek csak egy részét tudjuk bevinni a szervezetünkbe élelmiszerekkel, pl. gyümölcs- és zöldségfélék fogyasztásával – folytatja a szakember. – Télen különösen mostoha a helyzet ebből a szempontból, hiszen a hideg évszakban eleve kevesebb friss zöldség és gyümölcs áll a rendelkezésünkre. Ezért is érdemes és célszerű a szóban forgó hónapokban jó minőségű multivitaminok és/vagy étrend-kiegészítők szedésével pótolnunk a hiányzó vitamin-, ásványianyag- és nyomelem-mennyiséget. Az A-vitamin nemcsak a normál látás fenntartásához, valamint a bőr egészségéhez járul hozzá, hanem jótékony, protektív hatással van a légutak nyálkahártyáján zajló immunológiai folyamatokra. A téli időszakban különösen figyelnünk kell a megfelelő C-vitamin-bevitelre, ez védi és erősíti ugyanis a legjobban az immunrendszert. Emellett mindenképpen javaslom a D-vitamin szedését is, a kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a megfelelő mennyiségben szedett D-vitamin védelmet nyújt az influenza különféle vírusai, valamint a légúti fertőzések ellen. A C- és D-vitamin folyamatos szedése mellett igyunk sok folyadékot, mert hosszú távú alkalmazásuk a vese- és epekövességre hajlamos betegeknél problémát okozhat.

Egymást erősítik

– A cink a legerősebb immunerősítő nyomelem: segíti a szervezetet a baktériumok és vírusok elleni küzdelemben – mondja a természetgyógyász. – Cinkben gazdag élelmiszer az osztriga és a hering, a marhamáj, a marhahúsból készült felvágottak, a tehéntej, valamint a tojás. A növények közül pedig a teljes kiőrlésű gabonafélékben, a hüvelyesekben és a magokban található sok belőle. A másik fontos védő hatású nyomelem, a szelén megtalálható egyebek között a paradicsomban, a brokkoliban, a hagymában, a búzacsírában, a tonhalban, a szárnyasokban, a tej és a tejtermékekben. Természetesen mindkettőt lehet kapni étrend-kiegészítőként is, sőt, a gyártók gyakran kombinálják őket, ugyanis a cink és a szelén szinergista hatású nyomelemek lévén a szervezetbe bejutva jótékonyan felerősítik egymás élettani hatását.

Terítéken a szuperzöldségek

Dr. Faragó Csilla azt is kiemeli: a téli szezon kedvenc idényzöldségei egyúttal az immunerősítés alappillérei is.

– A cékla kiváló antioxidáns, nagy mennyiségben találhatóak benne értékes vitaminok, (különösen gazdag C- és B-vitaminokban) és ásványi anyagok (kálium, kálcium, nátrium, foszfor), amelyek akkor érvényesülnek a legjobban, ha nyers formában fogyasztjuk a zöldséget. A sütőtök köztudottan igen finom téli eledel, hiszen isteni krémleves készíthető belőle, és sütve is remek csemege. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy ráadásul szuperegészséges zöldség is. Mi több, az egyik legértékesebb természetes immunerősítő: kiváló antioxidáns, emellett rendkívül gazdag ásványi anyagokban, vitaminokban és nyomelemekben. Ezek alkalmassá teszik többek között a légúti betegségek megelőzésére. A hagymaféléket legjobb nyersen fogyasztani, de kiváló tea is készíthető belőlük, amely meghűlés esetén jó szolgálatot tesz. A fokhagyma természetes antibiotikumként hatásos védelmet nyújt a kórokozókkal szemben. Antioxidáns összetevőinek köszönhetően karbantartja a szervezet védekező rendszerét, például a mézes fokhagyma kiváló immunerősítő a téli időszakban. A brokkoli szintén nagyon sokféle nyomelemet és ásványi anyagot tartalmaz, emellett kiváló C-vitaminforrás. Fogyaszthatjuk főzve, párolva, vagy sok más főtt étellel együtt elkészítve.

Sokoldalú csodanövény

A doktornő jó szívvel ajánlja figyelmünkbe az immunerősítésben jeleskedő homoktövist is, amiből ma már nagyon jó minőségű termelői készítmények kaphatók.

– A homoktövis nagyon komoly C-vitamin tartalma mellett más vitaminokban is bővelkedik – mondja dr. Faragó Csilla. – Jelentős ásványianyag- és nyomelem-forrás, valamint tele van antioxidánssal. Omega 7-zsírsav-tartalmánál fogva pedig hatékonyan védi a nyárkahártyát. Akár velő formájában fogyasztjuk, akár olajként használjuk, nem tudunk vele melléfogni, és csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni.

Jótékony gyümölcsök

A szakember elmondása szerint a népszerű déligyümölcsöket (narancs, mandarin stb.) mindenekelőtt a nagyon magas C-vitamin-tartalmuk miatt érdemes rendszeresen fogyasztanunk.

– Csakúgy, mint a gránátalmát, ami antioxidánsként a szupergyümölcsök közé tartozik – teszi hozzá a természetgyógyász. – A C-vitamin mellett K-vitaminban is bővelkedik, az ásványi anyagok és nyomelemek közül pedig megtalálható benne a kálium, a magnézium, a foszfor, a kalcium, valamint a vas, a szelén, a cink és a réz is. Az alma az egyik legnépszerűbb és a család minden tagja által szívesen fogyasztott gyümölcsünk, a benne rejlő C-vitaminnak köszönhetően kifogástalan immunerősítő. Emellett nagyszerű A- és B-vitamin-forrás is, plusz sok folsavat, kalciumot, magnéziumot, káliumot és ként tartalmaz.

Fűszerekben az egészség

Dr. Faragó Csilla azt is megemlíti: a népszerű fűszernövények közül jó néhány jelentős vírus- és bacilusölő, valamint fertőtlenítő hatással bír.

– A csillagánizst a felső légúti fertőzések, a megfázás, az influenza elleni egyik fontos gyógynövénynek tartják, mert fertőtlenít, és erősíti az immunrendszert – kezdi a sort a doktornő. – A fahéj remek fertőtlenítő, antivirális és antibakteriális hatású. A hal- és vadételek népszerű fűszere, a kakukkfű, ahogy arról már beszéltünk, rendkívül jó hatással van az immunrendszer működésére. A szegfűszeg általános fertőtlenítő. A fekete bors fontos B- és C-vitamin-forrás, gazdag továbbá K-vitaminban, emellett jelentősebb mennyiségben tartalmaz vasat, káliumot, kalciumot, magnéziumot, mangánt, cinket, szelént és krómot – ezáltal is segíti a szervezetet a fertőzésekkel szembeni harcban. Az antibakteriális tulajdonságú koriander az egyik nagy kedvencem, akár a leveléről, akár az őrölt magjáról beszélünk. A téli időszakban célszerű ezeket az ételízesítőket gyakrabban alkalmaznunk, és olyan típusú ételeket főznünk, amelyekbe a felsorolt jótékony fűszerek jól passzolnak. Így amellett, hogy finom és ízletes fogások kerülnek az asztalra, sokat tehetünk az egészségünkért is.

(illusztráció: Shutterstock)