Pünkösti Nóra párkapcsolati coach

– Az online társkeresőknek természetesen megvannak az előnyeik. Itt jóval nagyobb a merítés, és olyanokkal is „összehozhat minket a sors”, akikkel a való életben nem biztos, hogy találkoznánk. A félénkebb, társaságban visszahúzódóbb emberek is könnyebben ismerkedhetnek és azok is, akiknek kevesebb az idejük a személyes jelenlétet igénylő programokra, ahol szerencsés esetben megismerkedhetnének életük párjával. Az azonban tény, hogy a netes ismerkedés épp a túlzott elvárások és nagyon konkrét elképzelések miatt be is szűkítheti a látóterünket. A külsőségek kerülnek fókuszba: a kinézetünk dönt, hogy átmegyünk-e az első rostán vagy sem. Ehhez jön még hozzá a mai fogyasztói társadalom értékrendje, ami olyanná teszi az online társkeresést, mintha egy webshopban nézelődnénk az árucikkek között, amelyek ráadásul a bőség zavara miatt könnyedén le is cserélhetőek – mondja Pünkösti Nóra kommunikációs szakember, párkapcsolati coach.

– Azt, hogy mit várunk egy romantikus kapcsolattól, nagymértékben befolyásolja egyrészt a szüleink mintája és értékrendje, hogy mit láttunk, hallottunk otthon. Másrészt a hollywoodi filmek és mesék, amik a legtöbb embert irreális elvárások hajszolásába kergetik. Ennek hatására nagyon könnyű belesétálni például a bántalmazó emberek hálójába, hiszen ők azok, akik azonnal levesznek a lábunkról, szerelmet vallanak, fűt-fát ígérnek és a tenyerükön hordoznak. Ideig-óráig. Tapasztalatok szerint körülbelül 8-12 hétig, majd ezután elkezdődik az abuzálás... Ezért tényleg rendkívül fontos, hogy már az elejétől kezdve gondolkodjunk józanul, és hallgassunk a megérzéseinkre is! – tanácsolja.  

Szakértőnktől megkérdeztük, hogy ezen túlmenően melyek azok a legfontosabb tudnivalók, amikre érdemes odafigyelni, ha online társkeresők segítségével ismerkedünk.

Szakítás után hagyjunk időt magunknak

– Az említett nárcisztikus bántalmazók csábítására szintén nagyon fogékonyak azok, akik egy nagy csalódást követően azonnal rohannak vissza a társkereső app-ra, és már keresik is a következő szerelmet, ami gyógyír lehet a bánatukra. Ez egyáltalán nem jó ötlet. Minden szakítás után szükség van némi időre, hogy feldolgozzuk és elgyászoljuk a véget ért kapcsolatot. Ilyenkor érdemes egy kicsit egyedül lenni, elgondolkodni, hogy mit tettünk bele a kapcsolatba és mit nem, ki hol ronthatta el és mit tanultunk belőle. Ha ezt elmulasztjuk, az elesettségünk, érzékenységünk és kétségbeesettségünk könnyebben kihasználhatóvá tesz bennünket, aminek nagy eséllyel nem lesz jó vége.  

Döntsük el, hogy mit szeretnénk

– Mielőtt regisztrálnánk bármilyen társkeresőn, gondoljuk át alaposan, hogy mire vágyunk. Amennyiben hosszútávú, tartós kapcsolatot szeretnénk, akkor az ennek megfelelő netes randi oldalon célszerű profilt létrehoznunk. Ma már vannak olyan applikációk is, amik nem a klasszikus jobbra húzom, balra húzom elven működnek, hanem segítségükkel például remek közösségi programokon, közvetetten, kötelezettségek nélkül lehet ismerkedni. Ezek előnye, hogy ha megtetszik valaki, máris láthatjuk, hogy társas helyzetben hogyan viselkedik. Azonban bárhol is regisztrálunk, nagyon fontos, hogy az adatlapunk és a fotónk is a valóságot tükrözzék, és azt, hogy milyen kapcsolatot keresünk. Ha túl kihívó képet teszünk közzé magunkról, akkor ne csodálkozzunk, ha sorra egyéjszakás kalandot kereső jelentkezők találnak ránk.  

Chatelés helyett beszélgessünk videóhívásban

– Ha csak egy tanácsom lehetne az online ismerkedőknek, akkor biztosan azt mondanám, hogy mihamarabb kapcsoljunk kamerát, és beszélgessünk szemtől szemben. Ha ezt a másik elutasítja, máris nyilvánvaló lesz, hogy nem komoly az érdeklődése. Rengeteg időt és jó pár kellemetlen, kínos kávézást is megspórolhatunk magunknak. Hiszen egy videóhívásból már nagyon sok minden kiderül a másikról: hogyan kommunikál, tetszik-e a hangja, a megjelenése, és hiába nem személyes találkozásról van szó, azért többnyire az is érezhető, hogy megvan-e az a bizonyos „kémia”. Ha pozitív a benyomásunk, akkor jöhet a második lépcsőfok.

Elsőre nyilvános helyen találkozzunk

Jogos a félelmünk, mikor először találkozunk egy, tulajdonképpen vadidegen emberrel, aki akár – legrosszabb esetben – potenciális bántalmazó is lehet. Ezért azt tanácsolom, hogy elsőre mindenképpen nyilvános helyre szervezzük a randit! Ennek nem kell olyan helynek lennie, ami bármelyikünknek pénzbe kerül, egyszerűen sétálhatunk is egyet a városban. A lényeg, hogy emberek között legyünk. Legalább egy, de inkább több közeli hozzátartozónk tudjon a randevúnkról, és hogy hol vagyunk. Inkább ne kockáztassunk, randi közben se csábuljunk el, és ne menjünk fel a másik lakására. Akinek komolyak a szándékai, ki fogja bírni, ha nem esünk be rögtön az ajtaján.  

Hallgassunk a megérzéseinkre

– Ne hagyjuk, hogy a szép szavak, a mézesmázos körítés elvakítson! Ha valaki két hét után meg akarja kérni a kezünket vagy össze akar költözni, azt fogadjuk fenntartásokkal, és kérjük meg, hogy lassítson. Ami a kibercsalókat illeti, akármennyire is vonzó az illető, privát és bankkártya adatokat ne adjunk meg senkinek! Álljunk két lábbal a földön, és ha rossz érzéseink vannak, figyeljünk rájuk.  A legtöbb áldozat elmondja, hogy ott voltak a jelek, hogy valami nincs rendben, de levette a másik a lábáról. Az egyik legjellemzőbb intő jel, hogy az illető gyakorlatilag ránk száll, így egyszerűen nem marad időnk sem végiggondolni a dolgokat. A hirtelen „lesodor a lábamról a szerelem”, „Ő a nagy Ő” érzés a legritkábban igaz. Nem így indul egy egészséges kapcsolat, hanem előbb meg akarom ismerni a másikat, és csak utána leszek szerelmes. Az online társkeresőknek bizony vannak buktatói, de ha okosan, körültekintően használjuk őket, akkor megtalálhatjuk a segítségükkel a vágyott társunkat! 

KÉRJÜNK SEGÍTSÉGET!  

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) elsőrendű célja, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás,  az emberkereskedelem, például a munkacélú vagy a szexuális célú kizsákmányolás áldozatainak, és szükség esetén gondoskodjon az elhelyezésükről.  

Az OKIT anonim módon,  a nap 24 órájában – Magyarország területéről vezetékes és mobiltelefonról egyaránt – ingyenesen hívható a  06 80 20 55 20-as telefonszámon. Mindemellett, amennyiben Ön vagy valaki a környezetében kapcsolati erőszak áldozata, segítséget kérhet a Szolgálattól az okit@csalad.hu e-mail címen is.

Országszerte jelenleg 7 krízisambulancia fogadja a kapcsolati erőszak áldozatait és hozzátartozóit, amelyek elérhetőségeit itt találja: https://okit.hu/kriziskezelo-szolgalatok

Ha Ön vagy valaki a környezetéből úgy érzi, túl sok a teher, nincs remény, hívja anonim módon, ingyenesen a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének 116-123-as számát. 

Segélytelefon: 06/80-20-55-20

E-mail: okit@csalad.hu
Chat: www.okit.hu
Weboldal: www.okit.hu