csalad.hu - Ezért ne telefonáljunk vezetés közben
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Ezért ne telefonáljunk vezetés közben
MTI
2019. szept. 30. 6:46
Családban élni jó
Két új kampányfilmet is készített az Országos Mentőszolgálat (OMSZ); az egyik a biztonsági öv használatára és a vezetés közbeni telefonálás veszélyeire hívja fel a figyelmet, a másik pedig azt mutatja be, hogyan akadályozzák a betegmozgatást a lépcsőházban hagyott tárgyak – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta, reméli, hogy a mostani két kampány is eléri célját, csak úgy mint a korábbi "segítsdamentőket"-sorozat.

A főigazgató beszélt arról, hogy az utóbbi években nőtt a mentősök megbecsültsége: egy tavalyi lakossági felmérés során 80 százalékos lett bizalmi indexük. A közvélemény-kutatást szeretnék megismételni, és elérni a 90 százalékos elismertséget a lakosság körében – mondta.

Ebben ezek a kampányfilmek is segítenek, hiszen a színészek mellett mentődolgozók is szerepelnek a filmekben, de a nagyobb ismertség miatt indították el a Nyitott mentőállomások és a Hősképzés elnevezésű programjaikat is – jegyezte meg.