csalad.hu - 4 gyerekkel, 4 keréken Latin-Amerikában
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
4 gyerekkel, 4 keréken Latin-Amerikában
Muhari Judit
2019. nov. 6. 6:01
Világraszóló
Négy gyermekével 11 hónap alatt lakókocsival járta körbe Közép-Amerikát a László házaspár. A kalandnak nincs vége, decemberben születik meg az új családtag, jövő augusztusban már ő is világutazó lesz. Akkor visszatérnek Granadába, ahol már saját házuk is van. Majd Dél-Amerikát és Ázsiát hódítják meg.

Modern, panorámás fővárosi lakás hatalmas erkéllyel. Fiatal házaspár négy, nemsokára öt gyermekkel. Viki már szép nagy pocakkal a Közép-Amerikából hozott függőfotelben fogad, ezen kívül kevés olyan tárgy van, amely a 11 hónapos útra utal. Férje, Marci szerint ennek egyszerű oka van: szerintük az élmény a fontos, a tárgyaknak nincs jelentőségük.

Carpe diem

A négygyermekes László család tavaly szeptember 12-én indult el a hosszú túrára, ahonnan már öt gyermekkel tértek vissza, a legkisebb idén decemberben születik. Az útról blogot írtak: „San Franciscótól egészen Argentínáig bevesszük a világ távolabbi felét. Nem ketten, nem romantikázva, de benne az élet sűrűjében, gyerekekkel, tanítva őket, megélve minden pillanatot. Lehet, hogy elcsépelt, de ez évi családi mottónk: ’carpe diem’ lesz...”

Mindig izgő-mozgó emberek voltak?

Marci: Jó meglátás. Igen. Mindig is szerettünk utazni.

Marci és Viki 21 éve egy tánctáborban ismerkedett meg, akkor 17 és 18 évesek voltak. Ennek már 21 éve. Viki akkor spanyoltanárnak készült, Marci a közgázon volt elsőéves.

Viki: Szerintem az nagyon számít, hogy ha évekig vagy valaki mellett, akkor azzal összecsiszolódsz. Három és fél évet voltunk együtt, aztán öt évig nem. De, amikor újra összejöttünk, akkor a korábbi időszak, az, hogy nagyon jól megismertük egymást, visszaköszönt. Megszültem Zsombit (a ma már 11 éves nagyfiút), utána házasodtunk össze.

Marci akkor még egy ingatlanfejlesztőnél, majd bankban dolgozott.

M: Rájöttem, hogy én ezt nem bírom, az irodai munkára egyszerűen alkalmatlan vagyok. Felmondtam, csináltunk egy street food éttermet. Egész jól elindult, lett mellé egy foodtruck is.

V: Én középiskolában tanítottam spanyolt, a másik szakom egyébként a történelem. Aztán jöttek a gyerekek, és csak jöttek, csak jöttek.

Azt mondják, gyakran utaztak, de nagyobb utat tervezgettek, hosszabb időre, távolabbi helyre szerettek volna eljutni. A gyerekektől tették függővé az indulás időpontját.

V: Arra gondoltunk, a legnagyobb még nem felsős, talán könnyebben elengedik az iskolából. A legkisebb pedig már 4 éves, vele meg nincs már olyan sok gond, mint egy picivel. Először úgy terveztük, Kubába megyünk egy évre. Voltunk már ott pár hétig, és nagyon tetszett. Ez az ötlet a vízumok miatt elúszott. Ázsiát is szeretjük, de ott meg nincs hagyománya az autós utazásnak, nagyon rosszak az utak, nehézkesen lehet belépni az országokba és a jobboldali közlekedés sem teszi könnyebbé az életet. Európába nem akartunk menni, mi távolabbi helyre vágytunk, de mindenképpen spanyol nyelvterületű országot kerestünk. Két okból lett végül ez az utazós változat: így csak turista vízum kellett, és egyik ország sem volt annyira vonzó, hogy ott időzzünk csaknem egy évig.

Kevesen mernek kilépni a komfortzónából

Anélkül, hogy a pénztárcájukban turkálnék, azért meg kell kérdeznem: négy gyermek mellett miként lehet egy évre kiszakadni a munkahelyükről? Egy évre való költőpénzre is szükség van úgy, hogy bármikor adódhatnak váratlan helyzetek, kiadások is egy távoli, idegen országban.

Marci szerint, ha valaki 8 órás munkahelyen dolgozik, akkor ez valóban nehezen kivitelezhető terv. Ő azonban vállalkozó, és van egy lakása is, amit kiad.

M: Ez döntés kérdése. Több ember tudná megtenni, mint ahányan ki mernek szakadni a komfortzónájukból. Mielőtt elindultunk, ezt a lakásunkat is kiadtuk egy háromgyermekes francia családnak.

A gyerekek mit szóltak az ötlethez?

V: Szerencsére Zsombinak tetszett, és ő meggyőzte a testvéreit is.

Egy év távolléthez mibe kell bepakolni?

V: Hátizsákba tettünk néhány ruhát, tanszereket és némi játékot. Minden mást kint szereztünk be, ott rendeztük be a lakóautót.

Honnan volt a lakóautó?

M: Azt Amerikában vettük. Ez az én dolgom volt. Az indulás előtt körülbelül négy hónappal elkezdtem bújni az internetet, és az egyik Facebook-csoportban találtam rá arra az emberre, aki közvetítőként segít a hozzánk hasonló családoknak. Segített kitalálni, milyen lenne nekünk az ideális autó, ez egyébként egy trunk camper lett. Ez olyan, mint egy pickup, és van egy kis háza, amit külön hozzá lehet csatolni, vagy le lehet venni. Ez azért tetszett, mert rugalmasságot biztosít.

Viki szerint nem mindenki alkalmas arra, hogy megbízzon egy teljesen idegen emberben annyira, hogy átutalja neki az autó árát. Míg férje az utazás gyakorlati részét szervezte, ő a gyerekek iskoláztatását oldotta meg.

V: Két különböző suliba jár a két nagyobbik. Az egyik igazgató képben volt, tudta, hogy magántanulói státuszt kell kérnünk, ilyenkor augusztusban kell vizsgázni az éves anyagból. A másik iskolában fogalmuk nem volt, mi ilyenkor a teendő. Elmondtam, hogyan intéztük el az egyik helyen, és ezt a megoldást a másikon is elfogadták. Az óvodában meg írtam egy papírt.

Sequoia, Zion és a Grand Canon

Hogy kezdődött az utazás?

M: Miamiba vettünk jegyet, de csak azért, mert oda volt olcsó a repjegy. Viki és a gyerekek ott maradtak, én pedig átrepültem Los Angelesbe, ott várt engem az a férfi, aki megvette az autót. Aztán együtt elmentünk megvenni a tetejét, amit én csak csigaháznak hívok, ezt korábban az interneten foglaltam le. Onnan fölmentem San Franciscoba, ahova aztán Vikiék is utánam jöttek. Felszereltük a kocsit, vettünk például evőeszközöket, edényeket, ágyneműt. Úgy gondoltuk, ha már az USA-ban vagyunk, nézzünk meg egy-két nemzeti parkot. Elmentünk először a Yosemite-be, majd Sequoia, Zion, a Grand Canon következett. Aztán Mexikóba mentünk, a félszigetére autóztunk le, amit úgy hívnak, hogy Baja California. Általában 3-4 napig voltunk egy helyen.

Mit ettek?

V: Főztem. Persze megkóstoltunk mindent, de az étel nem tér el jelentősen az általunk megszokottól. A csirkemell rizzsel egész Közép-Amerika kedvenc étele. Mexikóban még a tortilla a menő, de a mi gyerekeink nem ették a kukoricásat, csak a liszteset. Mindennek az alapja a tacco. A kis lepényből adnak hármat, megmondod, hogy milyen húst kérsz rá, van az asztalon három szósz, azokkal turbózhatod fel. Aztán van burrito, ez is lepény, csak az egyiken kukorica van, a másikon meg bab. Salvadorban nagyon jó kaják vannak, sok grillhúst csinálnak. Speciális ételük a pupusa, a tortillába sütnek sajtot, babot, vagy valami mást. A gyerekek egyébként nem próbáltak ki sok újdonságot.

Új otthon Granadában

Azt mesélik, egész úton nem találkoztak félelmetes, mérgező állattal. Egyetlen egy szúnyogfajta, a sand fly nehezítette a mindennapjaikat. Ez egy pici, maximum derékmagasságban repülő állat, csípése apró, de annál jobban viszket.

Barátságosak voltak az emberek?

M: Nagyon. Ha filmet forgatnék, azt a jelenetet mindenképpen belevenném, ahogy megérkezünk a mexikói kisvárosba. Mindenhol iszonyú zaj, nyüzsgés, árusok zsivaja a főtéren. Begördülünk azzal a batár nagy autóval, kiszállunk: egy, kettő, három, négy, öt, hat ember. Egy pillanat alatt teljes csönd lett, minden tekintet ránk szegeződött. Aztán amikor megszólaltunk spanyolul, akkor elolvadtak. Az, hogy megismertek minket, és feltűnők is voltunk, biztonságot jelentett.

Annyira, hogy vettek kint egy házat.

M: Nicaraguában másfél éve volt egy megmozdulás a helyi diktátor ellen. Emiatt a turizmus és a kereskedelem meghalt, nem mer odamenni senki. Amikor mi elindultunk, nem tudtuk, mi vár ránk, aztán hónapok során kikristályosodott a helyzet, mire oda érkeztünk, az emberek kedvesek, nyugodtak voltak. Nyilván vannak szabályok, amiket be kellett tartanunk. Nem vezettünk éjszaka, éjjel nem az utcán parkoltunk. Végül megálltunk Granadában, ez Közép-Amerika legrégebbi városa, a fővárostól egy órára, a Nicaragua tó partján. Ez egy nagyon különleges, édesvízi tó, ahol még cápák is élnek. Először csak két napot tudtunk maradni, mert a húgom jött Costa Ricába, és érte kellett mennünk.

Hatan indultak el, heten jöttek haza

Ebben az időben kellett hozniuk egy fontos döntést: a maradék két vagy három hónapban átmennek Dél-Amerikába, vagy nem utaznak tovább.

M: Körülbelül 1 millió forint lett volna csak az autót átvitetni, ehhez jött volna még a mi repülőjegyünk. Akkor úgy döntöttünk, inkább maradunk. Visszamentünk Granadába, és elgondolkodtunk azon, mi lenne, ha kivennénk ott egy házat. Mindegyik gyönyörű, koloniál, kívülről is festett, medencés ingatlan. Találtunk egyet, amibe havi 1000 dollárért beköltöztünk. Akkor derült ki egyébként, hogy már nem hatan vagyunk, Viki kisbabát vár. Úgy döntöttünk, ha találunk jó áron, veszünk egy házat. Amelyik megtetszett, az egy kanadai férfihez tartozott, aki nagyon el akarta adni. Ízléstelen volt belülről, a csempéken, a falakon meztelen nők voltak. Nudista hostelként akarta működtetni a tulajdonos, de nem nagyon akadtak vendégek. Döntöttünk, megvettük.

A 200 négyzetméteres ingatlan felújítása egy hónapig tartott. Rendkívül nagy a munkanélküliség, így azonnal találtak munkásokat, nyolcan reggel 7-től délután 4-ig dolgoztak. Az utcában van a burkolat- és cementlapgyár, egy keramikus saját, egyedi lámpákat készített számukra. A környező falvakban egy-egy területre specializálódtak az emberek, az egyikben keramikusok dolgoznak, a másikban a bútorokat készítik, a harmadikban a függőágyakat, függőszékeket, a negyedikben növénytermesztők élnek.

V: Mire kész lett a ház, egyetlen egy napot tölthettünk ott, indulnunk kellett haza, Magyarországra. De még fürödhettek a gyerekek egyet a medencében. Éppen a 12. hétben voltam, amikor Marci eladta a kocsit Mexikóban. Zsombi hazajött az anyukámmal, így már én sem akartam a három gyerekkel ott maradni. Gondoltam, a terhesgondozást itt csinálom végig. Most Julio, a helyi segítőnk intézi a bérbeadást.

Hogyan, hol tanultak a gyerekek, hiszen augusztusban várt rájuk a vizsga?

V: Megpróbáltunk heti ötször két órát tanulni mindkét gyerekkel, mind a ketten tanítottuk őket párhozamosan, néha még útközben, a kocsiban is. 7-8 hónapot lakóautóztunk, és amikor megálltunk Nicaraguában, ott írattuk be őket suliba. Úgy fogadták őket, mintha mindig oda jártak volna. Az oktatás komolytalan, de nyelvtanulásnak jó volt.

A gyerekek tudják, hogy különleges, amit így együtt végig csináltak?

M: Tudják, persze. Bár Zsombinak már ez elég természetes, nála nagyon magasan van a mérce. Az az érdekes, hogy nekik mindig az a jó, amiben élnek. Amikor utaztunk, nagyon élvezték, imádták a felfedezéseket. Most szeretik az iskolát, a barátaikat. Ott nem hiányzott nekik Magyarország, az itteni életük, itt nem hiányzik nekik a kinti világ.

Tegye meg, amire képes

Azt olvasom a blogjukban, hogy Zsombi egy ovis találkozó miatt szeretett volna előbb hazajönni, és csak a légitársaságok szabályai miatt nem indulhatott el egyedül. Elengedték volna?

M: Simán. Arról volt szó, hogy ha Madridig eljut egy átszállással, akkor oda kimegy valamelyik nagyszülő és ott felveszi. De 14 éves kor alatt nem engednek repülőre egyedül gyereket, csak kísérővel. Még jegyet sem lehet venni neki.

Viki szerint Zsomborban megvan a szükséges önbizalom, és biztosan nem veszne el, a váratlan helyzetekben is feltalálná magát. Úgy látja, nincs annál rosszabb, mint amikor egy gyereknek nem engedik meg azt, amire képes lenne.

Ugye azt tudják, hogy ez a gondolkodás a mai nevelési szokásokkal élesen szembe megy?

V: Persze, látjuk, hogy az iskolába, sőt a sarki közértig sem mennek egyedül a gyerekek. A napokban a lányom kitalálta, hogy limonádét árul a barátnőjével itt, az utcában. A másik kislány anyukája kiakadt, hogy én egyedül leengedem a gyerekem.

Azt mondják, nemcsak ezt a mentalitást fogadják el nehezen, a szabadság érzése is hiányzik. Vissza kellett szokni az 5. emeleti lakás falai közé, bár szerintük a szabadság nem lakásfüggő.

V: Ha lenne egy kertünk, akkor is befalazva éreznénk magunkat a sok indokolatlan szabályozás miatt. Jövő augusztusban szeretnénk visszamenni. A pici decemberben születik, akkor már féléves lesz. A terv az, hogy egy évet ott járnak a gyerekek suliba. Az nagyon fontos, hogy jól megtanulják a nyelvet, tudjanak angolul és spanyolul. Egyébként pedig lakóautóval bejárnánk Dél-Amerikát és Ázsiát is.