Tuzson Bence a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Magyar Női Unió által szervezett nőnapi konferencián közölte: a családban vannak hagyományos szerepek, olyanok, amelyek talán már évszázadok óta jelen vannak, de ezek a szerepek folyamatosan változnak.

Úgy vélte: a korszellem is változik, az egyenlőség szerepe komollyá és erőssé vált, azonban Európa nyugati felében egyre inkább összekeverik az egyenlőséget az azonossággal.

– Egyenlők vagyunk ugyan, de nem vagyunk azonosak – hangsúlyozta az államtitkár, aki arra figyelmeztetett: ha ezt a két fogalmat elkezdik összekeverni, akkor a nő szerepe összekeveredik a férfi szereppel, az pedig szétveri a családot, nem születnek meg ennek következtében a gyerekek, és válságba kerül a társadalom.

"Ezért fontos számunkra, hogy legyenek hagyományos női és férfi szerepek. Mi, magyarok ebben a tekintetben sajátosak vagyunk, mert hiszünk a hagyományos családmodellben, a hagyományos szerepekben" – jelentette ki Tuzson Bence, hozzátéve, hogy ugyanakkor a magyar nők erős szerepet vállalnak a munkaerőpiacon is.

Kiemelte: emelkedik a munkát vállaló nők száma, és azok aránya is, akik vezető szerepet vállalnak a gazdasági társaságokban.

Ma a cégek 30 százalékát nők vezetik – mutatott rá az államtitkár, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy ezek a vállalkozások hosszabb életűek, mint a férfiak vezette cégek, és bár kevesebb pályázaton indulnak, azok jóval sikeresebbek.

"Mások vagyunk, és arra kell törekedni, hogy ezt a különbözőséget az egyenlőség mentén érvényesíteni is tudjuk" – fogalmazott.

A hadseregben is jelen vannak a nők

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a konferencián arról beszélt: napjainkban a nők az élet minden területén ott vannak, a hadseregben is, és nemcsak az irodákban, hanem a missziókban szintén, Irakban, Afganisztánban, háborús körülmények között. – Ez is azt igazolja, hogy a női erő jelen van minden nőben – tette hozzá.

A miniszter a nők védelméről szólva azt hangsúlyozta: meg kell őrizni Magyarországon az államalapítás óta meglévő keresztény kultúrát, amely tiszteletet, megbecsülést és szeretetet mutat a nők, édesanyák iránt.

Arra figyelmeztetett: vannak országok, nemzetek, ahol ez a "női kultúra", a nők iránti tisztelet, szeretet és védelem nem létezik.

Kiemelte: fel kell lépni Magyarországon a nőket érő, családon belüli vagy azon kívüli erőszak ellen, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a nők az év minden napján méltó elismerésben, megbecsülésben részesüljenek.

A nők képviselik az igazi lelki erőt

Süli János, a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta: még mindig vannak, akik úgy gondolják, hogy a női a gyengébbik nem, de ez nem igaz, mert a nők képviselik az igazi lelki erőt önzetlen, odaadó szeretetükkel és fáradhatatlan törődésükkel.

"Nekünk, férfiaknak ezt elismeréssel, kedvességgel, figyelemmel és tisztelettel kell meghálálni" – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet a kormány családokat és nőket támogató intézkedéseire, és kiemelte: GDP-arányosan Európában Magyarország költi a legtöbbet – mintegy 5 százalékot – a családtámogatásra, 2010 óta megduplázva az erre a célra szánt forrásokat.

Megbecsülés övezi a nőket

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja alapítója arról beszélt, már negyedik alkalommal rendeznek nőnapi konferenciát, amivel tudatosan szeretnék felhívni a figyelmet a női értékekre.

Közölte: a nőknek az élet minden területén nagy türelemre és odaadásra van szükségük, de védeni is kell őket, hiszen leggyakrabban ők az áldozatai a kapcsolati erőszaknak, a testi-lelki bántalmazásnak.

Úgy értékelte: jó látni, hogy Magyarországon megbecsülés övezi a nőket, a kormány családpolitikai intézkedései pedig évről évre egyre szélesebb körben segítik a nők boldogulását.

Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió alapítója arról beszélt, hogy a nő és a család szerepének megerősítése lehet Magyarország sikeres jövőjének legfőbb záloga.