Az összegzés szerint a bankok mintegy 770 milliárd forint Babaváró hitelt helyeztek ki a tavalyi második és az idei első félévben. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése szerint a hitelfelvevők 41 százaléka lakásfelújításra és berendezésre költi a megkapott összeget, ami a GKI Gazdaságkutató Zrt. becslése szerint a teljes kihelyezett hitelállomány 10-15 százalékát, mintegy 100 milliárd forintot tehet ki.

Azt feltételezve, hogy az összeg felét lakásfelújításra és korszerűsítésre költik, úgy az elmúlt időszakban mintegy 50 milliárd forintnyi finanszírozás keletkezett. Ez az összeg nagyjából megegyezik a 2019-es, lakásfelújítási és korszerűsítési céllal felvett új hitelek állományával, tehát a Babaváró hitel lényegében megkétszerezte a felújításra felvett banki hitelek állományát – fejtette ki a kutatást végző GKI.

Mivel az igénybe vehető pályázati források is bővülőben vannak, ezért a közeljövőben valószínű a hazai felújítási és karbantartási tevékenység növekedése. A GKI arra számít, hogy 2020-ban és 2021-ben is emelkedik a felújítások száma, jövőre csaknem 200 ezer lakás eshet át generális felújításon, ami 13 éves csúcsot jelentene – mutatott rá közleményében a gazdaságkutató.