csalad.hu - „…a világot nem tudjuk körülötted meggyógyítani, csak te leszel más”
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

„…a világot nem tudjuk körülötted meggyógyítani, csak te leszel más”

Lehotzky Zsuzsanna
2020. szept. 22. 14:00
Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése /EFOP - 1.2.4./

Évtizedek óta minden tavasszal utánkövetést végeznek azok között, akik végigcsinálták Ráckeresztúron a drogrehabilitációs terápiát: 83% feletti a józan klienseik aránya. Victorné Erdős Eszter, az intézmény vezetője 1987 februárjában indította el a Fejér megyei kistelepülésen Magyarország akkori második drogrehabilitációs bentlakásos intézményét. A Kapcsolj egyből! portálnak mesélt a drogrehabilitáció hazai kezdeteiről, a lelkészi munkáról és a Portage-modell hazai bevezetésének körülményeiről.

– A nyolcvanas években jelentek meg a narancssárga színű TBZ – a társadalmi beilleszkedési zavarok témájával foglalkozó – szociológiai füzetek. Ezekben olvastam a lengyel modellről, az akkor népszerű Kotansky nevű pszichológusról. Antipszichiátriai mozgalmának az volt a lényege, hogy bizonyos betegségeket ne gyógyszerrel, hanem életmódváltással és pszichoterápiás, szocioterápiás hozzáállással gyógyítsanak. Ez rögtön nagyon megtetszett nekem. Kotansky hozta létre a Monar-tanyákat Lengyelországban.

1983-ban az akkori szocialista állam felkérte az Ökumenikus Tanácsot –, ami felekezetközi intézmény volt –, hogy az egyházak foglalkozzanak a deviáns fiatalokkal. Egyrészt ez igen nagy dolog volt, mert előtte, az ötvenes években azt mondták az egyházaknak, hogy el a kezekkel a fiataloktól. Az Ökumenikus Tanács elnökségét azóta is rotálják az egyházak, akkor éppen egy református püspök dr. Varga Tibor volt az elnök. A püspök úr 1983-ban létrehozta az Ökumenikus Tanácson belül - egyúttal a református egyházban is –a Kallódó Ifjúság Mentő Missziót (KIMM), mert fontosnak tartotta ezt a munkát. dr. Adorján József Gorkij fasori esperest bízta meg a KIMM református munkaágának a vezetésével. Az esperes úr szintén már egy 60 év körüli ember volt, szociológiát tanított a református teológián, ahol akkor én ötödéves voltam. Egyszer megállított a folyosón és megkérdezte, hogy volna-e kedvem hozzá menni a fasorba a segédlelkészi évre úgy, hogy a teendőim mellett megszervezném a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziót. Azt mondtam, hogy jó. Ezért azóta is azt mondom, hogy ez a két betű volt az elhívásom: „jó”.

Én sem vagyok itt véletlenül, mint ahogy a 20 éves jubileumunkkor kiadott első könyvünknek ez volt a címe: „Senki sincs itt véletlenül”. Zűrös családból jövök, zűrös kamasz voltam, négy gimnáziumba jártam, estin érettségiztem, és nagyon sok drogos haverom volt középiskolás koromban. Én nem drogoztam, azt mondtam, hogy tudok hülye lenni anélkül is, az asztalon táncolni a kocsmában, vagy üvölteni a pesti éjszakában.

Tizennyolc éves koromban tértem meg. A szüleimmel a Moszkva térnél laktunk a Lövőház utcában. A Moszkva tér – ma Széll Kálmán tér –, a hetvenes években a Kalef volt a fő gyülekező helye a drogosoknak. Ezek a kapcsolataim megmaradtak a megtérésem után is, ezért a teológia alatt nagyon sok drogost vittem a gyülekezetbe, Rákosszentmihályra. Ott egy igen empatikus lelkész házaspár dolgozott, Páncél Tivadar és a felesége, akik befogadták ezeket a srácokat, és többen meg is tértek náluk, leszoktak a kábítószerekről.

Amikor a Gorkij fasorba kerültem, azt mondtam, hogy gimnáziumból kirúgott gyerekekkel akarok foglalkozni, mivel abból volt saját élményem, ilyen ismerősöket hívtam a bibliaórákra is.

Fiatal lelkész nőként nem lehetett egyszerű kallódó gyerekeket behívni egy bibliaórára…

A nyolcvanas években majdnem hogy többen jártak bibliaórára, mint most. A rendszerváltás előtt volt ennek egy ellenzéki „fílingje”, érdekes volt, hogy egy lelkésznő kábítószer témával foglalkozik, pár hét alatt drogmisszióvá alakult a bibliaórám.

Valóban bibliaórákat tartott?

– Persze. Azért is született meg a drogterápiás otthon ötlete, mert a gyerekek este imádkoztak, hogy le akarnak szokni, délután aztán újra lőttek. Láttam, hogy kevés a bibliaóra, hiába akarnak leszokni. Havonta szerveztem kallódó missziós képzéseket, amikre pszichológusokat, szociológusokat hívtunk, akik jártasabbak voltak a témában, mint én. Mindig nagyon érdekes előadásokat tartottak, így kezdtem el olvasgatni a TBZ-füzeteket is. Ezekben a kiadványokban olvastam először az amerikai drogterápiás otthonokról, amiket a vietnami háború után heroinfüggő junky veteránok alapítottak, mert nem akartak meghalni az utcán, vagy börtönbe kerülni. Az otthonokat, ők maguk, a drogosok vezették.

Svájcban láttam azt, hogy nem foglalkoznak az egészségügyben drogosokkal. Újraélesztik őket, utána meg dobnak mindenkit a rehabilitációs otthonokba, amit ott is volt drogosok vezettek.

Szóval az első program Ráckeresztúron úgy állt össze, hogy átvettem azt, amit Svájcban láttam. Az egész világon nagyon militárisak ezek a programok, aminek nyilván az egyik oka az, hogy háborús veteránok hozták létre az intézményeket. Hazajöttem, és összeállítottam egy programot, ami két dologban változott a svájcihoz képest: mi a személyközpontú pszichológiát tartottuk fontosnak, másrészt pedig a keresztyén szemléletet adtuk hozzá.

Később aztán persze intézményesültünk, jöttek a szakmakódok, az állami finanszírozás.

Telt-múlt az idő, és 2000-ben kaptunk egy levelet a minisztériumtól – akkor talán már volt 7 vagy 8 rehabilitációs intézet Magyarországon –, hogy lesz egy kanadai drogterápiás képzés. Az első előadást Vámos Péter magyar származású kanadai pszichológus tartotta. Az előadásán dobtam egy hátast, mert azt éreztem, hogy ez az ember arról beszél, amit én is gondolok drogosokról és terápiáról. Odamentem hozzá, hogy engem érdekelne a program, elküldené-e a képzési anyagaikat. Azt mondta, hogy gyertek ki, nézzétek meg!

Öt hétig voltunk kint egy kollégámmal. A Portage egy hálózat, sok intézménye van, ambulanciák, kettős diagnózis, anyaotthon, gyerekház, tinédzser részleg. De nekem a Portage is egy kicsit militáris volt, a klienseik a segítő munkatársakkal csak hátratett kézzel beszélhettek. Gondolom, ez az erőszak miatt van, Amerikában mindent kicsit túlbiztosítanak. Kanadában 30-40 ágyas lakóegységek voltak, a világ egyik leggazdagabb országában! Olyan szekrények, amiken nincsenek ajtók, csak a polcok, hogy ne tudjanak semmit dugdosni, a vécéket térdtől vállig tartó falakkal választják el egymástól.

Úgy éreztem, hogy ez nekem túlzás, ez nem Európa. Ezért inkább a lényegre koncentráltam, hogy a tartalom nagyon jó, a Portage végre egy igazi önsegítő program. Mi itthon addig nagyon segítő attitűddel voltunk a klienseink felé, a kanadaiak viszont megváltoztatták a gondolkodásunkat. Ők azt mondták: mi senkin sem tudunk segíteni, abban segíthetsz a kliensnek, hogy megtanítod arra, hogy magán akarjon segíteni. Ez teljesen más dolog, a feje tetejéről a talpára állított megközelítés, mint a Cseh Tamás dalban (Világnézeti klub – a szerk.).

Nagyon lelkesen hazajöttünk, és azt mondtuk a munkatársaknak, hogy ezt megcsináljuk, aztán 2002-től be is vezettük.

A Magyarországon kialakult modell nem teljesen a Portage módszereit használja a személyközpontúság és az egyházi fenntartó, az egyházi jelenlét miatt.

Igazából lényegtelen, mert a Portage azt vallja, hogy a pozitív pszichológia hajóján utazik. Ez az akkreditált képzés, a vegytiszta kanadai program alapja. Amikor átfedés van a mi, református programunk és a Portage között, akkor természetesen a Portage-filozófiát és eszközrendszert adjuk át.

Hogy néz ki a vegytiszta kanadai modell?

A Portage lényege, hogy nemcsak a drogterápiában, hanem mindenféle viselkedési, magatartási változásban remekül használható, például a bevándorlók integrálásától kezdve a munkarehabilitációig. A Portage-nál Kanadában nem csak drogosokkal foglalkoznak. Szerintem nagyon jól lehetne hasznosítani nálunk is azok között a hajléktalanok között, akik munkaképesek.

A kanadai program kompetencia alapú módszer. A Portage szakemberei úgy gondolják, hogy az emberek azért nem tudják működtetni az életüket akár drogra, akár hajléktalanságra, akár munkanélküliségre gondolunk, mert nem, vagy nem megfelelően tanultak meg bizonyos készségeket. A konfliktuskezelés, a problémamegoldás tanítása – a Portage-modell ezeken alapul és bármilyen területen lehet használni.

Az önsegítés nagyon hangsúlyos a programban. Nekünk itthon azt kellett gyakorolni, hogy hátrább lépjünk, előtte még a kávét is a munkatárs főzte és adagolta a fiúknak, mert nem bíztunk a klienseinkben.

Most, hogy ezt említi, beszélgettem az itt lakó fiatalemberekkel és úgy tűnt, hogy a legtöbb fiú a kábítószerhasználat miatt előbb-utóbb eljut a bűnözéshez. Ezt a tényt itt Ráckeresztúron hogyan kezelik?

Itt mindenki az alvilágból jön.

Önnek mit jelent a siker a munkájában?

Rengeteg sikerélményem van, hiszen a drogosaink sokan meggyógyulnak. Nagy boldogság, hogy most is lesz egy évkezdő értekezletünk, ahol az összes kolléga részt fog venni, és a volt klienseink jönnek vissza arra a napra, amiért kivesznek a munkahelyükön egy szabadnapot, hogy itt, minket helyettesítsenek. Nagyon nagy boldogság, hogy a kollégáim felépült szenvedélybetegek, és látom, milyen sikeresek. A változás bonyolult dolog, számít az is, hogy ki mögött milyen szociális környezet van, mennyit segíti, vagy éppen akadályozza a gyógyulást a család. De minden kudarcból és minden sikerből tanulunk.

Mi okoz Önnek kudarcot a munkájában?

Fáj, amikor emberek meghalnak túladagolásban, de ez nem a mi kudarcunk, nem vagyunk ilyen beképzeltek. Ez az ő döntésük.

A szociológusok szerint egy szenvedélybeteg öt embert tesz tönkre az életében. Azt mondjuk, hogy Magyarországon egymillió alkoholista van, tehát ötmillió embert tesz tönkre az ital, ehhez vegyük hozzá a szerencsejáték függőket, a drogosokat – ők nagyjából harmincezren vannak. Azért kell gyógyítani a szenvedélybetegeket, azért nem szabad beletörődni, hogy drogozzanak a fiataljaink, mert a függőségek az egész társadalmat teszik tönkre.

A teljes cikk a Kapcsolj egyből! oldalon olvasható.

Amennyiben Ön vagy valaki a környezetéből segítségre szorul, hívja a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének ingyenesen, anonim hívható, 116-123-as számát, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a 06-80/20-55-20-as számon, vagy töltse le a kapcsolj egyből! applikációt a mobiltelefonjára!

(fotó: Shutterstock)