A hosszú, kanyargós Pilis hegységben a madarak éneke teszi teljessé az élményt a Kesztölcre vezető úton. A falu sem okoz csalódást, muskátlis ablakok, bimbózó rózsalugasok, virágzó bazsarózsák, zöldellő veteményeskertek, bicikliző emberek. Ez jellemzi hétfő délelőtt a települést.

A főutcában Nádasi István vár.

– Tolass csak be a kertbe, ne az utcán állj – fogadott István. Közben már kapom is a hideg bodzaszörpöt, hiszen messziről jött embernek jár a frissítő.

Pénteken kitalálták, hétfőn már működött a szervezet

István és barátja nem egészen két hónapja létrehozta a Kesztölci Emberekért Civil Társaságot.

– Dolgos kis falu a miénk, szinte mindenkinek van munkája. Körülbelül 400-500 család él itt, közülük 40-50 a tartósan rászoruló, a többiek dolgoznak. Most mégis sokan kerülhetnek bajba, mert a koronavírus-járvány miatt elveszíthetik a munkájukat. Vannak, akik naponta vonatoztak a fővárosba, másokat az esztergomi autógyár, vagy a kerékpárüzem foglalkoztatott. Persze, most már csendesedik a járvány, de ki tudja mi lesz? Kérdés, kit vesznek vissza a munkahelyére, és ki kereshet másik állást – mesélte Nádasi István.

Az mondja, barátjával arról beszélgettek, miként lehetne segíteni a bajbajutottakon. Van, aki egyedül neveli a gyermekét és oda a megélhetése, de ismernek olyan házaspárt is, ahol a férj és a feleség egyik napról a másikra maradt állás nélkül.

– Először segítettünk megszervezni a maszkvarrást és a falu fertőtlenítését. Utána gondolkodtunk el azon, mi lesz, ha a járvány tetőzik. Ekkor jött az ötlet, hogy csináljunk olyan szervezetet, amellyel legálisan gyűjthetünk pénzadományt. Megnéztük a jogszabályokat, így hoztunk létre egy civil társaságot.

Az ötlet és a megvalósítás között három nap telt el. Pénteken kitalálták, hétfőn már működött a szervezet.

– Tovább tartott bankszámlát nyitni, mint az egészet megcsinálni. Beszéltünk a polgármesterrel, a helyi családszervezettel, létrehoztunk egy weboldalt, és el is kezdhettük a gyűjtést. Az egészhez még ügyvéd sem kellett, egymás között írtunk egy szerződést, amelyben meghatároztuk, mivel szeretnénk foglalkozni, és meddig tartjuk fenn a szerveződést. Úgy döntöttünk egyébként, hogy amíg a kormány nem vonja vissza a veszélyhelyzetet, addig tart a mi munkánk.

Elsősorban a nehezebb körülmények között élők segítenek

A rászorulóknak két-három heti tartós élelmiszerrel vagy mosószerrel, tisztálkodószerrel segítenek. Ebben a településen élők szolidaritására és önzetlenségére támaszkodnak. A bankszámlára pénzt utalhatnak az ott élők, Istvánék ebből vásárolnak lisztet, cukrot, olajat, tésztát, konzervet. De megoldás az is, ha az üzletben erre a célra kihelyezett dobozba az adományozó maga teszi bele az általa vásárolt terméket.

– Nagyon érdekes, hogy elsősorban a nehezebb körülmények között élők segítenek. Köztük van egy olyan édesanya, aki beteg gyermekét neveli. Nemrég még ő szorult rá a támogatásra. De érkezett jelentősebb pénzösszeg egy Kesztölcről Angliába költözött barátunktól is. Vannak, akik pár száz forinttal segítenek, de jött 60 ezres támogatás is – számolt be Nádasi István.

Eddig 300 ezer forint gyűlt össze, egy-egy család 20-30 ezer forint értékű csomagot kap. Az adományt a családsegítő szervezet munkatársai adják át, ők tudják, kinek mire van szüksége.

– Eddig öt család kapott csomagot. Lehet, hogy többen rászorulnának, de hát tudjuk, milyen ember a magyar. Nem szívesen kér, szégyelli, ha búja, baja, bánata van – fogalmazott.

Kiürült a vetőmagállvány

István elmesélte, hogy egyre többen gazdálkodnak otthon.

– Az élelmiszer áruházban van egy vetőmagállvány. Azt tavasszal feltöltik, ősszel pedig leveszik a boltosok, és visszaküldik a megmaradt magokat. Máskor a fele, harmada megmarad, most a vírus első két hetében háromszor kellett újratölteni. Az emberek elkezdtek ismét otthon termelni, sokan csirkét is tartanak, hogy legyen hús meg tojás.

Azt mondja, jó látni, hogy mindenki megpróbálja túlélni ezt a nehéz helyzetet, ezt bizonyítja a háztáji gazdálkodás is. Ha pedig netán nagyon nagy lenne a baj, akkor már lesz egy kipróbált, bejáratott, működő struktúrájuk, amellyel több hétre szóló segítséget kaphatnak a nehéz helyzetbe került családok.

Ezek a cikkek is érdekelhetik: