A kutatásban, melyet az amerikai Carnegie Mellon Egyetem szakemberei végeztek, 104 gyermek agyát vizsgálták meg, akik három- és tízéves kor között voltak – olvasható a Daily Mail hírei közt.

A gyerekek egy oktatóvideót néztek meg, amelyben egyszerű számolásról és összeadásról volt szó. Miután összehasonlították a fiúk és a lányok agyi tevékenységét, 63 felnőttet is bevontak a tesztbe, akiknek szintén ugyanazt a videót mutatták meg.

A fiúk és lányok ugyanúgy dolgozták fel az információkat.

A felvételek alapján nem volt különbség a fiúk és a lányok agyműködésében, és ugyanúgy dolgozták fel az információkat.

Az eltérés a gyermekek és a felnőttek agya közt megegyezett a férfiak és nők tekintetében is, amely azt jelenti, hogy a nemi különbségek az életkor előrehaladtával sem jelentkeztek.

A lányokat már kiskorukban sok megkülönböztetés éri – nem olyan jók a matematikában, nem olyan erősek, nem képesek fizikailag azokra a dolgokra, amelyekre egy fiú. Az előítéletek miatt kevesebb nő választja hivatásul a reáltudományokat, és a megkülönböztetés gyakran a munkahelyen is jelen van.

Jessica Cantlon, a kutatás vezetője szerint a tudomány felülemelkedik a sztereotípiákon, és azt reméli, ezzel a bizonyítással felül tudnak majd kerekedni azokon az elképzeléseken, hogy a gyerekek mit képesek elérni a matematikában.

(fotó: Shutterstock)