A Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője a Duna tv magazinműsorának vendége volt, a társaság által adományozott Önként Jöttem díj idei nyertesével közösen.  

A Családbarát Magyarország Központ 2016-ban az önkéntes munka elismerése, az önkéntesség ismertségének növelése, és az önzetlen magatartás népszerűsítése céljából hívta életre az Önként Jöttem díjat. A díjazott minden alkalommal egy olyan szervezet, amely minimum egy éven át végzett anyagi ellenszolgáltatás nélkül társadalmilag hasznos tevékenységet. Az idei Önként Jöttem díj közönségszavazását a Végeken Egészséglélektani Alapítvány (Call for Help) nyerte.

– Az alapítványt 1991-ben Kopp Mária alapította, és célja, hogy segítsen eljuttatni a mentális egészséggel kapcsolatos segítséget azoknak, akik messzebb laknak, akikhez ez a segítség nehezebben jut el. Erre utal a „Végeken” név – idézte fel Székely András, a Végeken Egészséglélektani Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Hozzátette: az alapítvány elsődleges célja, hogy a mentális, lelki egészséget támogassa különböző tevékenységekkel. Ezek közé tartozik a képzések, konferenciák szervezése és a lelki elsősegélyvonalak működtetése.  

– Az Önként Jöttem díj nagyon fontos elismerés az önkénteseink felé, és komoly motivációt jelent – hangsúlyozta Székely András.

– Megható pillanat volt a számomra, amikor rájöttem, hogy a pontozási rendszerünk eredményei alapján kiválasztott négy szervezet egyikét Kopp Mária alapította – mesélte Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője.

– Ahogy az is megható, hogy az alapítványt egy olyan kezdeményezésért jelölték, amelyet egy krízishelyzet szült. A Call for Help vonalat ugyanis azon egészégügyi dolgozók számára indították, akik a frontvonalban voltak, és minden bizonnyal számos megrázó esettel szembesültek. Van, akinek akkor ez a vonal jelentette a végső mentsvárat. Ez számomra azt is mutatja, hogy mindig van remény, és a legsötétebb pillanatokban is születhet valami jó – fogalmazott a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője.

Meglátása szerint az Önként Jöttem díj jól jelzi azt, hogy a társadalmat milyen mélyen átjárja az önkéntesség, az mennyire sok területen van jelen.  

– Ha csak azt a 4 szervezetet nézzük, akik bejutottak a négyes listába, láthatjuk, hogy vannak, akik hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat segítenek, míg  mások a beteg gyerekeket, mozgássérült fiatalokat és a lelki egészéget támogatják – sorolta az ügyvezető.

– Mindebből nagyon szépen látszik, hogy a társadalmunk nagyon fontos mozgatórugója és tartóoszlopa az, hogy vannak önzetlenül, önként segítő emberek, akik mindig mozgósíthatók – fogalmazott Dr. Szuromi-Kovács Ágnes.