Általában mikor kezdődik a szülés utáni depresszió?

– A szülés körüli úgynevezett perinatális időszakban a pszichiátriai betegségek kockázata alapvetően megnő, mivel a nők jelentős testi, lelki és társadalmi változáson mennek keresztül. A szülés után fellépő néhány napig tartó felfokozott lelki állapotot baby bluesnak nevezzük, ez az állapot természetesnek mondható. Az anyukákat ilyenkor túláradó pozitív és negatív érzések egyaránt jellemzik, melyek gyors váltásban követhetik egymást. Az esetek egy részében azonban a negatív hangulat – zaklatottság, túlzott érzékenység, szorongás – elmélyülhet és tartóssá válhat. Ezekben az esetekben már szülés utáni depresszióról beszélhetünk.

Úgy, hogy ez egy abszolút köztudatban lévő jelenség, mennyire tudják diagnosztizálni magukat a kismamák?

– Sok anyuka annyira igyekszik megfelelni a rá nehezedő vélt vagy valós elvárásoknak, hogy hajlamos valódi érzései elrejtésére, mely környezete és saját maga számára is megnehezíti tüneteinek felismerését. A „hintőpor illatú babapopsi” reklámok illúziója szintén félrevezető lehet egy kezdő szülő számára, és akadályozhatja negatív érzéseinek felismerését, valamint elfogadását.

A szűk család fontos, hogy ebben az időszakban nagyobb odafordulással és figyelemmel kísérje az édesanyák állapotát. A „szuper anyuka” álarca mögött a valós fizikai tünetek (például alvás- és evészavar), ingerlékeny viselkedés, szoptatási vagy gondozási nehézségek a szülés utáni depresszió kialakulását jelezhetik.

A szülés utáni depresszió milyen hatással van az újszülöttre?

– Egy gyermek testi és lelki fejlődése szempontjából kiemelt szerepe van a magzati időszaknak és az első három életévnek. Az édesanya érzelmi állapota már a méhen belüli fejlődésre is hat. Születés után az édesanyával való kapcsolat minősége – az anya fizikai és érzelmi elérhetősége – meghatározza az ember személyiségének alakulását, későbbi kapcsolatát önmagával és másokkal. A legkorábbi hónapokban a csecsemő még rendkívül szoros kapcsolatot igényel az anyával. A későbbi önállósodás és biztonságos kötődés kialakulásának szempontjából fontos, hogy ebben az időszakban az anya készen álljon gyermeke aktuális érzelmi szükségleteinek felismerésére és kielégítésére.

Van pontos adat arról, hogy hazánkban hány édesanyát érint ez a probléma?

– A szülést követően kialakuló labilis lelkiállapot az anyák 50-85 százalékánál jelentkezik, ez az állapot azonban maximum néhány nap alatt rendeződik. A szülés utáni depresszió az édesanyák több mint 10 százalékát érinti hazánkban, azonban a diagnosztizálás nehézségei miatt ez az adat csak becsült érték.

Milyen megoldással orvosolható a szülés utáni depresszió?

– A pszichoedukációnak (az anyák felvilágosítása a szerepükkel kapcsolatos feladatokról, változásokról – a szerk.) és az anyaszerepre való felkészítésnek fontos szerepe van abban, hogy egy nő időben megismerhesse a rá váró életszakasz sajátosságait, és nehézségeit. A pszichés felkészülés – tehát, hogy egy anya érzelmileg is készen álljon új szerepére – a megelőzés egyik legfontosabb része.

A perinatális szaktanácsadók, babaváró, szülésre felkészítő és szülésélményt feldolgozó csoportok, valamint a különböző kismama közösségek az ország minden területén könnyen megtalálhatóak és elérhetőek.

Az ebben a helyzetben lévő anyák partnerei hogyan tudják kezelni a dolgot? Mi a legnagyobb segítség ilyenkor?

– A szülés utáni depresszió tüneteinek észlelése esetén a legnagyobb segítség, ha a környezet képes az édesanya nehézségeire érzékenyen reagálni, nem pedig bagatellizálni azokat. A gyermekágyas időszakban az apa és a rokonság részéről fontos az anya minél aktívabb tehermentesítése, és az érzelmileg is biztonságot nyújtó környezet megteremtése.

Szülés utáni depresszió tüneteinek észlelésekor az első lépés pedig a szakemberek mihamarabbi bevonása lehet.

Emellett támogatni kell az édesanyát abban, hogy kapcsolatba léphessen olyan anya-közösségekkel, ahol beszélni tud saját problémáiról, ahol megértést és gyakorlati tanácsokat is kaphat a babára és önmagára nézve.

A teljes interjú a VG.hu oldalán olvasható.