Az idén a Budapest 2019 Európa Fővárosa programsorozat részeként megvalósuló esemény céljairól a szervezők képviseletében Szobotka Gyöngyvér elmondta: az induláskor népszerűsíteni szerették volna a rendszeres testedzést, valamint a fiatalokat bevonzani a sport világába. Kiemelte: minden korosztálynak kínálnak programokat, a cselgáncstól kezdve a víváson, néptáncon, színpadi mozgáson és játékos ökölvíváson át a kézilabdáig.

Hangsúlyozta, hogy a szervezésben sportszakemberek, edzők, híres sportolók is részt vesznek, a programok pedig egész nyáron ingyenesen látogathatók, azokba az érdeklődők előképzettség nélkül kapcsolódhatnak be.

Szobotka Gyöngyvér az MTI kérdése elmondta: kezdetekben kétezer gyereket mozgattak meg, tavaly viszont már 4500 volt a részvevők száma.

"A gyerekek körében nagyon népszerű a program, szájról szájra is terjed a híre" - mondta.

Kamuti Jenő világbajnok, olimpiai ezüstérmes tőrvívó, a Nemzet Sportolója orvosként és sportolóként is a rendszeres mozgásra buzdít, és elmondta, hogy túl a nyolcvanadik életévén sem tudja sport nélkül elképzelni az életét. "Az én drogom a mozgás" - emelte ki.

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke hangsúlyozta: a cselgáncs a kezdetektől része a programnak, amelyet továbbra is támogatni kívánnak, mert példaértékű, hogy az iskolai tanév szünetében is mozgáslehetőséget biztosít a fiataloknak. "Nemcsak az a fontos, hogy minden gyerek megtanuljon úszni, hanem az is, hogy megtanuljon esni" - hangsúlyozta az elnök.

Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy háromgyermekes apukaként nagyon jól tudja, milyen nagy problémát jelent a szülőknek, hogy mit kezdjenek a gyerekekkel a két és fél hónapos nyári szünetben. Kiemelte: a sportos vakáció programsorozat mindenki számára kedvező megoldást kínál.

A sajtótájékoztatón résztvevő sportolók - például Karakas Hedvig cselgáncsozó, Márton Anna kardvívó - felidézték gyerekkori élményeiket, hogy a szünidőt állandó mozgással töltötték, és jó lenne, ha a "mai fiatalok sem csak a kütyüiket nyomkodnák".

Gárdos Gábor vívó mesteredző örömmel számolt be arról, hogy a sportos vakáció alatt az MTK vívószakosztályában nemcsak a gyerekek, hanem az őket kísérő szülők is kipróbálhatják a vívást.

A helyszínekről és a részletekről további információkat a program honlapján találhatnak az érdeklődők.