Az apák szerepének fontosságát a gyermekek egészséges fejlődésében, személyiségüknek formálódásában számos pszichológiai tanulmány is igazolja, de sajnos napjaink rohanó világa általában nem kedvez annak, hogy elegendő időt tölthessen együtt a család. Különösen így van ez a művész apukák esetében, akik hektikus munkaidejük miatt nagyon nehezen tudnak olyan napi közös rutinokat, programokat kialakítani gyermekeikkel, mint amit szeretnének, ráadásul sokszor még a hétvégéken sem megoldható a közös kikapcsolódás.

Talán ezért is nem véletlen, hogy három kisgyermekes művészcsalád is úgy döntött, hogy az elmúlt hónapok bezártsága után a népszerű budapesti étterem vasárnapi „brunch”-án koronázzák meg az apák napját és töltenek el néhány vidám órát gyermekeikkel közösen.

A svédasztalos ínyencségek mellett a főzési tudományukat is próbára tehették a családtagok. A gyerekek – némi segítséggel – saját kezűleg készített, ínycsiklandó gofrikkal is meglepték az édesapjukat, amit természetesen később közös játék is követett az ugrálóvárban.

Oláh Gergő, énekes, 4 csodálatos gyermek büszke apukája így foglalta össze a kellemes nap élményeit: „Nagycsaládosként a közös kirándulások során nem egyszerű olyan színvonalas éttermet találnunk, mint a Hemingway, ahol ennyire figyelnek ránk és a gyerekeinkre is. Mind az ételek, mind a környezet családias, szinte vidékies, annak ellenére, hogy Buda szívében található.”

Kerekes József, A mi kis falunk című sorozat Bakijaként is jól ismert, népszerű színművész számára nagyon ritkán adatik meg, hogy a család együtt tudjon tölteni egy hétvégét. „Az apák napja különösen fontos számomra, hiszen korábbi és jelenlegi házasságomból összesen 4 gyermekem született. Bár most csak a „kicsik” jöttek el velünk, de mindig igazi ünnepnap számomra, ha együtt lehetünk mindannyian. Szerencsére a család minden egyes tagja imád enni, ezért nem volt vita arról, hogy mi legyen az a program, amit egyformán élvezni fogunk. A gofrisütés és a játszósarok is telitalálat volt, remélem, máskor is lesz még alkalmunk eljönni.”

Kiss Ernő Zsolt a Jóban Rosszban sztárja és felesége, Nyári Darinka kislányukkal érkeztek: „Még gimnazista koromban jártam itt utoljára, de nagyon kellemes élmény volt visszatérni családosként is. A tópart és a zöld környezet miatt szinte olyan érzésünk volt, mintha egy tengerparti kiránduláson vettünk volna részt. A kislányunk, aki máskor unatkozik az éttermekben, most igazán elemében volt, alig tudtuk elcsábítani az ugrálóvártól és nagyon élvezte a gofri sütést is. A remek ételek, a gyors, figyelmes kiszolgálás tényleg gondoskodtak arról, hogy az egyik legkellemesebb apák napját töltsük el együtt a családommal.”