csalad.hu - Legyen élmény a tanulás!
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Legyen élmény a tanulás!

Ivanova Daniela
2020. okt. 16. 9:00
Iskolást nevelünk

Joós Andrea bár „véletlenül” lett tanár, egyáltalán nem bánja, hogy ma ez a hivatása. A műsorvezetőként is dolgozó biológiatanárnő előadásokat, tréningeket tart, és rendületlenül hisz az élményalapú oktatás erejében. De mit jelent ez pontosan és hogyan erősíti a tanár-diák kapcsolatot? Interjúnkból kiderül!

– Teljesen véletlen, hogy tanár lettem – kezdi Andrea viccesen. – Édespám orvosnak szánt, de a gimnáziumban ráébredtem, hogy nem ez lesz az én pályám. Biológiából addigra viszont már jó voltam, és több tanárom is inspirálóan hatott rám, így megtetszett ez az irány. A felvételikor három szakra is beadtam az egyetemi jelentkezésem, mindegyiken magas pontszámot értem el, végül a biológia-környezettan tanár szakot választottam.

„Az órát kell a diákokra formálni, nem pedig fordítva!”

– Az élménypedagógia célja számomra, hogy a diákok és én is túléljük a tanórát (nevet). Az a legfontosabb, hogy jól érezzék magunkat, hiszen az élményalapúság azt tartja a fókuszban, hogy közösen legyünk jelen és együtt éljünk meg az élményeket – mondja Andrea. – Tanári pályám kezdetén tapasztaltam meg azt a kudarcélményt, hogy bevittem egy komplett, tökéletesen kidolgozott óravázlatot, ami viszont egyáltalán nem működött. Péntek, ötödik óra, a gyerekek hullafáradtak voltak és unták az egészet. Akkor fogant meg a gondolat a fejemben, hogy ezt talán lehetne másképp is csinálni. A lényeg, hogy abban a térben ők és én miként vagyunk jelen, és mi tud ebből együttesen megszületni. Nagyon fontos, hogy tanárként önmagunkra is gondoljunk, és ne áldozzunk fel mindent az oktatás oltárán.

Akkor, ott a plüssmackó a fontos

Andrea szerint nem feltétlenül szükséges elválasztani a tanítási módszereket, hiszen az élményalapú tanítás is ugyanolyan hagyományos, mint a frontális oktatás. Gondoljunk csak Öveges professzorra!

– Amikor általános iskolában a diffúziót tanultuk, belekevertünk egy kockacukrot a vízbe. Ez egy ugyanolyan klasszikus módszer, mint bármely másik. A legfontosabb mégis az, hogy legyen kapcsolat a tanár és a diák között. Egy kollégámat idézem: mit tehetünk akkor, ha mondjuk egy kisfiú egész órán amiatt sír, mert leszakadt a plüssmackójának a lába? Nyilván nem az a megoldás, hogy eltereljük a gondolatait a tananyag felé, hiszen akkor, abban a pillanatban a gyereknek a tönkrement játék a világ fájdalmával ér fel. Legyen akkor az a középpontban, hogy megoldjuk ezt a problémát, utána lehet haladni tovább. Ezért jó, ha a tanárnak van egy palettája, amiből tud válogatni az éppen aktuális helyzetben. A személyes emberi kapcsolat az első, a módszer csak másodlagos.

Színezzük ki!

„A lényeg, hogy abban a térben ők és én miként vagyunk jelen, és mi tud ebből együttesen megszületni.”

– Akkor érzem magam hitelesnek, ha valami olyat adok ki a kezeim közül, amihez tényleg közöm van, ami tényleg én vagyok. A Szívtetkó színező lényege pontosan ez. Régebben volt egy endometriózis műtétem és abban az időben egyre többet foglalkoztam az egészségemmel. Elkezdtem az emberi szerveket magyar népi motívumokkal megrajzolni, a visszajelzések pedig annyira elsöprően jók voltak, hogy felmerült a színezőkönyv ötlete. Meg is jelent a Szívtetkó anatómiai színező, ami elsősorban felnőtteknek szól, viszont az oktatásban is nagyon hatékonyan tudom használni. A tanítás mellett a célja, hogy feltöltsön, és segítsen otthon érezni magunkat a saját testünkben, hogy merjünk törődni vele, „kiszínezni” azt.

„Nagy ugrás a szakadékba”

De vajon mennyire nehéz az élménypedagógiát az online térben kivitelezni?

– Azzal tudunk dolgozni, ami körülöttünk van. Iszonyatosan nehéz élményt adni úgy, hogy az ember nincs egy közös térben, viszont arra kell törekedni, hogy a rendelkezésre álló eszközökből próbáljuk meg kihozni a maximumot. Egy online helyzet ismeretlen számunkra, ráadásul mintánk sincs arra, hogyan kéne tanítanunk, ezért azokhoz az eszközökhöz fogunk nyúlni, amikhez a tanteremben is nyúltunk. Persze idővel elsajátítjuk majd az új módszereket, ezért érdemes bújni az internetet és inspirálódni, tanulni a tanár kollégáktól. Szerencsére van nagyon sok összetartó és támogatói online tanári közösség, ahol nagyon jól működik a tudásmegosztás. Fontos, hogy összetartsunk, mert kiszakadva a megszokott tanítási helyzetből egy nagy szakadékba ugrunk és nem tudjuk, mi vár ott ránk.

„Megismerhetjük az embert a katedra mögött”

Joós Andrea a Képmás magazinnal karöltve létrehozott egy podcastet „Tanárnő, kérem!” címmel annak érdekében, hogy megmutassa: tanárnak lenni márpedig menő!

– Eleinte még hezitáltam, nem voltam biztos benne, hogy valóban érdekelni fogja az embereket a téma. Ma már nagyon örülök, hogy belevágtam. A műsor nem módszertant mutat meg, hanem valódi embereket. Ez egy mini portréműsor, ahol megismerhetjük az embert a katedra mögött. Azokat a tanárokat, akiknek vajmi kevés esélyük van arra, hogy klasszikus értelemben véve kiálljanak a reflektorfénybe, pedig nagyon megérdemelnék. Sokan nem tudják ugyanis, hogy ezek a csodaemberek milyen fantasztikus innovációkat hajtanak végre a mindennapokban. A visszajelzések is nagyon jók, már a huszonötödik adáson vagyunk túl. Hallgatnak minket tanárok, tanár szakos egyetemisták, de az utca embere is, akik inspirálónak tartják vendégeim életét és munkásságát.

„A mennyország köztünk van”

Mindezek után igencsak érdekes lehet, hogy Andreának mi volt az az élménye a pályája során, amire különösen nagy örömmel emlékszik vissza.

– Költözésnél találtam egy régi levelet, amit az egyik nyolcadikos diákomtól kaptam. Könnyekben úszva olvastam a sorait, leírta, hogy mennyire hálás azokért az évekért, amikor tanítottam. Köszöni nekem ezt az időszakot, amelyben rengeteget tanult és inspirálódott. Büszke vagyok persze az előadásaimra is, akad, amit több mint százezren láttak, de ami a szívemhez igazán elér, azok az ilyen és ehhez hasonló pillanatok, amikor egy emberi kapcsolat kialakul. Erre mondja szerintem Jézus, hogy a mennyország köztünk van. Erről eszembe is jut egy kedves mondás: a panda kérdezi a bölcs sárkányt, hogy melyik a fontosabb, az út vagy a cél? Mire a sárkány azt feleli: a társaság.

(fotó: Nagy Mihály, Vargha Miklós)