csalad.hu - Legalább nyolcszor igyunk egy nap!
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!
Legalább nyolcszor igyunk egy nap!
hirado.hu
2019. júl. 9. 4:53
Életmód
Naponta 8-10-szer javallott inni, kisebb mennyiségeket – mondta Antal Emese, a Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke az M1-en.

Hangsúlyozta, hogy ha már szomjasak vagyunk, az enyhe fokú kiszáradást jelez a szervezetnek.

A szakember elmondta, hogy hőségben minden fajta folyadék jól jön, de hosszú távon a meleg italok jobban hűtenek, mint a jeges italok. A forró étel, ital fogyasztásakor ugyanis a szervezet is elkezdi hűteni magát.

Ennek az az oka, hogy miután meleg italt fogyasztottunk, a szánkban és a nyelőcsőben lévő hőérzékelő receptorok azt az üzenetet küldik az agynak, hogy le kellene hűteni a szervezetet. Ez pedig hosszú távon hatékonyabb megoldást jelent, mint egy jeges ital, amely csak pillanatnyi megoldást nyújt – magyarázta a szakember.

Azt is elmondta, hogy a csípős ételeknek is hasonló hatásuk van, mint a forró italoknak. A nehéz, magas kalóriatartalmú ételek viszont azért nem ajánlottak hőségben, mert azok hőtermelést jelentenek a szervezetnek.

Antal Emese a hőségben magas víztartalmú zöldségek, gyümölcsök, továbbá levesek, szószok fogyasztását ajánlotta.