A szakember magyarázata szerint hasmenésről akkor beszélünk, ha túl gyakori és túl híg a széklet, azaz, ha mintegy 90 százaléka víz. Ez utóbbi akkor fordulhat elő, ha a tápanyag túl gyorsan halad végig az emésztőrendszeren és valamilyen okból nem szívódik vissza belőle a víz a vastagbelekben. A gyakran hányással kezdődő betegségeknél is 1-2 nap elteltével megjelenhet a hasmenés, amely általában egy héten belül rendeződik.

Okozhat híg székletet jó néhány élelmiszer is, főleg a savtartalmúak gyorsíthatják fel túlzottan a táplálék továbbhaladását. Előfordulhat az is, hogy az ételekből egyes anyagok nem tudnak a véráramba felszívódni, ezért marad nagy mennyiségű víz a székletben, és lép fel a hasmenés.

Mikor érdemes orvoshoz fordulni?

A gyermekorvos szerint, ha a kis beteg általános állapota egyébként jó, elegendő lehet könnyen emészthető, úgymond hasfogós ételeket (ez lehet főtt krumpli, sárgarépa, különböző puffasztott pelyhek, kekszek) adni és pótolni a folyadékvesztést. Ilyenkor nem baj, ha nem eszik sokat a gyerek, elég, ha csipeget.

Ellenben orvoshoz kell fordulni, ha ez a hasmenés egy-két napon belül nem szűnik meg, illetve, ha kevesebbet iszik, mint amennyi folyadék kikerül a szervezetéből. A kezdeti időszakban érdemes odafigyelni arra is, hogy a gyermeknek van-e vizelete. Ha nincs, szintén gyorsan orvoshoz kell fordulni. A hasmenés ugyanis könnyen vezethet kiszáradáshoz és az felboríthatja a szervezet elektrolit-egyensúlyát is. Az utóbbi elkerülésére kanalanként, kortyonként itatni kell a kicsit. Ezt legjobb az úgynevezett rehidráló oldattal végezni, amely cukrot és ásványi sókat tartalmaz.

Gyógyító diéta

A gyerek itatása mellett nagyon fontos, hogy pihenjen is, mert a mozgás fokozhatja a hasmenést. Székletfogók közül csak olyan javasolható, ami nem lassítja az emésztést, hanem a folyadékot fogja meg a belekben. Ilyen például a széntabletta, az ételek közül a répa, a krumpli, a banán és a sovány csirkehúsleves zöldségekkel. Póta György hozzátette: a gyerekek szívesen eszik a puffasztott kukoricapelyheket, a különböző extrudált készítményeket, ezek is jól jönnek ilyenkor.

Ha csak vizes székletről van szó, akkor az folyadékpótlással, diétával gyorsan rendezhető. Ha viszont bűzös, nyálkás, zöld színű, akkor valószínűleg valamilyen gyulladás is van a belekben. Ez gyakran erős hasi fájdalommal is járhat. Erről a tünetegyüttesről már érdemes orvossal is konzultálni.

A probiotikumok használata szintén hasznos lehet a hasmenés idején, ám ennek nem az a szerepe, hogy a vizet visszafogja. Céljuk, hogy a tünetek elmúltával segítsenek az egészséges bélflórát helyreállítani.

Fontos Önnek, hogy a családot érintő egészségügyi kérdésekben otthon mozogjon? Keresse fel a Nekem szól! kezdeményezést itt és itt!