Spekuláltam, miért olyan vonzó – gyanítom, mások számára is – ez az amúgy szemtelen „kukkolás”. Hát mert a nyári strandélet egy sajátos világ… 

Ahol nem csupán elengedi magát az ember, de sokkal lazább, fesztelenebb, mint bárhol, bármilyen más élethelyzetben. Valahogy úgy van, hogy a ruhánkkal együtt levetkőzünk sok mindent. Manírt, felvett pózokat, megfelelést, ilyesmit. Marad azért jócskán, s éppen ezt esik jól megfigyelni másokat. Nyilván minket is megfigyelnek, s így megy körbe ez a nyári társasjáték. Nem ritkán: tanulságokkal… 

Átváltozás 

Két óriás méretű hűtőtáskával érkeznek. Három fiú, kábé alsótagozatosok, három felfújt gumimatrac, egy sportos apa, egy nehéz mozgású nagymama és egy nyugalmából kizökkenthetetlen anya. Két platánfa alatt ütnek tanyát. Jókora pokrócokkal kijelölik a határokat, a nagymama a hordozható székbe hanyatlik, anya rendezi a terepet, a többiek trikót le, szandálok szanaszét, és apa vezényletével már vágtatnak is a vízbe. Hatalmas ricsajjal és fröcsköléssel lehetetlenné tesznek maguk körül minden más vízi életet. A gumimatracok csatahajók, a sportos apa a víz alól támad, felborít, víz alá nyom, nincs kegyelem. A fiúk ordítva támadnak –  már amikor nincs tele a szájuk vízzel.  

Anya rendíthetetlen. Már minden szandált párosított, minden trikót összehajtogatott, századszorra is kisimította a pokrócokat, többször megkérdezte a nagymamától, Anyuka, kér valamit?, de mivel nem kért, kiballagott a partra, szemlét tartani. És akkor ott, átváltozott. Teljesen elveszítette a nyugalmát. Azt hittem, rászól a négy harcosra, vagy csöndre inti őket, ehelyett ledobta a papucsát, fölcsatolta a haját és kiáltott: 

– Reszkessetek, jövök én is!

A férfi, aki szerel 

Szombat délelőtt. A nap már magasan jár. Mosolytalan, céltudatos, negyvenes pár érkezik. Szögletes csomagok egymáson kerekekre szerelve. Eme tornyot a férfi húzza maga után. A nő kezében könnyű strandtáska, szemén hatalmas napszemüveg. Sokáig keresik a legjobb helyet. Megtalálják. A férfi munkához lát. Leoldja a gumipókokat, és kiterít valami hatalmas plüssfelületet. Kis gépet illeszt hozzá, bekapcsolja, a szerkezet felmordul. Pillanatok alatt felfúvódik a kétszemélyes gumiágy. Aztán a két gumipárna. A nő eddig a fának támaszkodva a telefonjára meredt. Most se veszi le szemét a kütyüről, így omlik féloldalára dőlve a gumikerevetre. Mint a régi rómaiak a lakomához. Összeszokott páros, alig beszélnek. Férfi kis gépet el, kisásót elő, s miután a nap járását megvizsgálta, lyukásásba kezd. Jókora összetekert napernyőt varázsol elő. Nyelét a lyukba illeszti. Nem elég mély a lyuk. Ekkor a kis ládából kalapácsot húz elő, s ütemesen verni kezdi az ernyőt a strand betonkemény talajába. Nem megy. Ekkor sapkát tesz a fejére és kimerészkedik az árnyékból. A gyerekek homokozójából kisvödröt vesz kölcsön, vizet merít, s beleönté a lyukba. Vár. Végül a föld enged, kemény kalapácsolás után áll az ernyő, mint a cövek. A kétszemélyes ágy teljes árnyékban. Ekkor meglepő fordulat áll elő. A férfi és a nő is vetkőzni kezd. Fürdőruha van alattuk. Azt hihetnénk, most majd a nádas ölelte vízbe merülnek. Nem. A férfi a kétszemélyes ágy jobb, a nő a bal oldalára fekszik, fejük alá teszik a gumipárnát, elnyújtóznak. Aztán ki-ki előveszi a saját kütyüjét. És rámered. (Innentől levettem róluk a kezem. A szemem is.) 

Varázsló 

Aznap felhős volt az ég, hűvös szél fújt, bár a nap, ha éppen kibújt, erősen tűzött. A négy farkincába fonott hajú kislányt nem tudták kiimádkozni a vízből. Öt évének minden erejét latba vetette, megfeszítette magát, a bátyja már bement érte a vízbe, húzta, vonta, nagynéni, keresztmama, a szülei, mindenki ott rimánkodott a stégen, jöjjön ki, már lila a szája, reszket keze-lába, hideg a víz – kifelé! Sikított, sírt, vontatta magát, még akkor is kiabálva zokogott, amikor végre törülközőbe csavarva ott reszketett a mamája ölében. Halálosan fáradt lehetett, nem tudta a sírást abbahagyni. 

Ekkor fejeződött be egy zajos röplabda-meccs, fiatal csapat játszott, vagy tízen, fiúk-lányok izzadtan rohamozták meg a vízbe vezető lépcsőt. A copfos még mindig hangosan sírt, feszegette magát a pokrócon. A lépcsőtől ebben a pillanatban a sírásra odakapta a fejét egy fiú, s párduc léptekkel visszafelé osont. A kislány elé ért. Hirtelen kézenállásba lendült, s járni kezdett előtte. A gyerek elhallgatott. A fiú úgy fordult, hogy az arca a kislány előtt legyen.  

– Mit szólsz? – kérdezte fejjel lefelé.  

– Még! – mondta hüppögve a kislány. 

És a fiú addig járt a kezén, míg a négyfarkincás el nem nevette magát.  

 Olvasta Schäffer Erzsébet korábbi írásait is?

schäffer erzsébetés akkor elmesélemblognyaralás