A magyarok közérzete az elmúlt két évben címmel tartott a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért műhelykonferenciát, amelyen bemutatták a szervezet „KINCS Közérzet Kutatás” felmérésének eredményeit. A tanulmány 1000 ember telefonon adott válaszai alapján vizsgálta meg a felnőtt magyar lakosság közérzetét különböző demográfiai változók mentén. Az egyedülálló vizsgálatban a megkérdezettek a biztonságérzetüket, az egészségüket, az elégedettségüket és a saját dolgaik alakulását is kedvezően értékelték.

– Ahogy Balzac írja, a lélek éppúgy lehet beteg, mint a test, csakhogy a lélek nem tűri oly bambán a szenvedést, mint a test; a test nem támogatja a lelket, mint ahogy a lélek támogatja a testet – kezdte köszöntőjét Dr. Beneda Attila, családügyekért felelős helyettes államtitkár. – Sokatmondó ez az idézet a test és a lélek együttműködéséről. Ez is rámutat: kiemelt jelentősége van annak az attitűdnek, hogy próbáljunk olyan mosollyal tekinteni a világra, hogy az visszaragyogjon. Magyarország korábban a depresszió és az öngyilkosok országa volt. Abban, hogy ez mára megváltozzon, szerepe volt az egyénnek, a családoknak, a közösségeknek. Összességében elmondhatjuk, az egész nemzet pozitívan mozdult előre. De hosszú út áll még előttünk, hogy egy önmagában megerősödött, lelkében, testében és szellemében is versenyképes társadalom lehessünk. Ép testben ép lélek – mindenki ismeri a mondást. Fontos, hogy tegyünk is ennek érdekében, mert ezek egymásra visszahatnak. Ha kellően karban tartjuk a testünket, a belső energiák felszabadulása a lélekre is visszahat.

Dr. Beneda Attila

– Egyértelműen látszik, hogy nem csak jó családban élni, de hasznos is – folytatta gondolatait az államtitkár. – A kutatásból is kirajzolódott, hogy a családosoknál a megpróbáltatások kisebbek, a boldogságszint nagyobb, az ellenálló képesség erősebb. Fontos, hogy a család összetartó ereje mindent írjon felül a hétköznapok kihívásai során, mert ez határozza meg a testi és a lelki egészségünket. Erősebb családokból épülhet fel egy erősebb nemzet.

Igen a boldogságra!

– Egy ország számára stratégiai jelentőségű a megfelelő közérzet megléte – jelentette ki Fűrész Tünde, a KINCS elnöke. – Egyedülálló kutatást végeztünk. Ilyen hosszan és rendszeresen korábban egyik vizsgálat sem dolgozott, ráadásul egy olyan időszakot fedtünk le, amelyben rendkívüli, előre nem kalkulálható események történtek. A világjárványtól kezdve a szomszédban zajló háborún keresztül az energiaválságig meglehetősen hullámzó időszakot éltünk meg. Sokszor mondják, hogy a magyarok pesszimisták, de az eredményekből az látszik, hogy a körülmények ellenére hazánkban igenis boldogok az emberek. Örömmel tapasztaltuk, hogy a megkérdezettek a biztonságérzetüket, az egészségüket, az elégedettségüket és a saját dolgaik alakulását is kedvezően értékelték.

Fűrész Tünde

A gyerekek is hatnak a közérzetünkre

A kutatás eredményeit dr. Pári András, a KINCS kutatási vezetője és Nagy Tímea, a KINCS kutató-elemzője részletezte. A szakemberek elmondták: az adatokból világosan látszik, hogy a magyarok bajnokok a küzdeni tudásban és a kiskorú gyermek valódi boldogságforrást jelent a családban. A családi kötelék biztonságot, a gyermekek örömet nyújtanak a mindennapokban, boldog és egészséges nemzetet pedig a boldog családok teremtenek. Ha a boldogságnak van receptje, az a családokban és a gyerekekben keresendő.

dr. Pári András

– A boldogságkeresés ösztönös vágy – fogalmaztak a szakemberek. – A kutatási eredmények rámutattak, hogy a boldogságérzet a kisgyermeket nevelő szülők körében magasabb, mint a gyermekteleneknél. Az egészségérzet a tavalyi karácsonyi időszak során volt kiemelkedő, amikor a karanténból való „kiszabadulás” után ismét a megszokott módon ünnepelhettek együtt a családok. A válaszokból körvonalazódik, hogy összességében elégedettek vagyunk a saját dolgaink alakulásával, egyedül az energiaválság befolyásolta negatívan az elmúlt időszakot. A pandémia és a háború ellenére alapvetően jól érezték magukat az emberek az elmúlt két évben. 

Nagy Tímea

A járványügyi korlátozások feloldása és a családpolitikai intézkedések, elsősorban a családoknak járó adóvisszatérítés hatására a magyarok tavaly októberben látványosan boldogabbak voltak, idén nyáron viszont az energiaválság híre nagyban rontotta a hazai közérzetet. Érdekesség, hogy a férfiak biztonságérzetét kevésbé befolyásolta a szomszédban zajló háború kitörésének híre, mint a nőkét, mint ahogy az is, mennyire sokatmondóan javítja a közérzetünket a kiegyensúlyozott családi élet, a stabil párkapcsolat, vagy a kisgyermekek megléte. Minden, a világban tapasztalt tényezőtől függetlenül, a támogató családi környezet segíti a leginkább a boldog mindennapokat.