Május 15-e a Család nemzetközi napja, amely arra igyekszik ráirányítani a figyelmet, hogy a társadalmunk legfontosabb alapintézménye a család – hangzott el a Duna Televízió Család-barát című műsorában. 

– Nagyon fontos a család megtartó, összetartó ereje. A legnagyobb boldogságunk forrása a családunk. A házastársunk, a gyermekeink, a testvéreink, a szüleink azok, akiket a legjobban szeretünk a világon, akik körül leginkább forognak a gondolataink, és akikért a legtöbbet aggódunk is – fogalmazott Dr. Szuromi-Kovács Ágnes. 

– Úgy látom, és a Családbarát Magyarország Központban is azt tapasztaljuk, hogy szerencsére az utóbbi időben igenis felismerjük azt, hogy egyedül nem megy. Felismerjük, mennyire fontos az, hogy egy társadalomban, családban élünk, és ezt alapvető értéknek élik meg az emberek – mutatott rá. 

– Kisgyermek koromban magam is nagy családot szerettem volna. Az pedig önmagában egy nagyon nagy boldogságforrás, hogy az embernek vannak gyermekei és nevelheti őket – mesélt saját tapasztalatiról a négygyermekes családanya. 

Egyre fontosabbá válik a család 

– Az elmúlt időszakban, amikor sokszor szorultunk a négy fal közé, és el voltunk vágva a szeretteinktől, mindez még hangsúlyosabb lett – tette hozzá.  

Kitért rá: a Családbarát Magyarország Központban azt tapasztalják, hogy a család és a karrier összeegyeztetése nagyon fontos feladat, és a társadalom támogató hozzáállása szükséges ahhoz, hogy a fiatalok bátran merjenek gyermeket vállalni. Leginkább a kisgyermekes családoknál jelent gondot a munka és magánélet összeegyeztethetősége.  

Az ügyvezető elmondta, hogy a e célból több programot is indított a Családbarát Magyarország Központ. 

– Emellett mi magunk is igyekszünk nagyon családbarát módon működni. Azt látjuk, hogy a munkáltatóknak igazából egyetlen egy dolgot kell felismerniük, ha családbarát módon szeretnének működni: azt, hogy a munkavállaló családban él, hogy ő nem önállóan létező entitás, hanem egy család része, és nemcsak a munkahelyen szeretne a legjobban teljesíteni, hanem a családjában is – fogalmazott Dr. Szuromi-Kovács Ágnes. 

– Ha ezt az alapvető attitűdöt el tudják sajátítani a munkáltatók, akkor már sokat tudnak segíteni a munkavállalóiknak – véli a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője. 

Hozzátette: mindezt jogszabályok is segítik, hiszen vannak olyan jogszabályi feltételek, amelyet egy munkáltatónak figyelembe kell vennie, ilyen például a részmunkaidős foglalkoztatás biztosítása.  

A munkáltatók hozzáállása a kulcs 

– De azt gondolom, hogy alapvetően a munkáltatók hozzáállása a kulcs, de a piac is rákényszeríti őket erre a működésre, hiszen nagy a verseny a jó munkaerőért – mondta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes. 

– Ha valaki azt állítja magáról, hogy családbarát módon működik, az sok mindent jelenthet, ez egy tág fogalom. A Családbarát Hely tanúsító védjegy azt bizonyítja, hogy valaki igazoltan, komoly szakértők által lefolytatott audit szerint is valóban családbarát módon működik. Egy gyönyörű arany tanúsítványt kap az, aki ezt kiérdemelte, amit kihelyezhet a falra, és ezzel büszkén hirdethetik a munkahelyek és a szolgáltató helyek, hogy családbarát módon működnek – ismertette. 

A legfontosabb szempont a rugalmasság 

Az ügyvezető elmondta, hogy eddig 1700 szervezetet tanúsított a Központ, amiből 700 munkahely. A pályázóknak első lépésként regisztrálniuk kell magukat, utána pedig egy előszűrő kérdőívet tölthetnek ki. Ez utóbbi már önmagában segít, hogy a szervezetek átgondolják, mi az, amit már eddig megvalósítottak, és milyen lehetőségeik vannak még. Ezután egy komoly auditon mennek keresztül , amikor a szakértő a vállalatnál személyesen megnézi, hogy amiket feltüntettek a kérdőívben, valóban teljesülnek-e. Ha mindennek megfelelnek, akkor kaphatják meg a védjegyet. Azokat pedig, akik még nem feleltek meg, tanácsadással segítik, hogy később el tudják nyerni a tanúsítványt.  

– A program 2019 júliusában indult, majd két év működés után a szakemberek összegezték ennek a tapasztalatait, és megújították a kritériumrendszert – idézte fel a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője. – A kritériumrendszer alapjai nem változtak, viszont meglátásunk szerint már megérett a foglalkoztatói kör arra, hogy egy kicsit magasabb szintnek feleljen meg. Emiatt egy magasabb belépési szintet kérünk, mivel úgy látjuk, hogy ezt képesek megugrani a szervezetek. 

Hozzátette: a Családbarát Hely tanúsító védjegy elnyerésének lehetősége mindenféle szervezet számára nyitott. Az állami szférától a kisebb szervezetekig, a magánszféráig bárki pályázhat, még egyéni vállalkozók is vannak, akik szeretnék azt igazolni, hogy családbarát módon működnek.  

– Összességében a munkáltatóknál a legfontosabb kritérium a családbarát munkahely elérése szempontjából a rugalmasság – emelte ki Dr. Szuromi-Kovács Ágnes.