A díjat kilencen kapták meg, köztük a 10 éve alapított Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat.

A budapesti Haris Parkban december 13-án megrendezett ünnepségen Novák Katalin úgy fogalmazott: vannak, akik segítenek, hogy a megfogant életek megszülethessenek, szerető családba érkezhessenek és emberhez méltóan élhessenek.

Hangsúlyozta: az alaptörvény is védi az életet már a fogantatástól kezdve, és olyan kötelezettséget is ró a kormányzatra, hogy támogassa a házasságot, mint egy férfi és egy nő kapcsolatát, a családot, a szülő-gyermek kapcsolaton alapuló szeretetközösséget, valamint elősegítse a gyermekvállalási kedvet.

Novák Katalin felhívta a figyelmet arra is, hogy jövőre három és félszer nagyobb összeg jut családtámogatásokra, mint 2010-ben, a fiatalok személyijövedelemadó-mentességet élveznek majd, a gyermeket nevelő családok visszakapják a befizetett személyi jövedelemadójukat, valamint a kormány visszavezeti a 13. havi nyugdíjat.

Az adventi időszakra utalva azt mondta: ünnepelni és köszönetet mondani gyűltek össze, ami akkor is jóleső érzés, ha a bennünket körülölelő világ nem az ilyen típusú versengésektől hangos, és nagyobb visszhangot lehet elérni közhelyes dolgokkal; mintha a valódi értéket kevésbé jutalmazná a közösség. Ezért a díjátadó alkalom arra, hogy rámutassanak az értékekre – tette hozzá.

A díjazottaknak azt mondta: rajtuk keresztül példát tudnak mutatni másoknak, az elismerés pedig megerősítés lehet számukra, hogy amit tesznek, az nem hiábavaló, és segíthet átlendülni a nehézségeken. Az Esélyt az életre díjat első alkalommal adták át, az elismerésben azok részesülhetnek, akik az esélyteremtés, az emberi méltóság védelmében való fellépés, valamint a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem elleni küzdelem területén végeznek kimagasló munkát.

(fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)