A digitális idősgondozás kiépítésének részeként az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára adta át az első okoseszközt egy idős házaspárnak szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken.

Fülöp Attila elmondta: a négyéves program ideje alatt minden 65 éven felüli magyar állampolgár alanyi jogon kaphat egy ingyenes, nyakban vagy karon hordható készüléket, amelynek segítségével bármilyen, otthon bekövetkező egészségi problémát egyetlen gombnyomással jelezhet egy éjjel-nappal működő diszpécserszolgálatnak.

A programba körülbelül másfél millió, 65 éven felüli embert vonhatnak be, az érintetteknek a www.gondosora.hu oldalon kell regisztrálniuk és jelezniük igényüket az eszközre - tette hozzá az államtitkár.

Fülöp Attila kifejtette, a kabinet célja az elmúlt években a családok megerősítése volt, ebbe pedig az idős hozzátartozók is beletartoznak. A kutatások és a statisztikák szerint ők inkább az otthonukban szeretnének maradni, ezért van szükség ilyen jóléti szolgáltatásokra - köztük például a Gondosóra programra -, amelyek az otthoni biztonságukat erősítik meg.

Hangsúlyozta, a projekt mérföldkőnek számít a digitális idősgondozásban, az Európai Helyreállítási Program részeként zajló programot magyar költségvetési forrásból indította el a kormány.

Jelenleg egy kísérleti fázis van folyamatban, amelyben az igényeket szeretnék felmérni, a hosszabb távú cél pedig az, hogy Magyarországon biztonságban legyenek az otthonukban egyedül, korlátozott körülmények között élő idős emberek - jegyezte meg.

Az eseményen Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője és kormánypárti képviselőjelöltje az MTI-nek azt mondta, az országban Nyírteleken adták át az első ilyen okosórát, amely nagy segítséget nyújt abban, hogy a 65 év felettiek a saját otthonukban biztonságban élhessenek.