Deszkások: Kovács András Péter
Szerző:csalad.hu2020. 07. 07.Interjúk
Pap akart lenni, majd az ELTE jogi karán kötött ki, a ma leginkább ismert arcát pedig 2003-ban mutatta meg a Komédium színházban. Deszkások sorozatunk második vendége Kovács András Péter.
„Ez az én közegem” – kezdte a vasalódeszka mellé állva a Karinthy-gyűrűs humorista, három gyermek édesapja, aki otthon bevallottan kiveszi a részét a házimunkából. Igaz, mint elmesélte, elsősorban a takarításban jeleskedik, a vasalást inkább a kényszer szüli: amikor már nagyon indulni kellene egy előadásra és épp nincs otthon senki, akkor ő „húz egyet” a vasalóval az ingén. A beszélgetőtárs Takács Bence.
Ki kit fertőz? – állatok és emberek 1.
Az élősködők által terjesztett fertőző betegségek állataink mellett ránk is veszélyt jelenthetnek. Sorozatunk első részében azt nézzük meg: az állatkert vajon e szempontból különösen veszélyes üzem?
TOVÁBB
Amire nem létezik válasz... – Egy elvesztett kisbaba története
Tóth Zsófia és Karácsony Gergő feltétel nélküli szeretettel éli ma már boldog családi életét, amelyet egykor tragédia árnyékolt be. Elveszítették első gyermeküket. A házaspár azért meséli el megrázó történetét a csalad.hu …
TOVÁBB
“Nálunk mindenki kiveszi a részét a másik sikereiből”
Történelmet írt a dunaújvárosi Gurisatti család, miután tavaly az édesapa, Gyula és kisebbik lánya, Gréta is kijutott Tokióba.
TOVÁBB
Már 2200 szervezet kapta meg a Családbarát Hely védjegyet
Április 18-án került sor a Családbarát Hely védjegy tanúsítványok ünnepélyes átadására a Semmelweis Egyetem, a HM EI Zrt. és a Magyar Suzuki Zrt. részére.
TOVÁBB
„A tanári pálya teljes embert kíván”
Tóthné Győri Erika 1993 óta tanít ugyanabban a gimnáziumban. A pedagógusnap alkalmából beszélgettünk hivatásszeretetről, a matematikáról, és az osztályfőnökség szépségeiről.
TOVÁBB
Összefogással a Covid-árvákért
A járványhelyzet sokunk életét megváltoztatta, ám a legnagyobb veszteség mégis azokat érte, akiknek a szeretteiktől kellett örökre elbúcsúzniuk. Többszáz gyermek maradt édesanya és/vagy édesapa nélkül – az ő megsegítésükre …
TOVÁBB
„Ahogy elkezdek énekelni, számomra eltűnik a kerekesszék”
– Az éneklés amellett, hogy megannyi sikerélményt ad, számomra az esélyegyenlőség érzését jelenti – fogalmaz Ivanova Daniela, Média a Családért-díj júniusi jelöltje.
TOVÁBB
„Fordulóponthoz érkezett a közös életünk” – Csepi anyósszerepben
Csepregi Éva édesanyaként minden bizonnyal élete egyik legszebb, legemlékezetesebb éveként gondol az idei esztendőre. A népszerű énekesnő aligha lehetne boldogabb, hiszen a fia, Heatlie Dávid májusban megnősült. Így mostantól …
TOVÁBB
„A kislányom egy igazi harcos” – avagy a szívátültetésen túl…
A Szentendrén élő Haszmann Lillát az elmúlt hónapokban komoly megpróbáltatások elé állította a sors: januárban életmentő szívműtéten esett át, április végén pedig szívátültetésen.
TOVÁBB
“Karácsonykor végre együtt leszünk”
Szuromi-Kovács Ágnes leginkább azt szereti a karácsonyban, hogy olyankor napokig együtt van a család, és jut idő a befelé fordulásra, elmélyedésre is.
TOVÁBB
„Motivál, hogy láthasson a fiam az olimpián!” – Zalánkiék első karácsonya hármasban
Esküvő, olimpia, gyermekáldás, országváltás, ráadásul mindez néhány izgalmas hónapba sűrítve. Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó, Zalánki Gergő és 23 éves felesége, Tóth Fruzsina fiatalon találtak egymásra, most pedig már …
TOVÁBB
“A jövő egy picit rajtunk is múlik”
– Minden sikerült, amit elterveztünk – összegezte az idei évet Dr. Lantos Krisztina. A Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetőjével szívmelengető eredményekről, sikeres fiatalokról és lelkes pedagógusokról beszélgettünk.
TOVÁBB
Rúzsa Magdi a Családvarázsban
Exkluzív! Rúzsa Magdi izgatottan várja hármas ikreit. Az anyaságról, a családi támogatásról, és arról, hogyan bírta várandósan a koncerteket, a Családvarázsban mesél.
TOVÁBB
„A munkavállaló egy család része és az is szeretne maradni"
Bármely vállalat megkaphatja a Családbarát Hely tanúsító védjegyet, ha jelentkezik a programra és teljesíti a minősítési kritériumokat – hangsúlyozta Dr. Szuromi-Kovács Ágnes a Jazzy rádióban.
TOVÁBB
Hajnali rorátéink
Nemrégiben Iancu Laura József Attila-díjas költővel készítettem interjút. Ő messziről, a Keleti Kárpátokon túlról, Magyarfaluból érkezett.
TOVÁBB
Apa-lánya egy “csárdában” – beszélgetés Rókusfalvy Pállal és Lilivel
Nagyon egy húron pendülnek: túl azon, hogy befejezik egymás mondatait, félszavakból, sőt egy-egy pillantásból megértik egymást. Boldogan mesélnek a nagycsalád összetartó erejéről, a hagyományos családi olimpiájukról.
TOVÁBB
„Egymás legfőbb bizalmasai és legbiztosabb támaszai vagyunk” - beszélgetés Trokán Annával és Nórával
Gyerekként egyikük sem készült színésznőnek, mégsem kerülhették el a sorsukat, és mindketten a szüleik nyomdokaiba léptek. A Trokán-lányok, Anna és Nóra, gyönyörűek, tehetségesek, elhivatottak – de sosem rivalizáltak. Ellenkezőleg, …
TOVÁBB
„Teljesértékű édesanya leszek!” – Interjú Illés Fannival
A 30 éves Illés Fanni végtaghiányosan született, az orvosok lemondtak róla. Ma már paralimpiai-, világ- és Európa-bajnok, vőlegényével első gyermeküket várják.
TOVÁBB
Féljünk bátran! – az állásinterjún működik
Mik lehetnek a legnagyobb bakik egy önéletrajz megírásakor? Miért jó személyes példákkal előrukkolni egy állásinterjún? A lámpalázat akár a javunkra is fordíthatjuk? Kurtán Klára karrier-tanácsadó szerint álláskeresőként …
TOVÁBB
„Ez az első karácsonyunk ötösben”
Rúzsa Magdi idén már háromszoros anyukaként ünnepli a karácsonyt. A szent napok varázsán túl a mindennapok kihívásairól és a zene erejéről is beszélgettünk a népszerű énekesnővel.
TOVÁBB
„Anya, nekünk te vagy a mestercukrász!”
Szabó-Szalai Zsuzsanna a gyermekei születése után kezdett el formatortát sütni. Ma pedig már szebbnél-szebb tortacsodákat készít – lelkes hobbicukrászként.
TOVÁBB
Novák Katalin: "Amióta közhivatalt viselek, a miatyánk átértékelődött számomra"
"Akárhányszor mondom el a miatyánkot, minden alkalommal tudatosul bennem: az ország, a hatalom és a dicsőség nem az enyém, nem a miénk, hanem csakis az Istené. Ebből a mondatból is kiderül, hogy a hatalom, a hivatal, a tisztség …
TOVÁBB
Az együtt zenélés öröme és az igazi karácsonyi csoda
A Benyus család igazi hungarikum. A világszinten is páratlan zenészcsaládban tíz testvér és 39 gyermekük muzsikál együtt.
TOVÁBB
Egyre többen ismerik a kríziskezelő szolgálatok telefonszámait
Több ezer kapcsolati erőszak és emberkereskedelem miatt indított hívást, és több mint 180 ezer lelkisegély-hívást fogadtak a kríziskezelő szolgálatok munkatársai 2020-ban. A krízisközpontok működését segítő program zárásáról …
TOVÁBB
Freddie: Áthelyeződtek a hangsúlyok az életemben
Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) immár kétgyermekes családapaként igyekszik összehangolni a munkáját és a magánéletét, ami nem kis kihívást jelent az énekes számára.
TOVÁBB
„A fiúkkal vált teljessé az életünk” – beszélgetés az örökbefogadásról
Számos szép és megható példa igazolja: azok a párok is élhetnek boldog szülőkként, akiknek nem adatik meg, hogy vér szerinti gyermekük legyen. Fehér E. Rita immár kétgyermekes családanyaként örömmel osztotta meg velünk az …
TOVÁBB
„Az ikerségben az összetartozás érzése a legjobb”
Hórné László Anna és Váradiné László Mária egypetéjű ikerpárként jött a világra. Különleges testvéri kapcsolatukról és a köztük lévő láthatatlan kötelékről mesélnek.
TOVÁBB
Kicsi lábak nagy lépései a Gyermekúton
– A Gyermekút Módszertani Központban szeretnénk tovább gyarapítani az évek alatt felhalmozott értékes tudást – jelentette ki Dr. Kereki Judit szakmai vezető.
TOVÁBB
„Előbb tudtam kottát olvasni, mint betűt”
Barbarics Csanád legfőbb célja, hogy valóra váltsa gyermekkori álmát, és zongoraművészként minél több emberhez eljuttassa a klasszikus zenét. Eddigi sikerei alapján erre minden esélye meg is van.
TOVÁBB
Munkában, pályán, zenében – csak jó csapat legyen!
Bugár Csaba elmondása szerint élete eddigi legnagyobb kihívása várt rá, amikor tavaly április 6-án kinevezték a Magyar Államkincstár elnökévé. A közelgő jubileum alkalmából pályaválasztásról, meghatározó szakmai lépcsőkről …
TOVÁBB
„A gyermekeinknek őrizzük ezt a Földet”
Negyedik alkalommal rendezi meg Magyarország a Budapesti Demográfiai Csúcsot szeptember 23-24-én, idén „A család a fenntarthatóság záloga” -témában. A demográfia és a fenntarthatóság összefüggéseiről szóló konferencia kapcsán …
TOVÁBB
Emberi sorsok krónikása
Természetessége, nyitottsága, kíváncsisága magával ragadó, a személyessége, az őszintesége megindító. Nem véletlenül ő az egyik legjobb tollú újságíró, író és publicista hazánkban, akinek a művei – bármelyik műfajban is ragad …
TOVÁBB
„Az unokám mosolya minden fáradtságot feledtet”
Oszvald Marika áprilisban hetvenéves lett, májusban pedig megszületett a várva várt unokája – úgyhogy bőven volt miről beszélgetünk a Kossuth-díjas színművésznővel.
TOVÁBB
„Tudatosan szakítok időt a családra” – beszélgetés Pad Zoltán karnaggyal
Pad Zoltán már nyolcadik éve vezeti az ország egyik legrangosabb kórusát, emellett, ha kell, finn nyelvleckéket vesz, hogy képben legyen az előadandó darabbal kapcsolatban. Nagycsaládos édesapaként hat gyermeket „dirigál”, …
TOVÁBB
Az M1 vendége volt Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője
A Családtámogatási Kalkulátor azoknak nyújt segítséget, akik szeretnék megtudni, hogy milyen családtámogatási lehetőségek állnak a rendelkezésükre – hangsúlyozta a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője az M1 műsorában. …
TOVÁBB
„Csodálatos dolog négygyermekes szülőnek lenni!”
Csuja Fanni és Telekes Péter eredetileg nem terveztek sok gyermeket, ám a sors közbeszólt. Most pedig már bőven van mit mesélniük a nagycsaládos lét szépségeiről és kihívásairól.
TOVÁBB
Csernik Szende: “Együtt repülünk a mesében”
Ahogy a szeretett anyanyelvén, az ízes székely tájszólásával, az erdélyi gyermekkorát mély átéléssel megidézve belekezd a szívének oly kedves történetekbe, kicsiket és nagyokat egyaránt elvarázsol. És nem csak a színpadon. …
TOVÁBB
Ez a nap más, mint a többi – Isten éltesse, Halász Judit!
Mindannyiunk kedvence és nagymamája, a Vígszínház legendás színművésznője, Halász Judit októberben lett 80 éves. Hogyan ünnepli a saját évfordulóját, aki leghíresebb dalával generációkat köszöntött?
TOVÁBB
„Hidd el, nekünk holnap gyermekünk lesz!” – Egy örökbefogadó család története
Szebényi Tamás és Szebényi Krisztina a harmincas éveik elején járnak, az örökbefogadó szülők között kifejezetten fiatalnak számítanak. A házaspár három gyermeket szeretne: két kisfiú, Patrik és Márk már végleges otthonra …
TOVÁBB
„Az emberek mindenütt fogékonyak a minőségi programokra”
Legfőbb kulturális szívügyéről, a helyi közösségek erejéről, valamint kislánya muzikalitásáról beszélgettünk Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekessel a Magyar Kultúra Napja apropóján.
TOVÁBB
„Mindenki lehet nagyasszony a saját életében”
Felsorolni is sok, mi mindennel foglalkozik, de főként édesanyaként tekint magára. A Magyar Női Unió Egyesület és a Magyar Batthyány Alapítvány elnökével, Batthyány-Schmidt Margittal beszélgettünk.
TOVÁBB
„Hat évtizede tartó, szép szakmai barátság a miénk”
Tordai Teri a tőle megszokott nyíltsággal, őszinteséggel mesélt életszakaszainak azon meghatározó baráti kötelékekről, amelyekre ma is jó szívvel emlékszik.
TOVÁBB
„Otthonról hoztam a segítő hozzáállást!”
A pandémia első hullámakor egyetlen pillanat alatt ismerte meg nevét az egész ország, majd egy csapásra mindenki a gondoskodó háziorvosának érezhette Müller Cecília országos tisztifőorvost.
TOVÁBB
Pénzügyek és macaron – mindkettő inspirál
Gyerekkorától kezdve tudatosan gondolkozik a pénzügyeiről Hergár Eszter, a Magyar Nemzeti Bank Társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatóságának vezetője.
TOVÁBB
Élet két keréken
Igazi vasakarat jellemzi a kiskunlacházi Vas családot, amely gyakorlatilag az egész életét két keréken éli.
TOVÁBB
Novák Katalin: "Nem megváltoztatni szeretnénk a fiatalokat"
Nem megváltoztatni szeretnénk a fiatalokat, pusztán segíteni őket a család melletti döntésükben - nyilatkozta a Szabad Földnek adott interjújában Novák Katalin családokért felelős miniszter.
TOVÁBB
„Szavak helyett a hangommal beszélek” – út Párkányból a királynéig
Aki már hallotta Janszó Orsolyát énekelni, az biztosra veszi, hogy a fiatal művésznő előtt fényes jövő áll. Vélhetően így gondolta ezt a spanyol királyné is, aki személyesen is gratulált az ifjú tehetségnek.
TOVÁBB
„Ha megnyerném a lottóötöst, akkor is tanítanék”
Különleges Diótörő táncshow-val készül a karácsonyra a Madách Tánc- és Színművészeti Iskola és Szakgimnázium. Az idén 20. születésnapját ünneplő intézmény megálmodójával, Sárközi Gyulával beszélgettünk tehetségről, kitartásról, …
TOVÁBB
Akik előnyt kovácsoltak a hátrányukból
Mégis, miért? Mégis, miért én? Mégis, mit ér az élet? Mégis, mire vagyok jó? Mégis adhatok? Mégis boldog lehetek? MÉGIS PODCAST.
TOVÁBB
Megtalált egyensúly – Kiss Gergely és a Kiss-lányok
A háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely tökéletesen megtalálta a helyét a civil életben is. A vízilabdás család trófeagyűjteményéhez pedig a középső gyermek, Patrícia járult hozzá Európa-bajnoki aranyérmével.
TOVÁBB
Telegdy-Kapás Boglárka: „Nem véletlen, hogy megtaláltuk egymást”
Telegdy-Kapás Boglárka számára az idei nyár egy fontos fordulatot hozott, úgyhogy élsport ide vagy oda, az olimpiai bronzérmes Bogi most leginkább a boldogságban úszik.
TOVÁBB