A grémium vezetője, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a testület megalakulását követően hangsúlyozta: azon dolgoznak, hogy mihamarabb visszaadhassák a közösségeknek a teljes szabadságot és ezzel párhuzamosan garantálhassák a biztonságot.

– Magyarországon véget ért a világjárvány harmadik hulláma, így a nagy átoltottságnak és a vakcinabőségnek köszönhetően újraindulhat a közösségi élet. Ráadásul a 12 évnél idősebb gyerekek számára is lehetőség nyílt a biztonságos, Pfizer-vakcinával zajló oltásra – mutatott rá Novák Katalin.

Beszámolt arról, hogy széles résztvevői körrel alakult meg az operatív törzs, a kormányzat és a kulturális élet szereplői mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke által a civilek is képviseltetik magukat. Jelezte: igyekeznek minden hozzájuk érkező kérdéssel, javaslattal érdemben foglalkozni.

Kitért arra, hogy a héten véget ér az iskola, így a szülőknek a következő 10 hétben meg kell majd oldaniuk a gyermekfelügyeletet. Erre kínálnak remek lehetőséget az idén már szervezhető táborok. Ismét lehet számítani a nagyszülők fizikai jelenlétére, illetve a belföldi turizmus újraindulása is komoly segítség.

– Azt tapasztaljuk, hogy minden eddiginél nagyobb az igény a családok részéről a táborozásra. Idén már nemcsak a napközis, de az ottalvós táborok megtartására is lehetőség nyílt. Teljeskörűen felújítottuk a zánkai Erzsébet-tábort, a Fonyódligeten épülő jurtatábor pedig augusztustól kifogástalan körülmények között várja a gyerekeket. Félmilliárd forint többletforrásról döntött a kormány, így a támogatás által, kivétel nélkül minden szabályosan jelentkező fiatal részt vehet a hazai táborokban, ez az idei évben körülbelül 150 ezer fiatal pihenését és feltöltődését érinti – ismertette Novák Katalin.

Hozzátette, hogy az operatív törzs javaslataként – a korábbi gyakorlattal ellentétben – augusztus utolsó hetében is lehetőségük lesz a köznevelési intézményeknek a gyerekek táboroztatására.

– Garantáljuk, hogy az Erzsébet-táborokban csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felügyelők lesznek jelen, így minden gyermek biztonságos körülmények között élvezheti a nyári szünetet – hangsúlyozta a miniszter.

– A járvány elleni védekezésben résztvevő körülbelül 170 ezer munkavállaló számára két hét plusz szabadságot állapítottunk meg. Az a célunk, hogy ezek az emberek minél inkább a családjuk körében pihenhessék ki az elmúlt időszak fáradalmait – jelezte Novák Katalin.