„Kulcsfontosságú a korai felismerés”

– A kapcsolatom a Semmelweis Egyetem Pető András Karával több évtizedes múltra tekint vissza – kezd bele történetébe Oravecz Adrienn pedagógus, kutató. – Kezdetben, mint nevelt, manapság pedig mint a konduktív pedagógia és cerebrális parézissel élő személyek társadalmi integrációjának fiatal kutatója vagyok jelen a közösség életében. A konduktív nevelésben kulcsfontosságú a korai felismerés és a szülők edukálása. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a szüleim hamar felismerték, hogy nem úgy fejlődik a mozgásom, mint az egészséges ikertestvéremé. Az ikerszülés következtében oxigénhiányos állapotba kerültem és spasztikus típusú cerebrális parézissel diagnosztizáltak. A fokozott izommerevség mind a négy végtagomat érinti, de főleg a lábaimat. Édesanyám hamar rátalált a Pető-módszerre, ahol a mamás csoportban megtanították neki a gondozási feladatokat, nekem pedig azokat az alapmozgásokat, amelyek az egészségesen fejlődő csecsemők esetében spontán beindulnak. A jól megtervezett konduktív napirend megkövetelte az otthoni gyakorlást, ennek hatására meg is indult a fejlődésem. Óvodáskoromra megtanultam két egylábú bottal járni, jelenleg is ezekkel közlekedem.

„Bántottak a „másságom” miatt”

– Az óvodától kezdve végig integráltan tanultam, viszont az iskolás évek nagyon nehezek voltak számomra, mert az osztálytársaim sokat bántottak a „másságom” miatt – folytatja Adrienn. – Sajnos sem a diákok, sem pedig a pedagógusok többsége nem volt felkészült, toleráns és nyitott felém. Ebben az időszakban rengeteg erőt, hitet és szeretetet kaptam a konduktoromtól: a heti egy alkalom feltöltött és megerősített lelkileg és fizikailag is, így az iskolában jól tudtam teljesíteni. A legkedvesebb emlékem az iskoláskori konduktív foglalkozásokról, amikor előadtuk a Hófehérke és a hét törpét, és én alakíthattam a főszerepet. Ez az előadás összekovácsolta a csoportot és a mai napig tartjuk a kapcsolatot. A Pető-módszer nemcsak az én, de a családom életét is segítette. A szüleim a konduktív nevelés alapelveihez igazodva neveltek fel és támogatnak, ugyanis a módszer alappillére, hogy tanulni tanítja meg a gyermekeket. Ezt a tanulást sikerült olyan magas szintre fejlesztenem, hogy egészen a doktori képzésig jutottam. Jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának doktorjelöltje vagyok.

„Kinyílt előttem a világ”

– Mint kutató, a konduktív nevelésnek köszönhetően kitárult előttem a világ. A tavalyi és a tavalyelőtti kongresszuson is részt vehettem, mint előadó, utóbbinak köszönhetően pedig a kutatásomra több külföldi intézet vezetője is felfigyelt, akiktől meghívást kaptam. Így jutottam el Németországba és Svédországba, hogy az ottani nevelői munkát megfigyelhessem. A pedagógusi pályát pedig azért választottam, mert a saját példámon keresztül szeretnék a fogyatékossággal élő emberek iránt elfogadóbb generációt nevelni. A pedagóguskollégáim szemléletformálását is fontosnak tartom, ezért is örülök az olyan alkalmaknak, amikor egy osztályfőnöki óra keretén belül meghívnak iskolákba előadást tartani. A munkám rengeteg kihívás elé állít, de éppen ezt szeretem benne. Büszke vagyok arra, hogy a konduktoroknak kiírt 2014. Évi Hári Mária Pályázat 3. helyezettje lettem, ugyanis ez a díj alapozta meg, hogy 2015. szeptemberében felvételt nyerhessek a doktori képzésre.

Világkongresszus a konduktív pedagógia központjában

A Világkongresszust minden harmadik évben a Konduktív Nevelés Nemzetközi Pető András Társasága írja ki.

– 2006-ban úgy gondoltuk, hogy szép lenne, ha a X. jubileumi Világkongresszust nálunk, az anyaintézményben rendeznénk meg, ami így is történt, persze a jelenlegi helyzetnek megfelelően online módon – veszi át a szót Vona Zsófia, a kongresszus szervezője. – Érezzük az igényt, hogy újra és újra megrendezzük ezt az eseményt, hiszen a konduktorok, a társszakmák képviselői, az érintettek szülei vagy éppen volt hallgatóink számára nagy segítséget jelent a konduktív neveléssel kapcsolatos legújabb eredmények, kutatások, hírek ismertetése.

– A konduktív pedagógiai rendszer sokszínűségével, holisztikus szemléletével, egyre pontosabban mérhető eredményeivel, illetve kutatási újdonságaival ma aktuálisabb, mint valaha – teszi hozzá Gruber Mónika konduktor, szakpszichológus. – Pető András konstruktív módon jutott új gyakorlati felfedezésekhez és ösztönösen, emberszeretettől vezérelve teremtette meg a konduktív nevelési rendszert. A jövőre nézve pedig ránk hagyta a feladatot, hogy továbbfejlesszük azt a csodát, amit a konduktív pedagógia a vele kapcsolatba lépőknek adhat.

Komplex segítség a gyermekek számára

– Az eltelt 50 évben a konduktív nevelési rendszer folyamatosan bővült és az utóbbi években sikerült úgy megújulnunk, hogy közben a hagyományos ellátási formáinkat is meg tudtuk őrizni – folytatja Mónika. – Önálló Konduktív Pedagógiai Központtal rendelkezünk, ahol minden korosztály ellátására van lehetőségünk. Komplex fejlesztésünk célja az iskoláskor előtti különleges gyermekek és családjaik hatékony ellátása. A pedagógiai rehabilitáció a gyerekek speciális oktatását, gyógypedagógiai nevelését, illetve a felnőttek társadalmi integrációját jelenti. A konduktív nevelés a fizikai segítségnyújtás mellett a lelki támogatást is magában hordozza. Egy idegrendszeri sérüléssel élő, mozgássérült gyermek esetén számos kérdés, aggodalom merülhet fel a szülőkben, ezért szükség esetén nevelési tanácsadást is nyújtunk. Fontos számunkra, hogy támaszai lehessünk a hozzánk forduló családoknak, hiszen ez a legfogékonyabb időszak egy gyermek fejlődésében.

Cél: az önállóság

A konduktív nevelés alapelvei figyelembe veszik a modern agytudományok által bebizonyított tényeket, amelyek szerint az agynak szüksége van a folyamatos aktivitásra a maximális egyéni teljesítmények eléréséhez.

– A sérült agy irányított, tervszerű cél- és feladatrendszerben hatékonyan képes javítani saját funkcióit. Célunk, hogy az érintett gyermekek szülei vagy éppen felnőtt pácienseink időben tudjanak arról, hogy a konduktív nevelés számos kérdésben lehetőséget teremthet egy önállóbb életvitelre – hangsúlyozza Mónika.

(fotó: semmelweis.hu, privát)