A Családbarát Magyarország Központ 2019 óta ítéli oda a Családbarát Hely tanúsító védjegyet munkahely, illetve szolgáltatóhely kategóriában. A tanúsításra Magyarország egész területéről jelentkezhetnek a verseny- és közszférából mikro-, kis-, közép vagy nagyvállalatok, valamint a nonprofit szektorból civil szervezetek, egyházi és közintézmények.    

A két éven keresztül érvényes tanúsítvány hitelesen igazolja a szervezet családbarát szemléletű működés iránti elkötelezettségét, valamint az ennek megvalósításáért tett alapvető intézkedések meglétét.    

Cikksorozatunkban tíz kérdést teszünk fel Családbarát Hely tanúsító védjeggyel elismert vállalkozások, szervezetek vezetőinek. Válaszaikból olyan megvalósított ötleteket, fejlesztéseket, jó gyakorlatokat ismerhetünk meg, amelyekre példaként is tekinthetünk.    

A Diákhitel Központ Zrt. immár 21 éve biztosítja a világszinten is egyedülálló, kedvező diákhitelezési rendszert hazánkban. Az elmúlt bő két évtizedben több mint félmillió hallgató élt a diákhitelek valamely formájával és ezen keresztül 250 ezer diák jutott felsőoktatási diplomához. A központban összesen 105 fő dolgozik – minimális női többségben. Rendkívül fiatal a munkavállalói közösség, összesen 77 gyermeket nevelnek. A tavaly nyáron kinevezett vezérigazgató, a jogász végzettségű Rákossy Balázs határozott célokkal érkezett a szervezethez, és azon dolgozik, hogy újabb termékekkel támogathassák a jövő nemzedékének felsőoktatási tanulmányait, értéket teremtve ezzel a hallgatóknak.

Mi motiválta akkor, amikor ezt a pályát választotta? Szerepet játszott ebben példakép vagy megerősítő, támogató háttér?  

– Szüleim mindketten jogászok, végül én is az lettem, de egészen az érettségiig orvosnak készültem. Jó pár év távlatából visszatekintve örülök, hogy végül így döntöttem és a jogi pályát választottam. Pécsi családból származom, nálunk az volt a hozzáállás, hogy mindig visszaadjunk a közösségünknek abból, amit kaptunk. Eddigi szakmai pályafutásom során végig ebben a szellemiségben dolgoztam, és itt, a Diákhitel Központnál ez hatványozottan igaz, hiszen ennek a magasztos küldetésnek a keretében igyekszünk minél több hallgatónak megteremteni a diplomához jutás lehetőségét. Én még annak a generációnak a tagja vagyok, akik nem vehették igénybe a diákhitelt, de két évet tanultam külföldön, ahol láttam, ez milyen segítséget tud jelenteni a mindennapokban. A mai hallgatóknak szerencsére már adott a lehetőség.

Melyik, vezetőként hozott döntésére a legbüszkébb?

– Egy olyan szervezethez csatlakoztam, amely az elmúlt években is mindent megtett annak érdekében, hogy családbarát intézkedéseket vezessen be. A Családbarát Hely tanúsító védjegy megszerzése érdekében munkatársaimmal az elmúlt hónapokban is mindent megtettünk azért, hogy kiérdemeljük ezt a kitüntető címet. De amellett, hogy élhető és méltó munkakörülményeket teremtünk a kollégáinknak, szeretnénk értéket teremteni a diákhitelek piacán a hallgatóknak is. A fő cél, hogy tovább fejlesszük a termékportfóliónkat, magasabb szintre emeljük a digitalizációt és még könnyebb lehessen a termékekhez való hozzáférés. Örömmel tölt el, hogy a kormányzattal együttműködve be tudtuk vezetni a Diákhitel1 kamatstopot, mert a diákhitelek kamatainak befagyasztása által a jelenlegi helyzetben hozzájárulhattunk a hallgatók életének megkönnyítéséhez.

Milyen jó gyakorlatokat tapasztalt a munkahelyén kívül, amelyeket aztán be tudott építeni a szervezet életébe?  

– Korábbi munkahelyeimen számtalan olyan jó ötletet, példát láttam, amelyek meghonosításra érdemesek. Példaként említhetem, hogy állatbarát munkahely lettünk, szabályozott körülmények között behozhatók a házi kedvencek. Fontosnak tartjuk az ép testben ép lélek elvet, így néhány hónapja az egészségügyi szűréseket kiterjesztettük a teljes munkaközösségre, így mindenki igénybe veheti ezeket.

Családbarát szempontból miben egyedi az önök szervezete?

– Amit családbarát szempontok alapján egy mai korszerű cég adhat, azt mi is biztosítjuk. Éppen ezért kiemelkedően magas pontszámot kaptunk az auditfolyamat során. Ebben mindenképp egyediek vagyunk.

Mi a munkahelyéhez kötődő legszebb emléke?

– Nagyon jó élmény volt számomra megtapasztalni, milyen gördülékenyen működnek itt a belső folyamatok. Így az ember a lényeges stratégiai feladatokkal foglalkozhat, nem kell elaprózódnia a különböző adminisztratív teendőkben. Nagy örömet jelent, hogy egy ennyire jól működő, összetartó munkahelyi közösségben dolgozhatok.

Milyen családbarát intézkedés megléte a legfontosabb az ön számára?

– Nem tudnék egyet kiemelni, az egész repertoár fontos, illetve, hogy garantálhatjuk a munka-magánélet egészséges arányát a munkatársainknak. Abban hiszek, ha valaki tisztességesen dolgozik, akkor tekintettel vagyunk a családi életének kihívásaira is. Úgy raktuk össze a családbarát intézkedéseinket is, hogy tekintettel lehessünk minden generáció képviselőjére és minden élethelyzetben lévőre, fiatalokra és idősebbekre, a családosokra és az egyedül élőkre egyaránt. Az eltérő igényeket nem mindig egyszerű kielégíteni, de törekszünk rá.

A családbarát szemlélettel összefüggésben milyen tanácsokkal látna el más döntéshozókat, ha családbarát fejlesztésekben gondolkodnak?  

– A legfontosabb forrásunk a munkaerő, így a munkaközösség erősítése kiemelt jelentőségű. Minél több eszközzel érdemes elősegíteni az egyén szárnyalását és az egészséges munkakörnyezet kialakítását.

Ön személy szerint mennyire találja meg az egyensúlyt a hétköznapok során a munka és a magánélet között?  

– Jól érzem magam a bőrömben. Azt vallom, hogy a családi kötelékek és a munkatársi kapcsolatok is hozzájárulnak az egyensúlyhoz. Kifejezetten fontosnak tartom, hogy jó apai mintát adjak a 8 éves fiamnak, a közös tanulás és sport mindennapos hasznos elfoglaltságunk. Mindemellett pedig rendkívül inspiráló a baráti társaságommal töltött idő. Sokat járunk futni, kerékpározni és túrázni is.

Van-e olyan intézkedés, amelyet feltétlenül be szeretne vezetni „házon belül”?  

– Az új évben elsősorban a társadalmi felelősségvállalás felé szeretnénk elindulni, olyan tevékenység megvalósítása a cél, amellyel segíteni tudunk a különböző, kiszolgáltatott társadalmi csoportoknak. Ezt a szerepvállalást feltétlenül erősíteni szeretném, de a többi területhez hasonlóan ebben is számítok a munkatársaimra és a javaslataikra, mert ilyen tekintetben mindig nyitott és fogékony voltam.

Ha lehetne három ötlete, javaslata, amelyek megvalósításához mindent megkapna, mik lennének azok?  

– A közeljövő kiemelt feladata a Diákhitel Központ digitális rendszereinek további fejlesztése, hogy még jobb szolgáltatásokat nyújthassunk a felsőoktatási hallgatók részére. Ha akár csak egyetlen kívánságom lehetne, akkor egy olyan pénzügyi támogatást kérnék, amellyel korszerűbbé tehetnénk az IT-rendszereinket. A 2023-as évben ezért is dolgozunk majd.