Hétfőn indul az Európai méhnyakrák megelőzés hete, amelynek idén negyedik alkalommal a fővédnöke Novák Katalin családokért felelős miniszter. Ez a kezdeményezés a saját elmondása szerint azért is fontos a számára, mert azt szeretné, ha minél több olyan lány és nő figyelmét hívnák fel a méhnyakrák veszélyeire, akik a megbetegedést még elkerülhetik.

– Ez egy olyan betegség, amelyet évente 1000-1200 nőnél diagnosztizálnak Magyarországon, és több mint 400 nőt veszítünk el évről évre Magyarországon a méhnyakrák miatt. Ez azt jelenti, hogy az év minden napján legalább egy nő, édesanya veszíti az életét a méhnyakrák következményei miatt – hangsúlyozta Novák Katalin.

A méhnyakrák megelőzhető

Hozzátette: a méhnyakrák viszont megelőzhető, ez egy olyan betegség, amelynek a megelőzéséért mindenki tehet. – Azért tettük ingyenessé a méhnyakrák elleni vakcinát, a HPV elleni védőoltást, hogy minden kislány számára ez a lehetőség adott legyen. Javaslom, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, és oltassák be a gyermekeiket a méhnyakrák elleni vakcinával – fogalmazott a családokért felelős miniszter.

Novák Katalin az oltás mellett a szűrés jelentőségét is hangsúlyozta. – Fontos, hogy rendszeresen szűressük magunkat, próbáljuk meg megelőzni a betegségeket, ne csak akkor kapjunk észbe, amikor már ott a baj – emelte ki.

Gyöngyök a szájmaszkokon

A Mályvavirág alapítvány évek óta küzd azért, hogy a méhnyakrák megbetegedés megelőzhető legyen, illetve hogy a már méhnyakrákkal küzdő betegeknek minél nagyobb segítséget tudjanak nyújtani. A Mályvavirág alapítványt olyanok hozták létre, akik maguk is érintettek közvetlenül vagy közvetve ebben a betegségben, és szeretnének tenni azért, hogy másoknak könnyebb legyen, és hogy mások megelőzhessék ezt a betegséget.

Idén a Mályvavirág alapítvány arra buzdít mindenkit, hogy a méhnyakrák betegség jelképét, egy gyöngyöt viseljen a szájmaszkján. Ezért a miniszter beszédében arra kért mindenkit, hogy aki a méhnyakrák megbetegedés ellen szeretne tenni, tegyen a maszkjára egy kis gyöngyöt, és ezzel is mutassák azt, hogy a küzdelem részesei.

– Tegyünk közösen azért, hogy a méhnyakrák betegséget minél inkább megelőzzük, és minél kevesebb nőt, édesanyát veszítsünk el ebben a megbetegedésben – hangsúlyozta a családokért felelős miniszter.

(illusztráció: Shutterstock)