csalad.hu - Saját cégre vágyik a legtöbb egyetemista
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Saját cégre vágyik a legtöbb egyetemista
Budapesti Metropolitan Egyetem
2019. szept. 11. 5:40
Családban élni jó
Ötből négy egyetemista indítana vállalkozást, a legtöbben azért, hogy megvalósítsák önmagukat.

A Budapesti Metropolitan Egyetem felméréséből az is kiderül, hogy tíz diákból kilenc már most legalább 20 órát dolgozik egyetem mellett. A válaszadók 46 százaléka pedig heti 36 órát vagy ennél is többet vállal.

Az egyetemisták 36 százaléka arra számít, hogy 5 éven belül kétszer vált munkahelyet, 27 százalékuk legfeljebb egyszer váltana, 23 százalékuk pedig szívesen maradna az első munkahelyén. Az egyetemisták pályaválasztásakor a legmotiválóbb erő az önmegvalósítás (59%), illetve a magas kereseti lehetőség (29%).

A munkaerőpiaci elhelyezkedés szempontjából a diákok a jó kommunikációs készséget, a nyelvtudást, a motiváltságot, az önállóságot és a szorgalmat tartják a legfontosabbnak. A versenyképes tudás megszerzését leginkább a munkahelytől várják (28%), de hasonló hangsúlyt kap az egyetem és az önképzés, azaz az ismeretek saját erőből történő elsajátítása is (23-23%).

A többség (78%) szívesen vállalkozna, elsősorban az önmegvalósítás és saját képességeik kipróbálása miatt (48%), illetve azért, mert van egy saját ötletük, amiben hisznek, és szeretnék erre alapozni leendő cégüket (17%). Vannak olyanok is – a válaszadók 16 százaléka –, akik egyszerűen csak nem szeretnének alkalmazottként dolgozni. A válaszadóknak ugyanakkor csak közel egyharmada látja magát saját vállalkozása vezetőjeként 10 év múlva, a legtöbben alkalmazottként, illetve közép- vagy felsővezetőként képzelik el karrierjüket. A többség úgy véli, ha vállalkozásba kezdene, az legkésőbb 4 év alatt sikeressé válna.

Akik nem tervezik vállalkozás alapítását, azok főként a munkavállalóként elérhető stabil fizetés (29%) és a kisebb felelősség (26%) miatt válaszoltak így. Minden negyedik válaszadó először inkább tapasztalatot gyűjtene, és csak utána indítana saját vállalkozást.


(Fotó: Shutterstock)