Ingyenes strandbelépő

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. idén is ingyenes strandbelépőt ad a kitűnően tanuló fővárosi általános iskolás gyerekeknek. Az egyszeri ingyenes belépésre jogosító vouchert a Budapest Gyógyfürdői Zrt. bármelyik strandján be lehet váltani - írja az ittlakunk.hu. Akinek csak ötös szerepel a bizonyítványában, választhat a Dagály vagy a Gellért Fürdő, a Római Strandfürdő vagy akár a Pünkösdfürdői Strandfürdő medencéi közül is.

Gyermekvasút

Június 15-től július 14-ig nem kell fizetniük az utazásért a budapesti Gyermekvasúton azoknak az általános és középiskolásoknak, akik a jegyvásárláskor bemutatják kitűnő bizonyítványukat – olvasható a Gyermekvasút Facebook-oldalán. A jegyvásárláskor az eredeti bizonyítvány felmutatására az utazáshoz részvételi jegyet adnak ki.

Harkányi fürdő

Jól járnak a harkányi diákok is, a helyi, Kitaibel Pál Általános Iskola kitűnő tanulói mellett a más településen tanuló középiskolás, harkányi állandó lakcímmel rendelkező gyerekek is egész nyárra szóló, egy főre érvényes belépőt kapnak a strandra. A helyi általános iskolások az évzárón kapják meg a belépőiket, a középiskolások pedig a fürdő marketingirodájában mutathatják be a kitűnő bizonyítványt – emeli ki a Harkányi Hírek.

Siklósi fürdő

A Siklósi Termálfürdőben június 22-én és 23-án azok a diákok, akik bemutatják a recepción a diákigazolványukat és a kitűnő bizonyítványt, ingyenes belépőjegyet kapnak.