csalad.hu - „Az önkénteskedés számomra egy kaland”
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!
„Az önkénteskedés számomra egy kaland”
Ivanova Daniela, fotó: Magyaródi Milán
2019. dec. 5. 6:04
Életmód
Azt vallja, minden emberben ott van a jó. Ki így segít, ki úgy. Van, aki utal egy adott összeget, míg más ételt vesz egy rászorulónak, vagy elmegy önkénteskedni. Az Önkéntesség Világnapja alkalmából Vitéz András Gyulával, („Bandival”), a Volt Nevelők Szolgálata (VONESZO) Alapítvány megálmodójával és elnökével beszélgettünk.

A gyermekotthonok és gyermekvédelmi szakszolgálatok életét teszi könnyebbé a Volt Nevelők Szolgálata (VONESZO). A szervezet nemcsak a hátrányos helyzetű gyermekek, hanem az őket nevelő szülők, nevelők támogatását is célul tűzte.

Hogyan ismerkedett meg az önkéntes tevékenységgel?

– Az első ilyen tapasztalásom úgy kezdődött, hogy fogalmam sem volt róla, hogy önkénteskedni megyek. Akkoriban sofőrként dolgoztam és egy kisbuszt kellett elszállítanom egy erdélyi gyermekotthonba. Annyit mondtak nekem, hogy „4000 forint lesz”, amiből arra következtettem, hogy ez a fizetségem. Kicsit kevésnek ítéltem meg, de gondoltam, karitatív megmozdulásról van szó, így elvállaltam. Csak később derült ki számomra, hogy a benzin összegét összedobva igazából nekem kellett ennyit fizetnem. Akkor tudatosult bennem először, hogy az önkéntes tevékenység sokszor nemcsak önkéntes, hanem önköltséges is. Ennek ellenére nagyon megtetszett és szívesen visszajártam hozzájuk.

Nevelő is volt. Milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodott munkája során?

"Egy személyben voltam az édesapjuk, édesanyjuk, a barátjuk és a tanítójuk"

– Így van, 2008-ban lettem nevelő. Ez már nem önkéntes alapon működött, viszont a havi munkabérem nem volt több 20 ezer forintnál. Egy kolostorból átalakított gyermekotthonban éltem és dolgoztam. Volt nyolc fiam, akiknek egy tanév erejéig egy személyben voltam az édesapjuk, édesanyjuk, a barátjuk és a tanítójuk is.

Honnan jött az indíttatás, hogy egy saját szervezetet hozzon létre?

– A gyermekotthonban töltött idő során több önkéntessel találkoztam és azt vettem észre, hogy sokan egyáltalán nem voltak tisztában az önkéntesség fogalmával. Nem tudták, miként lehet jól segíteni, úgy, hogy az valóban hasznos legyen a segítettek számára. Ekkor fogant meg bennem a gondolat, hogy hozzunk létre egy olyan szervezetet, amellyel a valós igényeket felderítve tudnánk támogatást nyújtani és felkészült, kompetens önkénteseket közvetíteni feléjük. Elsősorban pro bono (a közjót szolgáló – a szerk.) tréningeket tartunk, és kiemelt figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetű gyermekek mellett az őket nevelő szülőkre, nevelőkre is. Ez hiánypótló ma Magyarországon, mert ugyan más szervezetek is foglalkoznak nevelőszülőkkel, nevelőkkel, viszont nálunk a szakmai segítség mellett személyes támogatást is kapnak. Emberközelibb és személyesebb ez a támogatási forma, hiszen fontos, hogy legalább annyira foglalkozzunk velük emberként is, mint profiként.

Mik az alapítvány főbb ismérvei?

– Alapítványunknak folyamatos projektjei vannak. Ez azt jelenti, hogy tartjuk a kapcsolatot egy intézménnyel, de projekteket is viszünk, és mindig megújulunk, ami új színeket hoz az együttműködésbe. Legfőbb ismérveink közé az alábbi négy pontot sorolnám: valós igények, rendszeresség, személyesség, kiszámíthatóság.

A valós igényekről úgy kapunk információt, hogy megkérdezzük, mire van szükség. A rendszeresség azért fontos, mert csak akkor látjuk a változó igényeket, valamint a fejlődést is. Így lehet karbantartani, és utánkövetni is a haladást. A gyermekek számára szintén különösen fontos a rendszeresség, hiszen ez is hozzájárul a bizalom kiépítéséhez.

"Érzékeny terület, amely nem fogyasztható szárazon"

Ami a személyességet illeti: úgy vélem, nincs hiteles segítségnyújtás egy szervezeten belül, ha a kollégákkal való kapcsolat felszínes. Nekünk munkabarátságaink vannak, mert ez egy olyan érzékeny terület, amely nem fogyasztható szárazon.

A negyedik ismérvünk a kiszámíthatóság, ami hasonlít a rendszerességhez, de mégsem ugyanaz. Rendszeresség az, ha évente ötször megyünk valahová, a kiszámíthatóság pedig, amikor lefixáljuk, hogy mikor (mosolyog).

Egy új projektjük van készülőben. Mesélne róla?

– Úgy született meg ez az ötlet, ahogy a nagy ötletek szoktak: nagyon gyorsan. Már fél lábbal a szabadságomat töltöttem, amikor rám írt egy kollégám és négy egymást követő napon keresztül, non-stop ötleteltünk a továbbiakon – majd beadtuk pályázat formájában. Egy improvizációs playback színházat szeretnénk létrehozni családok átmeneti otthonában, amelynek lényege, hogy a gyermekek a színdarabokon keresztül újraélhetik életük különböző eseményeit. Jól tükrözi ezt a projekt címe is: Élheted, amelyből kivonva a „h” betűt, az „életed” szót kapjuk. Biztos vagyok benne, hogy ez erős, egyénre vonatkozó feldolgozó hatással is bír majd. A programot egy kiválasztás előzi meg, majd egy felkészítő tábor veszi kezdetét, ahol elsajátíthatják a technikát. A hosszútávú cél ugyanis nem más, mint hogy az ott tapasztaltakat tovább is adhassák a jövőben. A projektet a MOL Alapítvány karolta fel és támogatja.

Mi az az elért cél, amelyre különösen büszke?

– A mi VONESZO-álmunkra, amelyet folyamatosan valóra váltunk. Vannak köztük kis, közepes és nagy álmok, amelyek mindig úgy valósulnak meg, ahogy azt a körülmények engedik, vagy éppen megkövetelik. Két éve realizálódott a szervezet vezetőségében, hogy az alapítványunk egy olyan innovatív közeg, melyet érdemes lenne fejleszteni, kinőttük magunkat. Így hát azért dolgoztunk és személy szerint még imádkoztam is, hogy jöjjön valaki mellém önkéntesen, akinek van ideje, ismeri a tevékenységünket és szeret, illetve tud is emberekkel foglalkozni – hiszen ekkor nem tudtunk volna egyből bért fizetni valakinek. Nem sokkal később szó szerint becsengetett a mostani HR vezetőnk, hogy van fél évnyi ideje és szeretne önkénteskedni – azóta is tagja csapatunknak.

Milyen jövőbeli tervei vannak az alapítvánnyal kapcsolatban?

"Elsősorban egy ember vagyok, Bandi, aki integrálja a tudását"

– Azt szeretném, hogy olyan szervezet legyünk, amely még több valós igényre tud majd mélyebb válaszokat adni. Álmunk, hogy profikká váljunk és növekedhessünk, de nem feltétlen létszámban, hanem szellemiekben. Ezért képezzük magunkat folyamatosan a kollégáimmal, hogy a megszerzett tudást visszaforgassuk a szervezetbe. Fontos számomra, hogy elsősorban egy ember vagyok, Bandi, aki integrálja a tudását, hogy azt mások hasznára fordíthassa. Ahogy a gyermekotthonban lévők sem árvák, vagy szegények, hanem gyermekek, és a támogatók sem csak adakozók, hanem „Eszterek” és „Leventék”. Legfontosabb tervem, hogy továbbra is úgy növekedjünk, hogy „ember”-ek maradjunk, ne számok egy képletben.

Mit adhatunk másoknak és önmagunknak az önkénteskedéssel?

– Érdemes olykor kilépni a mókuskerékből és erre nagyon jó lehetőséget nyújt egy ilyen tevékenység. Önkéntesként sokszor olyan helyzetbe kerülünk, amibe „normál” esetben nem kerülnénk, emellett pedig van egy nagyon mély személyiségformáló hatása. Jómagam például önkéntesként először apa szerepben találtam magam, ami egyértelműen a komfortzónámból való kilépést jelentette 25 évesen. Számomra az önkéntesség egy kaland volt, mára szakmai munka is. Fontos, hogy megtaláljuk azt a területet egy önkéntesnek, ahol kompetens, hatékonyan tud dolgozni és közben jól érzi magát. Ez komoly munka szervezetünk részéről.



Ön szerint melyik az adományozás legjobb módja?

– Minden emberben ott van a jó. Ki így segít, ki úgy. Az bizonyos, hogy megvan a lehetősége, hogy életünk során ezt valamilyen formában kamatoztassuk. Van, aki utal egy adott összeget, míg más ételt vesz egy rászorulónak, vagy elmegy önkénteskedni. Az önkéntesség jelensége egy üzenet, egy világítótorony, és amíg az adományozásban, támogatási rendszerekben van önkéntesség, addig ez remény az emberiség számára.