Csaknem 1000 gyerek érkezett a Fővárosi Nagycirkusz Repülőcirkusz című előadására. A különböző színű pólóba öltözött csoportok annak rendje és módja szerint először a büfét rohamozták meg, ipari mennyiségben fogyott a pattogatott kukorica és a nyalóka.

Sajnálják, hogy haza kell menni

Az egyik szervező elmondta, hogy a zöld pólósok a kárpátaljai gyermekek, ők az egyhetes zánkai táborból érkeztek az előadásra, innen mennek haza. A többiek vidéki városokból jöttek. Anna és Adél a Csongrád megyei Felgyőről érkeztek, reggel 7 óra előtt indult a buszuk.

– Én már ezerszer voltam cirkuszban. Az állatokat szeretem a legjobban, meg azokat az ügyes tornászokat – mondta Adél, miközben arra vigyázott, hogy a púpozott pattogatott kukorica minden darabja a papírdobozban maradjon.

Anna most van itt először. Azt mondja, ő mindenre kíváncsi, de egyelőre fogalma sincs, mi vár most rá. Ő talán jobban izgult, mint az előadók.

A 14 és 15 éves Julcsi és Marika jó barátnők. Mivel zöld pólóban vannak, egyértelmű volt, hogy ők kárpátaljaiak, és vasárnap óta vannak Zánkán, innen a cirkuszból már haza mennek. Sajnálják, hogy vége a tábornak.

– Bomba jóvolt, nagyon jó programok voltak, és a Balaton is fantasztikus.

Az egyik lánynak a kalandpark tetszett leginkább, a másik a sárkányhajózást élvezte. Az előadást nagyon várják. Mindketten voltak már cirkuszban, az állatokat szeretik a legjobban.

Élmények az emlékekért

A szinte teltházas előadás elején Bódis József oktatásért felelős államtitkár köszöntötte a gyerekeket. Úgy fogalmazott: a tábor olyan élményt nyújt a gyerekeknek, amelyből egy életen át táplálkozhatnak. A sport, a zene, és ez a mai előadás is olyan feltöltődést ad, amely az ősszel induló új tanévben lelki, szellemi táplálékul szolgálhat. Azt kívánta, mindenkinek legyenek olyan emlékei, élményei, barátságai, amelyekre évtizedek múlva is szívesen emlékszik majd.

Repült itt minden

Az előadáson tényleg minden repült: buzogány, karika, csillár, volt rúdugrószám, lenyűgöző akrobaták és nagyon okos kiskutyák. A fiúkat egészen biztosan a távirányítású repülő produkciója nyűgözte le a legjobban. A modellező a gyerekek feje fölé, elé, mellé irányította a gépet, ami aztán karikákon bújt át, táncolt, szalagot szórt. A fiúk még a szájukat is elfelejtették becsukni. Ha a Némó nyomában című film után mindenki bohóchalat akart, akkor az itt ülők biztosan távirányítós repülőt kérnek majd a szülinapjukra, vagy karácsonyra, akkora sikere volt ennek a produkciónak.

Már 130 ezer gyermek kapcsolódhatott ki

Az Erzsébet Táborok Magyarország legnagyobb táboroztatási programja, amelyet 2016 óta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány valósít meg. Az ottalvós és napközi Erzsébet-táborokban, valamint a fővárosi gyermekprogramokon 2019 végéig csaknem 130 ezer gyermek vett már részt.

Az elmúlt években a táborban nyaraló kárpátaljai iskolások a Parlamentet nézhették meg, idén a Fővárosi Nagycirkusz műsorán vehetnek részt. Idén először a Napközi Erzsébet-táborokban részt vevő iskolai csoportok, valamint a Nagycsaládosok Országos Egyesületének, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványnak, a Katolikus Karitásznak és a Magyar Református Szeretetszolgálatnak a tagjai is megnézhetik a cirkuszi előadást. Ma az egész héten Zánkán nyaraló kárpátaljai magyar gyermekek és az országos napközikben Erzsébet-táborozó kicsik és nagyok, valamint az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványon keresztül jelentkező családok voltak a cirkuszban.

Képek a pénteki előadásból