Az szja-kedvezmény éves szinten mintegy 40 ezer édesanyát érint. Igénybevételéről az adóbevallásnál kell majd nyilatkozni, élethosszig szól, és azokra is vonatkozik, akiknek már felnőtt gyermekeik vannak.

– llyen lehetőség nincs máshol a világon – hívta fel a figyelmet az államtitkár. – Európa legnagyobb kihívása a népesedés. A kontinensen nincs egyetlen olyan ország sem, ahol elegendő gyermek születne ahhoz, hogy fent tudják tartani a népességet. Egyre több fiatal tart el egyre több idős embert, erre a kihívásra kell megtalálni a jó választ.

Legyen könnyebb a fiataloknak

Magyarország családközpontú kormányzásának fontos eleme a hétpontos Családvédelmi Akcióterv, ennek része a legalább négy gyermeket vállaló anyák személyi jövedelemadó-mentessége is. Júliustól négy elem már életbe lép, a Babaváró támogatást, a kibővített CSOK-ot, a jelzáloghitel egy részének elengedését, illetve a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét már igényelhetik a családok, ezek mellett pedig folyamatos a bölcsődefejlesztési program. Mint Novák Katalin hangsúlyozta, mindegyik intézkedés célja az, hogy könnyebb legyen a fiatalok önálló életkezdése, illetve azok helyzete, akik már családban élnek.

Élmezőnyben a hazai családtámogatás

Magyarország élen jár abban, hogy GDP arányosan mennyit fordít a gyermekekre, a családokra.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány folyamatosan tanulmányozza más országok családpolitikáját. Az erről szóló kiadványt a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) készítette el. Ebből egyértelműen kiderül, Magyarország élen jár abban, hogy GDP arányosan mennyit fordít a gyermekekre, a családokra.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke a sajtótájékoztatón bemutatta az Európai családpolitikai kitekintő című kötetet, és elmondta: 45 országot vizsgáltak, 28 uniós és 17 nem európai uniós államot. Öt témakör alapján készült az elemzés, a demográfiai helyzetet, a korfát, a családpolitika intézményrendszerét, a család és munka összeegyeztetésének lehetőségét és a generációs politikát tekintették át. A teljes termékenységi arányszámból látható, hogy Magyarország sereghajtó szerepből az erős középmezőnybe került. A szüléshez kapcsolódó gyermekgondozásban is élen járunk. Magyarországon akár 3 évig otthon maradhatnak az édesanyák, emellett ellátást is kapnak. Máshol is van példa arra, hogy 3 évig otthon maradhat az édesanya, de juttatás nem jár mellé. A gyermekek napközbeni ellátását tekintve is jó példa Magyarország, csak néhány országban van több bölcsődei férőhely, mint nálunk.