– Azt is szeretnénk, hogy azok, akik gyermekre vágynak, de valamiért nem lehet vér szerinti gyermekük, ők is minél korábban örökbe fogadhassanak egy gyermeket – emelte ki Novák Katalin.

– Ezért az örökbefogadás szabályainak egyszerűsítését követően ideális esetlen ugyanannyi idő fog eltelni a gyermek fogantatása és a gyermek megszületése között, mint amennyi az örökbefogadásról szóló döntés és az örökbefogadás között. Tehát ha egy pár úgy dönt, hogy örökbe fogadnak egy gyermeket, akkor jó esetben már 9-10 hónap múlva a kezükben is tarthatják azt a gyermeket – fogalmazott. Ezért egyszerűsítettük a szabályokat, rövidítettük a határidőket, és az örökbefogadói tanfolyamot is ingyenessé tettük. Ezzel egy örökbefogadó pár 140 ezer forintot is megspórolhat, és majd azt a gyermekre költheti – mondta.

– Azt szeretnénk, hogy az örökbefogadó szülők és az örökbefogadott gyermekek minél gyorsabban egymásra találhassanak, és így minden gyermek családban nőhessen fel Magyarországon – hangsúlyozta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.


(fotó: Shutterstock)