A bejgli mára szinte egyet jelent a magyar karácsonnyal: a családi asztalon ott a helye, és sokak szerint akkor az igazi, ha otthon készül. A mákos és diós bejglik az igazi klasszikus ízek, melyekhez régi népi hagyományok is kapcsolódnak.

Mit mesélnek a régi hiedelmek?

A diós töltelékről úgy tartották, távol tartja a bajt és a rontást a háztól, míg a mákos bejgli a bőséget, anyagi gyarapodást szimbolizálta. A régi időkben külön figyeltek arra, hogy a ház eladósorban lévő lánya Szenteste biztosan kapjon belőle – úgy hitték, ezzel jó kérők érkezését is elősegíthetik.

Kedvenc sütemény a császári udvarban is

A bejgli nemcsak a magyar családok, hanem a legendák szerint Ferenc József egyik nagy kedvence is volt a Sacher-torta és az isler mellett. A bécsi történet úgy tartja, Schratt Katalin is bejglivel próbálta „jókedvre deríteni” a császárt – legtöbbször sikerrel. Érdekesség, hogy az 1830-ban Czifray István szakácskönyvében már szerepel a bejgli, „Posonyi finom mákos kaláts” néven.

Régen egész napos program volt – ma már jóval egyszerűbb

A bejgli sütése egykor komoly családi vállalkozás volt: törték a diót, darálták a mákot, dagasztottak, nyújtottak, formáztak. Bár ma már sokkal gyorsabban elkészíthető, a házi változatnak továbbra is megvan a maga varázsa. A tapasztaltabbak szerint egy kis odafigyeléssel bárki elsajátíthatja, és valóban megéri rászánni az időt.

A bejgli tehát nemcsak egy sütemény, hanem része a magyar karácsony hangulatának, történeteinek és közös családi élményeinek. 

És valljuk be: ahogy megérkezik az első illat a konyhából, tudjuk, hogy közeledik az ünnep.