– Ez azt jelenti, hogy több mint 15 ezer ember életén tudtak változtatni például jogi tanácsadással, nyaraltatással és más programokkal – mondta Nagy Anna.

Magyarországon 300 ezer egyszülős család van, amelyek mintegy kilencven százalékában az édesanya a családfenntartó – tudatta.

Hangsúlyozta: a legfontosabb az, hogy – amíg lehetőség van rá – mind a két szülő részt vegyen a gyermek életében, a gyermek pedig ne kényszerüljön idő előtt felnőtté válni.

(fotó: Shutterstock)