csalad.hu - Úristen, gyerekünk lesz!
CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Úristen, gyerekünk lesz!
Tóth Gabi
2020. márc. 16. 15:00
Blogok
Amikor az ember lánya úgy pisil le egy terhességi tesztet, hogy pozitív eredményben bízik, akkor a második csík megjelenésekor viszonylag egyszerű a képlet: örömében sikítozik egy darabig. Amikor nem feltétlenül várja a pozitív eredményt, akkor sem bonyolult a dolog: ijedtében sikít. Na de mi van akkor, ha fogalma sincs róla, hogy mit is szeretne? No, ilyenkor aztán azt sem tudja pontosan, hogy amit lát, az tényleg ott van, vagy érzéki csalódás csupán.

Ez a bejegyzés korábban íródott, de közzétesszük, mert hiszünk abban, hogy a nehéz idők közepette szükségünk van könnyedebb pillanatokra is.

Az én esetemben persze ez sem úgy történt, ahogy normális embereknél szokás, mert nálam a második csík volt az első csík… nem értitek, ugye? Én sem értettem! Én annyira terhes voltam, hogy a tesztemen hamarabb jelent meg a T rubrikánál látható csík, tehát a HCG-hormont kimutató vonal, mint a C, azaz a control csík, ami csak azt jelzi, hogy egyáltalán működik a teszt.

Az első reakcióm az volt, hogy elkezdtem forgatni a kezemben azt a kis kütyüt, hogy minden szögből és a lehető legkülönbözőbb fényviszonyok között is látom-e, amit látok. Megnéztem a tesztet minden oldalról, még tán alulról is, nem mintha annak lenne jelentősége. Amikor meggyőződtem róla, hogy az az izé a kezemben egyértelműen pozitív, teljesen elvesztettem a kontrollt, fel sem fogtam, mi történik és főleg, hogy mit csinálok. Mindenesetre biztosra mentem, mert úgy elhajítottam, mintha tüzes vasat fogtam volna. Utólag belegondolva, szívesen megnézném magam egy rejtett kamerás felvételen, mert szerintem egy csomó képkocka ki is esett. Vélhetően úgy tűnne, mintha egy bolond nő életképeit látnánk az elmegyógyintézetben.

Most mi lesz, Gáááábooor?

Szóval megmondom őszintén, én soha nem voltam az a típus, aki bármit is magában tud tartani. Vannak nők (kicsit irigylem őket), akik egy ilyen hírt hosszasan érlelgetve eltervezik, hogy miként tolmácsolják a párjuknak. Esetleg napokig agyalnak a nagy bejelentés módján, hogy az minél örömtelibb és emlékezetesebb legyen. Nos, az utóbbi nekem is összejött. Tuti, hogy az én drágám emlékezni fog rá, amíg él…

Merthogy miután képes voltam elhagyni a mosdót, ahol egycsapásra megváltozott az életem, gondolkodás nélkül rárúgtam az ajtót a hálószobában alvó szerelmemre, és össze-vissza ugrálva, pattogva, lóbálva a tesztet, azt kiabáltam: „Úristeen, terheees vagyooook, most mi lesz, Gááábooor, gyereeeeküüüünk leeesz, vége mindenneeeek!!!!” Szerencsétlen ember szerintem azt remélte, hogy ez még az álom része, és ha felébred, eltűnik ez a hibbant tyúk a szobájából. Ahogy kezdett magához térni, realizálódott benne, hogy a hibbant tyúk nagyon is valóság, ráadásul egy hete kérte meg a kezét, és az élete hátralevő részét vele fogja leélni. Vélhetően ez a felismerés megrémítette picit, mert olyan fejet vágott, mint aki szellemet lát. Mondjuk pár hónap távlatából nézve, nem csodálom.

„Ezt nekem nem így kellett volna megtudnom…”

Én még mindig ott pattogtam üvöltözve, és nem is sejtettem, hogy Gábor álmai ezekben a percekben foszlanak semmivé. Nem, egyáltalán nem azért, mert nem akart gyereket, de én nem tudtam, hogy neki határozott elképzelése – vagyis inkább vágya – volt azzal kapcsolatban, hogyan fog majd értesülni arról: apa lesz. Ő úgy képzelte, hogy egy szép napon ő, mint a teremtés koronája hazatér a munkából, ahol a ház asszonya gyertyafényes vacsorával várja, majd, amikor végeztek, elővesz egy pöttöm cipőcskét. Majdnem igy alakult… ja, nem! Szóval én rárúgtam az ajtót, és miután a Krausz úgy-ahogy magához tért, pánikszerűen próbált férfi maradni. Az első mondat, ami elhagyta a száját, így hangzott: „Úristen… nem baj!” Azután a következő így: „Ezt nekem nem így kellett volna megtudnom…”

És akkor csönd lett.

Elérzékenyültem… Elérzékenyültünk.

Hirtelen rádöbbentem, hogy egyáltalán nincs vége mindennek. Még csak most kezdődik minden…