A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom tájékoztatása szerint a felhívásukra meghirdetett Gyereket a magasba! akciót Budapesten kívül 36 településen, többek között Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben, Sopronban tartották meg.

A budapesti Hősök terén a családokkal együtt emelt Dudás Miklós világbajnok kajakozó, olimpiai hatodik helyezett; Szatmári András olimpiai bronzérmes kardvívó és Wunderlich József, a Pál utcai fiúk musical sztárszínésze. Mohay Bence, az esemény házigazdája több vidéki helyszínt szólított meg és élő bejelentkezéssel mutatták meg, hogy több nagyvárosban és az erdélyi Csíkszeredában hogyan ünnepelték a gyerekeket a családok.

Mint írták: a 2018 óta minden évben megrendezett Gyereket a magasba! akció lényege, hogy egyszerre, egy időben minél több gyereket emeljenek magasba szüleik, bárhol is éljenek az országban vagy a határon túl. A rendezvénnyel a mozgalom a "gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett áll ki, felmutatva, hogy a gyerek örök érték, és családban élni jó!" - fogalmaztak.

A szombati rendezvényen a fővárosi fellépők közül a Bogár Muzsika gyerekzenekar, Farkasházi Réka és a Tintanyúl, valamint Szabó Balázs bandája szórakoztatta a résztvevőket. Eközben sok program közül lehetett választani.

Az eseményt az idén a Családbarát Magyarországgal együttműködésben szervezte meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. A rendezvény fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes - olvasható a közleményben.