Az eltérő, megkésett fejlődésű gyermekeket és családjaikat segíti az öt éve indított Gyermekút projekt. A program célja, hogy az érintettek hatékonyabb, a szükségleteikhez jobban igazodó, magasabb színvonalú ellátást kapjanak. Az eltérő, megkésett fejlődésű gyermekeket és családjaikat segíti az öt éve indított Gyermekút projekt. A program célja, hogy az érintettek hatékonyabb, a szükségleteikhez jobban igazodó, magasabb színvonalú ellátást kapjanak. 

– Ha a szülőkben felvetődik a gyanú a gyermekük fejlődését illetően, nagyon sokszor a játszótéren vagy az internetről tájékozódnak, illetve olyan szülőktől, akiknek nincsenek igazán pontos információik arról, hogy hova is érdemes fordulni egy felmerülő probléma esetén. Az a biztos, ha a szakembert kérdezik meg – tanácsolta Kereki Judit, a Családbarát Magyarország Központ Gyermekút projektjének szakmai vezetője az InfoRádió Családi hét című műsorában.

– Fontos volt, hogy azokat a szakembereket, akik a gyermekek körül bármilyen szakterületen dolgoznak, összekapcsoljuk, lehetővé tegyük, hogy rálássanak egymás munkájára és megtapasztalják a teamben való együttműködés kulcsszerepét a gyermek ellátása kapcsán – emelte ki a szakmai vezető.

– A célunk az volt, hogy a védőnők, házi gyermekorvosok, szakellátó szakorvosok, a család- és gyermekjólét területén vagy a bölcsődében, óvodában dolgozók és a pedagógiai szakszolgálat szakemberekei együttműködjenek annak érdekében, hogy a gyermek minél hamarabb eljusson a diagnózisig és megkapja a szükségleteihez leginkább illeszkedő  fejlesztést, terápiát – fejtette ki Kereki Judit. 

– A gyermekek ellátása kapcsán lényeges szerepe van annak, hogy ismerjék egymást az őt körülvevő szakemberek, fel merjék emelni a telefont, ha információra van szükségük, és többen tudjanak ránézni a gyermek problémájára, hiszen az ő együttes tudásukkal kapnak igazán pontos képet a gyermekről és az adott problémáról. Így valóban azt a segítséget fogja megkapni a gyermek és a család is, amire szükségük van – hangsúlyozta a Családbarát Magyarország Központ Gyermekút projektjének szakmai vezetője.