Mi egyáltalán a szeretet? Mindent elsöprő erős érzelem? Érzés? Vonzalom? Döntés? Képesség? Kedvesség? Dr. Szántó Szilvia mentálhigiénés segítő szakember, író meglátása szerint inkább döntés, mint mindent elsöprő érzelem.  

Dr. Szántó Szilvia

– Döntés egy jó érzéssel párosulva. Az érzelmi állapotunk ugyan hullámozhat, de szeretni valakit – egészséges esetben – nem függhet attól, hogy milyen hangulatom van. Ha szeretek valakit, akkor is szeretem, ha épp úgy viselkedik, vagy olyat mond, ami nekem nem tetszik. Nyilván azon a keretrendszeren belül (szabályok, elvek, értékek), amiben megállapodtunk. Ha épp dühít valamilyen viselkedése, akkor is tudom szeretni. Mert eldöntöttem. Ez egyfajta elköteleződés, ami stabil, ami nem gyengül, vagy nem szűnik meg kifogások, akadályok hatására.  

A szeretet nem akar megváltoztatni  

– Szeretem és elfogadom a másikat úgy, ahogy van. Ha ő akar változni, az az ő döntése, de nem vetítek bele olyasmit (tulajdonságokat, képességeket), ami nincs meg benne. A szeretetem lehet feltétel nélküli, ugyanakkor a kapcsolatnak vannak feltételei, keretrendszere. A szeretetemben benne van, hogy meghagyom a belső szabadságát, nem akarom helyette tudni, hogy neki hogyan jó, és számára mi a szeretet. Úgy szeretem, ahogyan neki jó. Ha figyelek rá, érzékelem is, hogy szeretve érzi-e magát általam, vagy sem. Ugyanakkor a szeretet nem cseretermék. Nem azért szeretek, hogy ő viszontszeressen, és nem azért szeretem, mert ő szeret. Ha kölcsönösség van, az fantasztikus, de az igazi szeretet nem keresi a viszonzást. Szeretni már önmagában csodálatos érzés. A szeretet képesség és érzés kombinációja, és minél jobban képes vagyok a szeretetre, annál jobban átélem a szeretet érzését. A jó hír, hogy ez a képesség fejleszthető.

Mit jelent az, hogy jól szeretni?  

– A szeretetet az anyanyelvünkkel együtt szívjuk magunkba. Ahogyan a szüleink bántak velünk gyermekként, azt értelmezzük szeretetként. Ez rendben is van addig, amíg törődést, valódi odafigyelést (például kettesben töltött programokat), a szükségleteinkre és az érzelmeinkre való ráhangolódást kaptunk. Ha a szüleink tudták kezelni nemcsak az örömünket, hanem a dühünket, szomorúságunkat, elesettségünket is. Kifejezték úgy is, hogy fontosak vagyunk a számukra, hogy adtak puszit, ölelést, érintést. Ez esetben valószínűleg jól éreztük magunkat, mert azt éltük meg, hogy szeretve vagyunk. Nemrég egy baráti társaságban megsimogattam egy édes hároméves kislány fejét, mert beszélgetés közben úgy éreztem, hogy fogadóképes rá. Utána odafutott az anyukájához, és azt mondta neki: „Anya, te is simogass!”. Valószínűleg hiányzott neki ez a fajta szeretetkifejezés.

Lehet rosszul szeretni?

“Szeretni nem könnyű, jól szeretni főleg.”

Ha gyerekkorunkban a szüleink nem tudtak ránk hangolódni, ha érzelmileg és akár fizikailag is fájdalmat okoztak nekünk, ha elhanyagoltak, becsméreltek, kigúnyoltak, minősítettek bennünket, akkor mi gyerekként azt hittük, hogy ez a szeretet. Mert az az alapfeltételezésünk, hogy mi mást kapnánk a szüleinktől, ha nem szeretetet? Azt hisszük, hogy az szeretet, ha irányítanak, kontrollálnak bennünket, ha valaki „jó szándékból” megmondja nekünk, hogy mit csináljunk. Miközben ez a javunkat szolgálja? Jó érzés nekünk? Valószínűleg nem. Mivel azonban ebben nőttünk fel, ez a természetes, így el sem gondolkozunk a kérdésen. Aztán belekerülünk olyan párkapcsolatokba, ahol hasonló bánásmódot tapasztalunk, mint gyermekkorunkban. Például a párunk folyton hívogat, hogy merre járunk, minden lépésünkről tudni akar, mindig velünk akar lenni, nem szereti, ha másokkal találkozunk stb., és azt hisszük, hogy ez szeretet. Lehet, hogy egy cikk, könyv olvasása vagy megkezdett önismereti út ébreszt rá bennünket arra, hogy valójában nem szeretet, amit kaptunk. Ezt valahol mindig is éreztük, csak nem mertük bevallani magunknak, mert fájó volt szembenézni azzal, hogy egy számunkra fontos személy mégsem szeretettel fordult felénk. Nem azért, mert rossz ember, hanem azért, mert lehet, hogy őt sem tanították meg szeretni. 

Tudni kell a mértéket is

Összességében akkor érezzük magunkat szeretve, ha olyan bánásmódot kapunk, ami jóleső érzést okoz a számunkra. Ha annyit kapunk a szeretetből és olyan módon, amit be tudunk fogadni.  

– Nem jól szeretünk akkor, ha nem úgy szeretjük a másikat, ahogyan neki az jóleső, komfortos. Ha többet, vagy kevesebbet adunk, mint amire szüksége van. Lehet, hogy a másik fél szereti a minőségi időt, de folyton együtt lenni már sok lenne neki. Lehet, hogy szereti a kedves figyelmességeket, de ha elárasztjuk napi szinten velük, az már fullasztó. Lehet, hogy szereti az elismerő szavakat, de folyamatosan áradozó üzenetekkel elhalmozni nem szerencsés. Ugyanígy, ha valamiből túl keveset kapunk, az hiányérzetet kelt bennünk. Ha úgy fejezem ki a szeretetem, ahogyan ő nem tudja fogadni. Nem szeretet, ha a másik helyett eldöntjük, neki hogyan jó: például ölelgetjük, puszilgatjuk, mondván, ezt mindenki szereti, miközben ő nem bírja a túl szoros és gyakori testi kontaktust. Nem szeretet a „jó szándékkal” való indoklás és a másik határainak, szabadságának megsértése.  

A nem jól szeretés eltávolodáshoz vezethet

– Ha az egyik fél a kapcsolatban nem jól mutatja ki a szeretetét, a másik nem fogja szeretve érezni magát, így előbb-utóbb megjelenik a neheztelés, a sértődés, az elhanyagoltság érzése, ami idővel közömbösséghez és eltávolodáshoz vezet. Semmi jó nem származik belőle. A szeretettel és az önismereti vetületeivel foglalkozom egyébként a tavasszal megjelenő Napocska-projekt – Szabadulás és gyógyulás az érzelmi bántalmazásból című önsegítő könyvemben is, hangsúlyozva: egy egészségesen működő kapcsolatban egyensúly van. Az adás és kapás, ha rövid távon hullámzik is, de aztán kiegyenlítődik. Mindkét fél szeretet-igényei kielégülnek.  

Önszeretetre és önismeretre is szükség van

– Akkor tudunk jól szeretni, ha van empátiás képességünk és bele tudunk érezni, helyezkedni a másik érzéseibe, helyzetébe. Ha nincs empátiánk, akkor átlépjük a másik határait és megbántjuk. Ez nem szeretet. Emellett akkor tudunk szeretni, ha hozzáférünk a saját érzéseinkhez is, ha önmagunkkal jó a kapcsolatunk. Nem véletlen a mondás, hogy ha önmagunkat nem tudjuk szeretni, akkor mást sem tudunk. Hiszen, ha önmagunkat nem szeretjük, az így vagy úgy ki fog vetülni másokra is. Az sem működik, hogy önmagunk helyett szeretjük majd a gyerekünket, párunkat stb. Azért nem, mert ha önmagunkhoz nem férünk hozzá, akkor egyrészt a másik sem fog hozzánk férni, másrészt a bennünk lévő blokkok miatt nem leszünk képesek a szeretet érzésére. Szeretni nem könnyű, jól szeretni főleg. Kevesen tudnak szeretni, és sokan vannak meggyőződve az ellenkezőjéről. Első lépésként dolgozzunk önismeretileg magunkon, tanuljuk meg önmagunkat elfogadni mindenestül. Ezután, ha már képesek vagyunk hozzáférni az érzéseinkhez, megtanulhatjuk azokat kifejezni, kezelni. Ekkor a másik emberre is jól rá fogunk tudni hangolódni, és így szeretni is tudjuk majd. Úgy, ahogyan neki jó.