csalad.hu - Szedd magad! – Lekvárok és unokák
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Szedd magad! – Lekvárok és unokák

Schäffer Erzsébet
2020. máj. 29. 5:00
Blogok

Nemsokára indul a befőzési szezon. Eper, málna, meggy és sorban a többi. Ebben a zűrzavaros időben teljesen megfeledkeztem róla. Kész szerencse, hogy volt, aki figyelmeztetett rá.

– Van még abból a lekvárból nagymama?

– Melyikből?

– Abból, a legfinomabból…

– A sárgabarackból?

– Nem…

– A feketeribizlire gondolsz?

– Nem…

– Hát akkor az eperlekvár…

– Az a kedvencem, de van még egy… tudod, amiből kevés volt…

– Az őszi málna!

– Az! Van még?

Hát persze, az őszi málna… Meghiszem azt! Mindegyik azt keresi. Most, hogy emlegetem, már a gondolatára is összefolyik a nyál a számban. Ahogy a rekesz fölé hajol az ember és megcsapja orrát az a földöntúli édes illat. Ez a kis magvas gyümölcs gyanítom, összeszed mindent a nyárból. Érlelt napmeleget, öreg esték és fáradt hajnalok mézeit, fülledt nappalokat, tücsökciripelős éjszakát. A zamata sűrű, mély, ha egy szemet a szádba veszel, s nyelveddel szétlapítod, orrodba, tüdődbe, ereidbe szétárad valami csoda. Égi vegykonyháról hoz üzenetet az őszi málnába rejtett isteni esszencia. Megértem, hogy szeretik.

Néhány üveggel be szoktam főzni. Úgy kell rejtegetnem. Még azok az unokák is odavannak érte, akik a sárgabarackra esküsznek. Egyszer öreg, rosszkedvű, magányos barátomnak vittem egy üveg őszi málnát. Ránézett, morgott.

– Lekvár. Kis csípős kolbász… azt még meg is köszönném…

Ott hagytam. Őt is meg az őszi málnát is. Pár nap múlva fölhívott. A hangjára rá se ismertem.

– Boszorkányos a lekvárod! Vajas kenyérre kentem vékonyan. Tudod, mit éreztem? Fiatalságot. Édes mámoros hajnalokat, harmatot egy rózsaszirmon, kisgyereket, száján kibuggyan a tej. És láttalak, ahogy főzés közben az illatos gőzbe hajoltál… Elvarázsolt a lekvárod a kenyeremen…

Az unokák nem keverednek, mint az öreg gavallérok ilyen költői hangulatba. Reálisak és célratörők.

– Szóval van még őszi málnád, nagymama?

– Nincs – mondtam kegyetlenül, hogy visszarántott múltam andalító muzsikájából a sivár mába. – Nincs, megettétek – ismételtem szárazon. – Amúgy is eperszezon van, tele a környék Szedd magad! táblákkal. Tudod, mi az? – tettem hozzá szigorúan.

– Tudom – mondta lehangoltan – mászik az ember a földön és szedi a sáros epret…

– Sáros? Hol láttál te sarat? Hónapok óta nincs eső! Kiszáradunk! Amúgy meg abból a mászva szedett eperből lesz a lekvár, amit állítólag szintén szerettek. Vagy nem?

– De. Az is a kedvencem…

Fájdalmas sóhajt hallat.

– Hol van ilyen szeddmagad?

Már nem tudom, hol és hogyan hagytuk abba, állítólag a jövő héten mennek epret szedni. Ha még lesz… Én meg persze megbántam a kemény mondataimat és persze küldtem nekik a tizennyolcas eperlekvárból. Meg egy őszi málnát. Az utolsót.