Novák Katalin az akciótervről folytatott hét és fél órás parlamenti vita után kedvezőnek nevezte, hogy "legalább szóban" az ellenzéki pártok is támogatásukról biztosították a célokat. Az ellenzékből csupán egy frakció - a Párbeszéd - nem képviseltette magát, és sok kormánypárti képviselő szólalt fel. Hozzátette ugyanakkor hogy az eddigi tapasztalatok azt mutatják: a családokat támogató intézkedéseket nem szavazta meg az ellenzék.

Novák Katalin az elvi nézetkülönbségek közé sorolta, hogy a kormányzat a munkával kötötte össze a családtámogatásokat, nem a szociálpolitika részének tekinti. Meglátásuk szerint nem kizárólag a szegényeknek járnak a családtámogatások, hanem minden olyan családnak, ahol "felelős módon vállalnak és nevelnek gyermeket", annyit adnak, amennyire lehetőség van, és a magyar gyermekekben látják a magyar jövőt. Elutasítják azt a nézetet, amely szerint a bevándorlás orvosolná a demográfiai problémákat - emelte ki a kormányzat álláspontját.

Az államtitkár azt hangsúlyozta, hogy elsősorban a magyar emberek szorgalmának köszönhető, hogy van lehetőség továbblépni a családok védelmében,.

A miniszterelnök által február 10-én bejelentett hét pontból négy július elsején lép hatályba, a mostani törvényjavaslat ezekkel foglalkozott. Kettőről az őszi ülésszakban dönthetnek, a bölcsődeépítés pedig nem igényel törvénymódosítást.

A törvényjavaslatban szerepel a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási programja, valamint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) két bővítése; a szükséges szabályokat rendeletek tartalmazzák, a kereteket pedig törvényi szinten határozzák meg.