Színház az egész világ

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház januárban és februárban is számos érdekes előadással várja a gyerekes családokat. Január 14-én a Hangmadár című darab hívja varázslatos utazásra a 2-6 éves korosztályt, január 15-16-án Locspocs és a sárkánylány bűvöli majd el a 4-8 éveseket, január 18-án pedig a kiskamaszok szórakozhatnak jól a Mario és a varázsló halhatatlan klasszikussá vált történetét nézve. A hónap végén a Macska voltam Londonban és az Óz, a varázsló kalandokkal teli meséje is megelevenedik a színpadon. Érdemes áttanulmányozni a Kolibri Fészek és a Kolibri Pince műsorát is, ahol szintén nagyszerű előadások közül válogathatunk.

További információk és műsor:  https://kolibriszinhaz.hu/musor/?y-m=2023-January  

Cifra Palota

Január 12-én és 22-én, majd február 5-én, 12-én, 19-én és 26-án is egész délelőttös kreatív, művészeti programoké a főszerep a MÜPA szinte teljes területén, ráadásul ingyenesen. Reggel 10 és délután 1 óra között a gyerekek kedvükre rajzolhatnak, festhetnek, hajtogathatnak, ragaszthatnak, ha pedig ezt megunták, az egész család részt vehet az interaktív zenés, tánc- és meseelőadásokon. A programot általában minden vasárnap megrendezik, de egy-egy nap kimaradhat, így javasolt indulás előtt ellenőrizni a honlapon.

További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/cifra-palota-2023-01-15_10-00-kek-terem  

Jégkirályság

Amikor az állatkerthez hideg van és a legtöbb állat egyébként is téli álmot alszik, érdemes inkább a szomszédos Fővárosi Nagycirkuszt célba venni. Január 14-től a Jégkirályság című előadás igazi, káprázatos mesevilágba kalauzolja el a család minden tagját. Az ukrán társulat show-műsorában látványban, bohócokban, artistákban és cuki kisállatokban sincs hiány. Sőt, ha eddig nem volt szerencsénk, a porondon a világhírű, magyar többszörös Guinness-rekorder Rippel Brothers-t is láthatjuk fellépni.

Jegyvásárlás és időpontok: https://fnc.hu/eloadas-idopontok/ 

LEGO kiállítás

Ha a tavalyi megnyitó óta még nem vittük el a csemeténket, akkor január 31-ig időben vagyunk, hogy ellátogassunk a The Art Of The Brick kiállításra, ahol a New York-i művész, Nathan Sawaya kizárólag LEGO építőkockákból készült lélegzetelállító szobrai láthatóak. Az eddig 42 világvárosban elsöprő sikert arató tárlat alkotásai között találkozhatunk életnagyságú T-Rex csontvázzal, de Michelangelo Dávid, Van Gogh Csillagos Éj, vagy éppen Leonardo da Vinci Mona Lisa című művének másával is. Ha elfáradunk a nézelődésben, megpihenhetünk egy kis legózásra az interaktív sarokban, ahol kicsik és nagyok is kedvükre alkothatnak.  

További információk: https://artofthebrick.hu/

A lenyűgöző emberi test

Nagyobb gyerkőcökkel szuper program lehet a Body Worlds kiállítás is, ami február 19-ig a budapesti Etele Plázában várja az érdeklődőket. Az egyedi plasztinációs eljárás révén megőrzött valódi emberi testeken keresztül betekintést nyerhetünk az anatómia világába. Láthatjuk az emberi test teljes szerkezetét, a betegségek és szenvedélybetegségek hosszú távú hatását vagy a mesterséges térd- vagy csípőízületek mechanikáját. Az érdekfeszítő kiállítás célja az ámulatba ejtésen túl felhívni a figyelmet a tudatos, egészséges életmódra és a testünk tiszteletére is.

További információk: https://bodyworldskiallitas.hu/a-kiallitasrol/

Reformkori játszótér

A főváros egyik legújabb játszótere mindenképp megér egy félórás fagyoskodást a szülőknek. A 12. kerületi Hollósy Simon utcában tavaly októberben megnyílt játszótéren a gyerekek a reformkor nagy vívmányain csimpaszkodhatnak végig. A Lánchíd az Alagút, a Kisfaludy-gőzhajó, valamint a fogaskerekű is feltűnik kreatív játékok formájában. A legkisebbek sem fognak unatkozni, ugyanis van mini csúszda, baba- és fészekhinta, rugós lovacskák és mini bringapálya is. A szülők mindeközben a téren felállított tablókon olvashatnak a korszakról, amit fotók és még több online információt kínáló QR-kódok is színesítenek.