Mikulás, ahogy a kicsik látják: „Olyan öreg, hogy lehet, már nem is él”

Nem sok minden marad meg a gyerekek aranyköpéseiből anélkül, hogy lejegyezném őket, de a tavalyi Mikulásvárás nálunk emlékezetesre sikeredett. A lányom minden évben készít ajándékot a Télapónak és a Jézuskának is, cserébe a szép ajándékokért, amiket ő kap tőlük. Múlt évben a szokásos rajz-keksz kombót „kicsit” fel akarta turbózni: elkezdett megágyazni a Mikulásnak a nappaliban azzal a céllal, hogy ha meglátja a Télapó, milyen kényelmes itt nálunk, majd itt marad velünk egész évben.

A manók sem játszhatnak egész évben, Mama!

– De hát ki viszi el a többi gyerek ajándékát, ha nem megy tovább a Mikulás? – kérdeztem.

– A manók sem játszhatnak egész évben, Mama! Dolgozzanak egy kicsit ők is! Legfeljebb majd Teó (a kistesó) is besegít.

Csodás családi anekdoták születhetnek azokból az évekből, amikor még feltétel nélkül hisznek a kicsik a Mikulás létezésében, viszont a legviccesebb párbeszédek és beszólások mégis akkor születnek, amikor elkezdik megkérdőjelezni, hogy valóban a nagyszakállú hozza-e az ajándékokat. Akkor van csak igazán szükség a szülői fantáziára!

Csokorba gyűjtöttünk néhány ismerőseink köréből származó igazi gyöngyszemet.

A Mikulás Milán szerint

„Szuper turbó szánnal jár, de olyan öreg, hogy lehet, már nem is él.”

Gabi hisztimegelőzése felsőfokon

„Miután a csokiból készült Mikulások már november eleje óta ott vannak az üzletekben, és nem kerülhető el, hogy gyerek nélkül menjen mindig az ember bevásárolni, így a gyerekeimnek hamar feltűnt, hogy tele a bolt csokimikulással és hasonló dolgokkal. Húztak is, hogy vegyünk már belőle, hiszen olyan szép, olyan finom lehet. Elmeséltem nekik, hogy a Mikulás nagyon messziről jön, nagyon sok gyereknek hoz ajándékot, és hogy ne kelljen neki mindent a szánkón cipelnie, megbízza minden évben mindenhol a boltokat, hogy mire ő jön, legyenek telis-tele csokimikulással. Nekünk pedig meg kell várni, míg a Mikulás bevásárol, és csak utána szabad venni belőle – nehogy miattunk más gyereknek ne jusson. Meg is értették. Az előadásom után bármikor bementünk a boltba, mindig megkérdezték:

Anya volt már a Mikulás bevásárolni?

– Anya volt már a Mikulás bevásárolni?

– Nem, drágám, még nem volt!

– Jó akkor ne vegyünk, várjunk még!

Így megúsztam a csoki utáni nyavalygást.”

Filozófiai mélységek Henrytől

„– Anya, ha jó vagyok, akkor hoz valamit a Mikulás, ugye?

– Igen, kisfiam!

– Akkor idén nem fog hozni.

Azzal fogja magát, sarkon fordul, és otthagy. Hm, ezt nem hagyhatom ennyiben, megyek utána.

– Nem voltál jó az idén?!

– Nem.

– Miért nem?

– Elmondtam az osztályban, hogy a Mikulás nem is létezik.

– Hát, ez nem volt szép dolog.

– Tudom. Majd kiderül, hogy van-e Mikulás, ha mégis hoz valamit, úgy is, ha rossz voltam. Akkor majd el is mesélem mindenkinek, hogy mégis létezik a Mikulás, ráadásul akkor is hoz valamit, ha rossz a gyerek.

Nem akartam vele tovább filozofálni. Nem tudom, hogy most akkor legyen Mikulás vagy sem. Hogyha van, és mégis hoz valamit a rosszaság ellenére is, mekkora az esély rá, hogy jövőre jó lesz a gyerek azért, hogy kapjon ajándékot a Télapótól? Illetve, ha most mégsem kap semmit, akkor innentől kezdve az én lelkemen szárad, hogy a kisfiam és a barátai nem hisznek többé a Mikulásban? Meg van kötve a kezem…”

Ebből hogyan jöjjön ki jól a szülő?

„Johanna egyik reggel oviba menet elsorolta, mi mindent szeretne a Télapótól és a Jézuskától. Kért jó nagy dolgokat, mondtam, hogy azokat nem biztos, hogy meg tudják venni, mert nagyon drágák, erre ő azt mondta:

– De hát anya, nekik nem kell pénz, ők csak kiválasztják, amit szeretnék, és elhozzák.”

A gyerekek is jól tudják, valami nem stimmel a havonta változó szülői magyarázatok körül – igyekezzünk megjegyezni, mit találtunk ki legutóbb, mert figyelnek ám! –, mégis elaltatják magukban a gyanút, hiszen annyira vágynak a varázslatra. Fontos, hogy ez jó sokáig így is maradjon… Az ovis Doma egyetlen mondatában benne van, hogyan is él a csoda a kicsik szívében: „Mindegy, mit hozol ajándékba, csak már lássalak!”

(fotó: Shutterstock)