csalad.hu - Mennyire jó az ivóvíz Magyarországon?
CSALAD.HU
Ahol otthon vagy!

Mennyire jó az ivóvíz Magyarországon?

MTA
2019. ápr. 30. 12:21
Életmód

A magyarországi ivóvíz megfelel az európai átlagnak, a legtöbb vizsgálandó paraméter esetén 99-100% a megfelelőség - idézte Vargha Márta biológus, a Nemzeti Népegészségügyi Központ vízhigiéniáért felelős vezető főtanácsosának írását az MTA.hu.

Magyarországon évente több mint 60 ezer ivóvízmintából összesen közel 900 000 vizsgálatot végeznek. Ezek eredménye alapján a szolgáltatott ivóvíz minősége megfelel az európai átlagnak. Az elosztóhálózatban, különösen az épületek belső vízhálózatában azonban előfordulhatnak olyan anyagok, amelyek a vízminőség romlását okozhatják - olvasható a tanulmányban.

A jó ivóvíz legfontosabb jellemzője, hogy biztonságos és egészséges, sem kórokozókat, sem kémiai anyagokat, sem radioaktív anyagokat nem tartalmaz olyan mennyiségben, ami az ivóvizet fogyasztók egészségére ártalmas lehetne. Emellett az ivóvízminőség fontos jellemzője az elfogadhatóság, vagyis az érzékszervi tulajdonságok: a víz íze, színe, szaga, zavarossága.

Az viszont irreális elvárás, hogy a víz egyáltalán ne tartalmazzon olyan anyagokat, amelyek nagy koncentrációban szennyeződésnek minősülnek - áll a tanulmányban. Napjainkban számos olyan nagy teljesítményű vizsgálati módszer van, amellyel a szennyezők sok nagyságrenddel a megengedett határérték alatt is kimutathatók, és minél érzékenyebb módszert használunk, annál nagyobb eséllyel állapíthatjuk meg „oda nem illő” komponensek jelenlétét. Az alapvető kérdés tehát az, hogy az ivóvíz minősége megfelel-e az egyébként szigorú előírásoknak, és az egyes károsnak minősített komponensek a kimutatott koncentrációban egészségügyi kockázatot jelentenek-e.

Az egészséghatásra vonatkozó tudományos bizonyítékok és az új technológiák megjelenése nyomán a határértékek időnként változnak. Általában szigorodnak (legutóbb az ólom határértéke módosult 2013-ban 25 µg/l-ről 10 µg/l-re), de az ellenkezőjére is van példa (pl. a WHO-ajánlás a bór határértékét 1 mg/l-ről 2,4 mg/l-re emelte).

Az elmúlt évtizedekben elsősorban a vízbázisban megjelenő, geológiai eredetű szennyezők, közülük is az arzén állt az ivóvízminőség-javítás fókuszában. 2019-re több mint 400-ról 16-ra csökkent az érintett települések száma.

A következő feladat a vízkezelésből származó kockázatok (különösen a fertőtlenítési melléktermékek) és az elosztóhálózattal összefüggő szennyezések kezelése jelenti.

A hálózatban bekövetkező másodlagos vízminőségromlás egyik legfontosabb tényezője az ólom, amely az ólomtartalmú szerkezeti anyagokból (a legnagyobb mértékben ólomcsövekből, emellett egyes ötvözetekből, pl. bronzöntvényekből, rézcsövekből és szerelvényekből) oldódik ki. Ólomcsöveket jellemzően 1945 előtt építettek be az ivóvízhálózatokba, bár esetenként még az 1945–1975 közötti épületekben is előfordulhat. Az ivóvíz ólomtartalma házról házra vagy akár lakásról lakásra változhat. Az újabb építésű vagy az elmúlt 40 évben felújított ivóvízhálózatokban ólomcsöveket már bizonyosan nem találunk, bár a háború előtt épült házakban elég gyakori, hogy a lakások vezetékeit kicserélték, de a közös tulajdonú felszálló vezetékeket nem.

Az ivóvíz-eredetű ólombevitel a korábbi, ólmozott benzinből, illetve az ólomtartalmú edénymázakból, festékekből adódó ólomterhelésnél jóval alacsonyabb, de a magzatok, csecsemők, kisgyermekek szellemi fejlődésére gyakorolt káros hatása miatt törekedni kell a minimalizálására. Felnőtteknél a hosszú távú fogyasztás tápanyag-felszívódási zavarokat okozhat.